Atyha köszöntet mondott

HN-információ
Az egyházközség a falut sújtó természeti katasztrófák nyomán határozta el 1928-ban, hogy minden év augusztus 6-án, Urunk Színeváltozása napján tartózkodik a munkától és kötelező, fogadalmi ünnepet tart a temető felett emelt kápolnánál. Ezt a napot a letűnt kommunista diktatúra idején is mindig igyekeztek megünnepelni, idén pedig tegnapelőtt gyűltek össze hálát adni. [caption id="attachment_92946" align="aligncenter" width="1000"] Az atyhai kápolna. Hálát adtak a lelkiekben való megerősödésért és az összefogásért[/caption] A kápolnát három éve renoválták Böjte Csaba testvér kezdeményezésére, majd Msgr. Dr. Jakubinyi György érsek atya jelenlétében szentelték fel 2016-ban, ám az időjárás viszontagságai továbbra is érintették a helyieket, hiszen másfél hónap múltán, 2016. szeptember 18-án – oldalfalai és toronycsonkja kivételével – leégett a korábbi templom. A lelkiekben való megerősödés, a templom újjáépítése körüli összefogás iránti hála késztette most arra az ottani híveket, hogy a temető fölötti sétányra, a kápolnához vezető ösvény mentén kálváriát alakítsanak ki, amelynek felszentelésére augusztus 6-án, kedden délelőtt került sor szabadtéri szentmise keretében. A szertartás Te Deummal és körmenettel zárult. A Kálvária stációit – tizennégy cserefakeresztet – Szalai Miklós és id. Hadnagy Albert támogatásával, Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész ötlete alapján készítették. A keresztaljával felvonuló mintegy 150 fős tömeg a koncelebráló lelkészek szolgálata mellett részt vett a stációk megáldásában. A kápolnánál a szomszédos egyházközségek lelkészei szolgáltak. Az ünnepi szentmise szónoka Balázs Imre ny. plébános volt, aki igen érzékletesen érintette beszédében a múlt eseményeit, s külön kitért arra a szépségre és feladatvállalásra, amelyet a trianoni döntés után Kisbaconba hazaköltöző Benedek Elek fogalmazott meg. Ft. Adorján Imre atya a mise végén még egyszer hálát adott, köszönetet mondott a Kárpát-medence különböző szegleteiből érkező építő jellegű segítségért és együttérzésért, amellyel az elpusztult templom felújítását segítették, és ugyanakkor a jövő kihívásai vállalására biztatta az egybegyűlteket. Az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport dokumentálta az eseményt. A civil aktivisták a templomot sújtó égiháború harmadik évfordulóján – a szeptember 18-hoz legközelebb eső hétvégén – készülnek bemutatni az építkezést dokumentáló filmet és az A zöld ág reménysége című kötetet. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!