A három évvel ezelőtt történt tragikus villámcsapás nyomán keletkezett tűzvész romba döntötte az alig kétszáz lelkes település templomát. A plébánosi teendőket ellátó Adorján Imre atya, aki nyugdíjas lelkészként alig másfél hónappal azelőtt került a faluba, igen komoly feladatot kapott a Gondviseléstől. Akárcsak a maroknyi egyházközség is. [caption id="attachment_91853" align="aligncenter" width="1000"] A régit idéző külső...[/caption] A romok eltávolítása után azonnal hozzáláttak az újjáépítés lehetséges útjának megtalálásához, hiszen önerőből képtelenség lett volna ezt a több millió lejes beruházást megvalósítani. Összefogásra hívták a magyarokat. És a hívó szó válaszra talált. Sikerült is pár nap, pár hét alatt mozgósítani a Kárpát-medence magyar népét, akik felekezeti hovatartozásuktól függetlenül álltak az atyhaiak mellé. Komoly segítséget nyújtott a községi, a megyei tanács, illetve a román és a magyar állam is. Majd’ hároméves feladatsor, az építési szakasz zárult le most. [caption id="attachment_91858" align="aligncenter" width="1000"] Ünnepelt a közösségfotók: Simó Márton és Farkas Antal[/caption] Ami a templomépítés nagyszerűségét illeti, sikerült egy olyan korszakban nagyot és jelentőset alkotni, amikor a hitéleti, az erkölcsi és a hagyományos értékek háttérbe szorulni látszanak Európában. Magyarokként és keresztényekként ez alkalommal is bebizonyíthattuk, hogy dacára a hátráltató tényezőknek – a kedvezőtlen politikai és ideológiai hatások ellenében –, ma is képes vagyunk a felemelkedésre. Mind az egyházi, mind a világi elöljárók ezeket a felemelő és megtartó gondolatokat hangsúlyozták a szombat délelőtti szentmisén és az azt követő ünnepi szónoklatokban. [caption id="attachment_91854" align="aligncenter" width="1000"] ...korszerű belső tér[/caption] Együtt ünnepeltek a helyiek és a hazatérők Mintegy ezerötszázan voltak jelen az újjászentelési szentmisén, amely idén egyben a Mária-Mag­dol­na-búcsú napja is volt. A szentmisét dr. Jakubiny György, a Gyula­fehérvári Főegyházmegye érseke végezte, aki Tamás József püspök és számos paptestvére koncelebrálása mellett szentelte fel, áldotta meg az új templomot, Isten kegyelmébe ajánlva az ígéretes új kezdet küszöbén átlépő híveket. [caption id="attachment_91857" align="aligncenter" width="1000"] Szeretetteljes fogadtatás[/caption] Az ünnepséget közebéd zárta, amelyen jelen voltak a helyi és a magyarországi politikai vezetés, illetve – jelentős számban – a támogatók, a testvértelepülések képviselői is. A magyar államot Soltész Miklós, az Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociálpolitikáért felelős államtitkára képviselte. Köszöntőbeszédében elmondta, hogy a jelentős magyar állami támogatás csak egy szelete volt a szükséges pénzösszegnek, de szimbolikusan kifejezte a magyarság összetartozását, azt a felelősséget, amelyet a mostani kormány átérez és Kárpát-medence-szerte mindig igyekszik segíteni ott, ahol szükséges. Jelen volt továbbá Pásztor Béla, Atyha legrégebbi testvértelepülésének polgármester, aki azt hangsúlyozta, hogy „összetartozunk, és ezt a bajban is meg tudjuk mutatni”. Katona Mihály, Korond község polgármestere az ország, a magyar glóbusz és a nagyvilág minden sarkából érkező segítséget köszönte meg, hiszen hivatala volt az a szerv, amely a három év során levelezéssel, telefonon és az internetneten tartotta a kapcsolatot a jótevőkkel és a munkálatokat végző vállalkozásokkal, s karöltve a Gyulafehérvári Főegyházmegye illetékeseivel koordinálta az itteni feladatokat. [caption id="attachment_91855" align="aligncenter" width="1000"] Jakubinyi György érsek volt a főcelebráns[/caption] Új, más, szép és messzemenően betölti a szerepét A templom külsejében őrzi a régi formát, és bár csak az oldalfalak és a torony csonkja eredeti, a hívek máris a magukénak érzik. A templombelső teljesen új bútorzatot és felszerelési tárgyakat kapott. Új a fűtési rendszer, az elektromos hálózat és a hangtechnika is benne. Az újjáépítés terveit Márton Judit műemlékvédő szakmérnök, az érsekség építészeti irodájának vezetője, a belsőépítészetit Káldi Gyula készítette, az új orgona Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő munkája. Csíkmindszenti asztalosműhelyben készültek a fa berendezési tárgyak, a liturgikus bútorzat. Petrás Mária képzőművész alkotásai a kálvária stációi és az oltárképek, amelyeket csak a szentelést megelőző napokban tudtak végső helyükre szerelni. A három új harangot adományba kapta az egyházközség: a 80 kilogrammost magyarországi, egy, a faluhoz kötődő baráti orvostársaságtól, a középsőt Lázár Imre székelyudvarhelyi harangöntő ajándékként készítette, a 300 kilogrammos nagyharangot pedig a korondi önkormányzat ajánlotta fel az atyhaiaknak. Örömmel tapasztaltuk az utóbbi napokban, amikor az utolsó simítások és a templom környezetét csinosító közösségi munkálatok zajlottak, hogy a harangok – még a botfülű számára is – a régiekét megközelítő módon szólnak. Ráhangolódtak a múltra és az emberek emlékezetében élő, imára szólító kongásra. Bár modern a belső, nyoma sincs a hajdani neoklasszicista elemeknek – amely forma a múlt századelőn alakult ki –, úgy tűnik, hogy igencsak szerethető, és hittel belakható. [caption id="attachment_91856" align="aligncenter" width="1000"] Adorján Imre plébános köszönetet mond a Kárpát-medencei összefogásért[/caption] A templom híd a jövő felé Adorján Imre helyi plébános tudatosan választotta néhai Bálint Lajos érsek atya szavait az építkezés mottójául – „A múlt erős gyökér, a jelen és a jövő belőle él” –, hiszen új kezdet is egyben a templom szolgálatba vétele, eszköz és lehetőség a jövőhöz. Ezt az üzenetet vésték fel mottóként arra a hatalmas székelykapura is, amely a plébánia bejáratához került – Sándor Tamás, András Albert és az Atyhai Közbirtokosság adománya jóvoltából. Egyébként van immár folytatás is: az élni akaró és jövőt látó kis közösség augusztus 6-án, az Urunk Színeváltozása napján tartandó szabadtéri szentmise keretében avatja és szenteli fel a fogadalmi kápolnához vezető sétányon elhelyezett kálvária-stációkat, amely Vinczeffy László képzőművész ötlete alapján, a közbirtokosság anyagi hozzájárulásával valósulhatott meg. Úgyhogy bő két hét múltán itt ismét találkozunk, de túl immár a jövendő biztos kezdetén. Simó Márton