Hirdetés

A gasztronómia mint közös nyelv

Az ország tizenhat megyéjéből érkeztek román és magyar középiskolás diákok Szé­kely­ud­var­helyre, hogy bizonyítsák tudásukat a konyhaművészet terén. Az interkulturalitás jegyében zajló főzőversenyen csü­tör­tö­kön kiderül, kik a leg­te­het­sé­ge­sebb ifjú séfek az idén.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 4 perc
A gasztronómia mint közös nyelv
Csavaros feladatok, kreativitást igénylő próbák Fotó: Hadnagy Éva

Finom illatok felhőjében fiatal diákok tüsténkedtek kedden a Sep­ti­mia Ho­tels & Spa Resort rendezvény­ter­mé­ben, az Ifjú Séfek vetélkedőjének döntőjén. A rendezvény az in­ter­kul­tu­ra­li­tás jegyében zajlik, a válogató során a beküldött videók alapján választották ki a szervezők az ország tizenhat megyéjéből azt a húsz diákot, akik ezen a héten összemérik tudásukat és megküzdenek a fődíjért. Idén Hargita megyéből hat versenyző szállt harcba. 
A hétfő esti megnyitót és eligazítást követően kedden kétfős csapatokban bi­zonyíthatták rá­ter­mett­sé­gü­ket a versenyzők. A csapatokat sorshúzással állították össze, kikötés volt, hogy román és magyar tagja legyen a párosnak. A versenyzőknek egy főételt kellett készíteniük, háromféle húsból választhattak – csirkemell, fehérkaraj és sertésszűz –, illetve a tányéron kötelező módon egy köret és egy szósz is kellett legyen.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

– Negyvenöt perc állt rendelkezésre, hogy elkészítsék az általuk kigondolt főételt, viszont az idő felénél, egyfajta csavarként, kaptak egy meglepetés alapanyagot is, amelyet kötelező módon be kellett építsenek az ételükbe

– magyarázta Molnár Csongor, a zsűri egyik tagja. Ő a Septimia szakácsa, akárcsak Verzár Krisztina, a zsűri vezetője pedig Kiss Florin elismert Temes megyei séf. 
A főzés négy standnál zajlott, a diákok igyekeztek legjobb tudásuk szerint megoldani a feladatokat.

– Nem volt nehéz a főzés, az talán nehezebb volt, hogy a csapattársunkkal megértsük egymást

– mondta Pozsonyi Renáta kilencedikes tanuló, a székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum diákja. Megjegyezte, az utóbbi időben egyre inkább otthon érzi magát a konyhában, ezért is jelentkezett a versenyre.

Hadnagy Éva
Csapatban bizonyítottak. Szenvedélyük a főzés


A gyergyóalfalvi Sövér Elek Szakközépiskolából érkezett Tóth Izabella, aki turisztika szakon tanul, és visszajelzést szeretett volna kapni tudásáról azáltal, hogy megméretteti magát. A csapatok három tányért kellett kitálaljanak a zsűrinek, akik pontoztak, értékeltek, pozitív és negatív észrevételeiket is megosztották a diákokkal.
Szerdán egyénileg folytatódik a megmérettetés, a legeredményesebb két román és két magyar nyelvű diák pedig csütörtökön küzd meg a fődíjért. 

– A legjobb magyar és legjobb román nyelvű diák egy pro­fesszionális séfképzésen vehet részt a PANGASTRO felajánlásából, illetve egy szálláscsomaggal gazdagodnak

– ismertette Verzár Lóránt ötletgazda, a Septimia Hotels & Spa Resort igazgatója. Meglá­tá­sa szerint a gasztronómiai rendezvény célja, hogy formálják a fiatalok jövőképét, élményt biztosítsanak számukra, de a diákok szakmai képzéséhez is hozzájárulnak, ugyanakkor népszerűsítik Hargita megyét, illetve Szé­kely­ud­var­helyt mint turisztikai célpontot. A rendezvény partnerei a Visit Harghita (Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás), a Hargita Megyei Tanfelügyelőség a román nyelv és irodalom tanfelügyelőn keresztül, és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Hadnagy Éva





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!