Hirdetés

Vár-tető-túra a Persányi-hegységben

Levélbontás
Becsült olvasási idő: 3 perc
Vár-tető-túra a Persányi-hegységben
Fotó: Daday Hunor

Még sötétben gyülekezett kisebb csapatunk 2023. ok­tó­ber 28-án, reggel 7 órakor, indultunk betekinteni a sokak számára ismeretlen Per­sány­-hegység rejtelmeibe. Másfél órai utazás után a Bogáti-hágóban bevártuk a lemaradt személygépkocsikat és leereszkedtünk a túra kiindulópontjához, az „igazi” Fehér-kúthoz. Itt csatlakoztak hozzánk brassói túratársaink, és miután a túravezető elmondta a tudnivalókat, a 27 tagú csoportunk (plusz egy magunkkal hozott kutya) nekiindult a Magyarós-patak völgyén felfelé vezető fakitermelő úton. Ez a bemelegítő szakasz nem tartott sokáig, mert elkezdődött a kezdetben meredek, majd menedékes kaptató a Bogáti-erdő által borított hegylábon.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Lassan éreztetni kezdte erejét a szél is, hatására visszavettük kabátjainkat, emlékezve, hogy mégiscsak október végén járunk. Rövid pihenőket beiktatva kapaszkodtunk tovább a csodaszép őszi színekbe öltözött bükkerdőben, és szűk 2 óra alatt elértük túránk első célpontját, az 1105 m magas Vár-tetőt. Nem bántuk az időnként erősebb széllökéseket, mert tudtuk, hogy az elénk táruló látvány egyáltalán nem mindennapos: miután a Csukás-hegység, Nagykő-havas, Keresztény-havas, Bucsecs-hegység, Ki­rálykő, Jézer-hegység  és természetesen a Fogarasi-havasok csúcsait is számba vettük, a telefonos applikációk segítségével a távoli Bodzai-havasok magaslatait is tudtuk azonosítani. Miután többé-kevésbé beteltünk a panorámával, és elkészült a „kötelező” csoportkép, leereszkedtünk az 1000 m magasságban, egy sok irányból megközelíthetetlen sziklaormon épült Krizba várához. Valaha fahíd vezethetett a keskeny sziklagerinc fölött, jelenleg egy nagyon rövid sziklamászás is szükséges az őrtorony még ma is álló maradványának eléréséhez. Másik nevén a Höltövény vára a XIII. században épült, de valamikor a XV–XVI. században elvesztette jelentőségét és meg is semmisült. Ebédünket a délkeleti oldalon található falmaradványra telepedve fogyasztottuk, lábunk alatt a barcasági falvakat és tavakat bámulva. A látvány itt kiegészült most már észak–északkelet irányba is a Csomád-hegység és természetesen a Hargita-hegység teljes vonulatával. Ebédszünetünk a tervezettnél hosszabbra nyúlt, mert élveztük a talán utolsó melegebb őszi nap sugarait, a csendet, a nyugalmat, majd miután az újabb csoportkép is elkészült, ugyanazon a kék kereszt turistajelzésen visszatértünk járműveinkhez. Megköszönve a túravezetést és hálát adva az égieknek a kedvező időjárásért, rövid búcsúzkodás után nagyon szép élménnyel gazdagodva szerencsésen hazatértünk.

Daday Hunor,
Csíkszereda



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!