Húsvét utáni első vasárnap, fehérvasárnap, abból az óegyházi hagyományból ered, hogy nagyszombaton kereszteltek. A megkereszteltek fehér ruhát kaptak, amelyet nyolc napig viseltek, és húsvét utáni vasárnap vetettek le. Régen ez a vasárnap hagyományosan a konfirmáció alkalma volt. Szépen összecseng az 1Pt 2,2 igeverssel – „mint újszülött csecsemők, a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok” – amelyből a vasárnap neve származik: Quasi Modo Geniti.
Vasárnapi istentiszteletünkön énekeltük: „Jézus ölébe bizton hajtom fejem le én…”. A csecsemő anyja kebelén keresi és találja meg a táplálékot és biztonságot.
Vasárnapi istentiszteletünkön szólt Isten igéje: „Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az Úr, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el.” (Ézs 40,28-31)
Izrael népe fogságban évek óta. Véli, elhagyta Isten – „rejtve van sorsom Isten előtt” –, bünteti. Bűnhődni, belenyugodni kell, véli. Elfáradtak már remélni, bizalmuk ellankadt. Lelki fáradságban küzdik mindennapjaikat.

Egy nagy ünnep – például húsvét – komoly lelki erőforrás lehet számunkra, de gyakran azt tapasztalom, hogy amint belemerülünk a mindennapokba, nagyon hamar elfogy ez a lelki töltés. A lelki fáradság mondatja, nem lesz jobb soha. Sok küzdelem és munka, kevés eredmény. Reménytelen. Fiatalok és nem csak, lázasan keresik a lehetőséget az életben, de nem találják, belefáradnak a keresésbe. Kit, mit céloz meg reménységed, bizodalmad? Válaszold meg. Válaszold meg mérlegelve, reggel mikor felkelsz, és este mikor fekszel. Olvasva a fenti igét, az én válaszom: erő, melyet Isten kínál.
Az ünnepeket a magasságban, a szentségekben éljük meg, mint egy oázisban, feltöltődve testiekben, lelkiekben. Aztán jön a pusztaság és a sivatag annak minden megpróbáltatásával, küzdelmével, míg meg nem érkezünk egy újabb oázishoz. Mi maradt az ünnep öröméből? Az ige arra bátorít minket, hogy ne oázisról oázisra vándorolva éljünk, hanem unszoljuk Jézust, hogy maradjon velünk az ünnepek után is, mert nélküle elfogy az erőnk, lankad reménységünk, botlik bizalmunk. 
„De azok [az emmausi tanítványok] unszolták és kérték [Jézust]: Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már! Bement hát, hogy velük maradjon.” (Lk 24,29) Bátran kérhetjük, hogy maradjon velünk, és ezzel az örömmel töltse be minden napunkat. Az ige arra bátorít, hogy naponta imádkozzunk azért, hogy a húsvét öröme megmaradjon életünkben. Isten ölében kezdve napomat, képes vagyok szárnyalni, mint a sas. Néha, ha fárasztó is, ő ad erőt hozzá.