Hirdetés

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Királynő és több tízezer szorgalmas dolgozó, hierarchikus társadalom, tökéletes „államszervezés”. Első olvasatra akár az ókor kiválóan koordinált asszír birodalmára – élén a legendás Semiramis királynővel – is gondolhatnak, de mi most egy másfajta, ám ugyancsak titokzatos világba nyújtunk betekintést. S ha úgy fogalmazok, hogy a pennát füstölőre cseréltük, máris világossá válik, hogy egy mesés, méz- és virágillatú bogárverzum életébe toppantunk be, ahol a zümmögés az úr.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 9 perc
Úgy jó a méhész, ha bogaras
Nyugodt család. Azért nem árt, ha kéznél van a füstölő Fotó: László F. Csaba

A nem mindennapi kalandunk által a laikusok megtudhatják, mi különbözteti meg a méhecskét a darázstól, s hogy a méhlegelőkre nem kell tikkadt méhnyájakat vizionálni, de azt is megírjuk, mire figyeljenek mézvásárlás során. Csíkpálfalván Lajos Ferenc bioméhészetében jártunk, akinek köszönhetően mi is megbogarasodtunk egy kicsit.

Apáról fiúra
Csíkpálfalván a házak között egy többgenerációs – apáról fiúra szálló – méhészet található. A méztöltő állomás épülete mögötti kertben található a lábakon álló, oldalfal nélküli féltetős, polcos méhes, ahol hetven család kapott helyet. Ezenkívül van még kétszáz család, de azok áprilisban vándorolni indultak. A rövid tavaszi „hadjárat” során a munténiai repceföldeket és akácosokat már bejárták a Duna és a Kárpátok déli lejtői között, most Snagov mellett pihennek, de hamarosan indulnak a dobrudzsai hárserdőkbe, majd a hatalmas Baragán végeláthatatlan naprafogótábláin fejezik be idei gyűjtögető munkásságukat.

A pálfalvi méhészet udvarán Lajos Ferenc és fia, Alpár fogad, mint megtudtuk, már felmenőik is méhészkedéssel foglalkoztak, így öröklődött tovább a családi hagyomány, s az évtizedek során befektetett munka, tudás, összetartás és szorgalom jelentőssé és nevessé tette a vállalkozást, mely mára egy 21. századi, modern technológiával felszerelt méhészetté vált. A csíkpálfalvi Mézözön elnevezésű partnerség keretében, több helyi méhésszel összefogva, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete hozzájárulásával, pályázat útján több korszerű gépet, eszközt is sikerült beszerezni, mely nagyban megkönnyíti a méhészek munkáját. Mindez abban is segít, hogy a termelő és a fogyasztó között közvetlen kapcsolat alakuljon ki egy rövid ellátási lánc kialakításával, csökkentve vagy teljesen kiiktatva a közvetítőket. 

Úgy jó a méhész, ha bogaras


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

Éltetni az örökséget
Nagybani kereskedőknek Lajos Ferenc nem ad el mézet.

– Bár nehezebb és több a munka vele, csomagoljuk és közvetlenül értékesítjük a vásárlóknak termékeinket. Hosszú távon jobban megéri. Nyáron méhészkedünk, télen eladunk. Vásárokra járunk, viszont ennek köszönhetően kialakul egy megbízható, közvetlen kapcsolat fogyasztó és termelő között. A visszajáró vásárlók igazolják, hogy jól és korrektül végezzük a munkánkat. Csak bioterméket állítunk elő, ami azt jelenti, hogy vegyszermentesen kezeljük a méhállományt, az egészségük megőrzéséhez természetes anyagokat használunk, például oxál- vagy hangyasavat – mesélte Lajos Ferenc.

Fia, Alpár, akinek nem véletlenül élelmiszermérnöki végzettsége van, ugyancsak tovább akarja vinni a családi mesterséget, és szándéka szerint ő is továbbadja majd a tudást a gyermekeinek.

– Vigyáznunk kell a méhekre, a családi hagyományokra, fontos, hogy mindig legyen, aki továbbvigye a méhészkedést – hangoztatta.

Úgy jó a méhész, ha bogaras

A here és a mór
Mielőtt a méheket megtekintettük volna, magunkra öltöttük a védelmet nyújtó méhészruhát. A maszkon keresztül kissé szokatlan volt a világ, de hamar akklimatizálódik az ember, főleg, ha tudja, hogy biztonságot nyújt. A meleg időnek köszönhetően a méhek nem voltak támadó kedvükben. Nyugodtak voltak, de azért a füstölőt nem hanyagoltuk. Felnyitottuk a kaptár tetejét, és máris látszott, hogy egy erős, szorgalmasan gyűjtögető családdal állunk szemben. A külső keretek szinte csepegtek a méztől, beljebb már a fiasítások tömege volt látható, ami szükséges, hogy a család erős maradjon, s majd a téli időszakra is megfelelően tudjon felkészülni. Egy középső keretet kiemelve, a királynőt – anyaméhet – is megpillantottuk, a kíváncsi szemek elől igyekezett elbújni, de a fején található zöld megjelölés – évente más-más színnel jelölik az anyát – feltűnővé tette, így nem volt egyszerű elbújnia a kíváncsiskodó szemek elől. A méhészetben anyanevelés is folyik, egyfajta nemesítés, hisz a legjobb karakterekkel – ne szúrjanak, ne legyenek mérgesek, ne legyen erős a rajzási hajlamuk – rendelkező anyákat igyekeznek tovább szaporítani. Egy távolabb elhelyezett pároztatót is megtekintettünk, és bár a here a közbeszédben pejoratív jelleggel bír, a méhészetben nélkülözhetetlenek. Igaz, ha elvégezték feladatukat, mehetnek, mint a mór, ki megtette kötelességét.

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Méhlegelő
Jelen pillanatban a rajzás megakadályozása zajlik a méhesben. A tapasztalt pálfalvi méhészeknek a több mint kétszáz család rajzását szinte százszázalékosan sikerül meggátolni, ami fontos, hogy a családok ne gyengüljenek le, és a hordás maximalizálódjon. Igaz, néha két-három raj csak megszökik, amit aztán befognak. Rajbefogásra, mint hivatásos méhészeket, máshová is szokták őket riasztani.

– Tavaly a csíkszeredai Fűzfa negyedben, egy kisebb fa ágáról kellett egy valahonnan elszökött méhrajt befogni, ami a kívülállóknak igazi látványosság volt. Az erkélyekről, mint egy színházban a közönség, úgy követték nyomon az eseményt a kíváncsiskodók. Többen darazsaknak vélték a zümmögő bogarakat, ami a laikusokkal könnyen megesik. Pedig „nem nehéz megkülönböztetni a méhecskét a darázstól. A darázs sárga és nagyobb méretű a szürke vagy barna színű méhecskénél – hívta fel a figyelmet a méhész.

A rajt természetesen befogták és városon kívüli méhlegelőt biztosítottak a családnak. És bár méhlegelőnek mondják a méhcsalád megélhetéséhez szükséges területet, a méhek természetesen nem legelnek, hanem hordanak, a virágban található nektárt, vagy a virágport gyűjtik össze és szállítják, olykor akár nyolc kilométer távolságról is, vissza a kaptárba. A lépeket, ha megteltek, pedig a méhészek kipergetik egy centrifugához hasonlító géppel. Egy állóméhészetben egyszer vagy kétszer történik meg ez a folyamat, de Lajos Ferencék a vándorlás során négyszer-ötször is pergetnek. Így számos mézkülönlegességet csomagolnak. A repce, akác, napraforgóméz mellett kínálatukban megtalálható a hárs, a fenyőméz – ami az édesharmatméz egyik fajtája, amelyet a fenyőfák zsenge rügyeinek édes nedvéből és a tűleveleken található édes harmatból gyűjtenek össze a méhecskék –, a vegyesvirág-méz, a havasiméz vagy a galagonyaméz, amelynek a csomagolásába, címkézésébe mi is besegítettünk.

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Méhészreggeli
A méhészt, ha kérdezzük ő a vegyesvirág-mézre esküszik.

– Annál egészségesebb, minél több virágról gyűjtenek a méhek – mondja –, de a többi is finom és egészséges, a különlegesebbek ízvilága pedig érdekes.

Érdemes rendszeresen reggelire mézes teát vagy mézes kenyeret fogyasztani, ezt ki is tudhatná jobban, mint maga a méhész. És ha már a mézet boncolgatjuk, megtudtuk, hogy a kristályos méztől nem kell félni – tévesen sokan azt hiszik, hogy cukros a méz, ha meg van kristályosodva –, viszont minden méz kristályossá válik idővel, a repce nagyon hamar, az akác később. A jó méz úgy is felismerhető, hogy az üveget felfordítjuk, és ha egyben száll fel a buborék, akkor minőségi a termék.

– A legfontosabb, hogy megbízható helyi gazdától vegyük az árut, mert az elmúlt években a nagyáruházak polcait elárasztotta a megbízhatatlan, ellenőrizetlen kínai és ukrán, méznek nevezett valami – hívta fel Lajos Ferenc a figyelmünket.

Úgy jó a méhész, ha bogaras
Csomagolás. Néhány gombnyomás, s máris tele az üveg, jöhet a címkézés

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Bogarak, kaptárak és nehézség
A beszélgetés során szóba került a klímaváltozás, az élősködőkkel – atkákkal – való küzdelem, újabbak – kaptárbogár, ázsiai darázs – megjelenése, de azt is megértettük, hogy csak az tud hosszú távon méhészkedni és ebből megélni, aki nem kicsit, de nagyon szereti ezeket a szúrós bogarakat – a köznyelvvel ellentétben, méhészkörökben így mondják: „a méhecske nem csíp, hanem szúr”. Azt is hozzáteszik:

– Ha a méhek nem szúrnának, mindenki méhész lenne. Pedig tudni kell, hogy a mi méheink nem veszélyesek. A méhészetben nyugodtnak kell lenni, nem szabad kapkodni, hírtelen mozdulatokat tenni, és kaptárbontás előtt ne borotválkozzunk, ne használjunk spray-t vagy dezodort, ugyanis a méhek nem szeretik az erős illatokat. Ha valamivel nem bosszantjuk fel őket, nincs gond.

Szó esett a vándorméhészet nehézségeiről és szépségeiről, hisz az izzadságos munka mellett öröm és vidámság is bőven akad. Egyfajta nomád élet a vándorméhészé. Szeretni kell ezt az életformát. Van, hogy hetekig emberekkel sem találkoznak, de sokszor megtörténik, hogy más méhészekkel közösen, történetek mesélésével, tapasztalatok megosztásával töltik az estéket. Ilyenkor kerülnek elő a tarsolyból a megtörtént esetek: miként kellett a nagy vihar és esőzés után kihúzni két traktorral a méhészkonténert a sártengerből, és egyéb kalandok, amiket az idő múlásával szépíteni is lehet, hisz az idő mindent szebbé varázsol, a méz pedig édesebbé teszi mindennapjainkat. Hogy mindez megmaradjon, ennek megóvására esküdtek fel a mézlovagok, pontosabban a méhek védelmére, a méz minőségének megőrzésére és annak népszerűsítésére.

Erdélyben már öt Mézlovagrend is működik: a csíkszéki, az udvarhelyszéki, a gyergyószéki, a háromszéki és a nyárádszeredai.

– A megfeszített munka mellett pezsgő méhészélet van. A méhészek kicsit bogarasak, de összetartanak – zárta gondolatait Lajos Ferenc, aki újabb méhlegelőre készül méhállományával. Így a méhészek körében szokásos köszönéssel, a „Nehézség a kaptárba!” jókívánsággal búcsúztunk.

Úgy jó a méhész, ha bogaras

Úgy jó a méhész, ha bogaras





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!