A víz, amely minden szennytől megtisztít, amely szomjúságunkat oltja, amely öntözi és termékennyé teszi a földet, a Szentírás szerint a Szentlélek munkájának szintén alkalmas jelképe.
Az Ószövetségből két szép, sokatmondó képet vegyünk most vizsgálat alá:
– Izaiás próféta által ezt üzeni népének Isten: „Kiárasztom lelkemet utódaidra és áldásomat gyermekeidre. Úgy sarjadoznak majd, mint a fű a forrás közelében, mint fűzfák a vízfolyás mellett. Mert elárasztom vízzel a tikkadt mezőt és bővizű patakokkal a kiaszott földet.” (Iz 44,3-4)
Ki ne tapasztalta volna már meg, hogy mit jelent a szomjúság? Milyen jó, hogy Isten bölcsessége napról napra részesít az éltető vízforrásból, vannak csörgedező patakjaink, kútforrásaink, hogy szomjunkat olthassuk.
De amilyen keserves a szomjúság nekünk, éppen olyan keserves is a szárazság. Megrepedezik, meghasadozik és kipusztul belőle az élet. Isten atyai jósága erről is gondoskodik, áldott esőt hullat a földre. Ilyenkor egyik napról a másikra kicserélődik a természet: viruló rétek, pompázó virágok, szép termés jelzi, hogy Isten vizet öntött a szárazra.
Ez a kép a pünkösdi történet szemléltetője. A Szentlélek nélkül olyan a lelkünk, mint a szomjazó vándor, vagy mint a szárazság sújtotta föld. A léleknélküliséget éppúgy megérezzük, mint az esőnélküliséget. Ahol nincs a Lélek, ott hiányzik a béke, szeretet, nyugalom, egyetértés, tisztaság. Ott az ember gyenge, gyarló, bűnt bűnre halmozó.
Pünkösdkor Isten egy páratlan megoldást kínál: kiöntöm lelkemet utódaidra, áldásomat gyermekeidre. Ahol kétkedés, oda hitet visz, ahol félelem honol, oda bátorságot küld, ahol nyugtalanság van, oda nyugalmat, ahol vigasztalanság van, oda vigaszt, ahol gyűlölet van, oda szeretetet visz. Ahol a víz árad, ott új élet éled, mint a szomjas emberben a víz után vagy a földben az eső után.
– Ez 47,1: Csodálatos folyót lát a próféta, melynek vize a templomból indul el. A nagy folyam érthetetlen módon egyre nagyobb lesz, bár semmiféle más víz nem táplálja. A víz előbb a prófétának a bokájáig ér, végül már csak úszni lehet benne.
Ez a folyam szintén a Szentlélek munkáját példázza, mely életet fakaszt. Mert ahogyan a próféta által látott folyam a Holt-tenger élvezhetetlen vizét is az élet bölcsőjévé változtatta át, és ahol végigment, partjain gazdagon termő gyümölcsfák növekedtek, úgy a Szentlélek kegyelmi áradata is bőséges gazdagságot hoz. Olyan gazdagságot, melynek áldása befelé és kifelé is meghozza gyümölcseit. Befelé az ember átalakítását, kifelé a mások javára válást.
Mindennek mondanivalóját az Iz 44,5-ben találjuk meg, ahol az Úr előbbi ígéretére a válasz így hangzik: „Én az Úré vagyok, Jákob, Izrael nevét viselem.” Tudjuk, hogy Jákob harcolt az Úrral. Harcolt, mert úgy vélte, hogy legyőzheti, s így függetlenítheti magát tőle. A harc kimenetele másképp történt: az Úr legyőzte, s akkor Jákob átölelte és azt mondta: nem bocsátalak el addig, amíg meg nem áldasz. Isten megáldotta és az Izrael névvel ajándékozta meg.
Ellenállás és harc nélkül is megadhatnám magamat Istennek. Önként, tudatosan is beleállhatnánk a Lélek áradásának folyamatába, hogy az magával ragadjon és vigyen. Így teszek-e? Kitérek előle? Az áramlás szélére sodródom? Szembemegyek az árral? Adjam meg magam, öleljem át és mondjam: én az Úré vagyok. Kérjem, hogy áldjon meg, hintse rám vizét, sodorjon magával.
Istenem, ne engedd, hogy a szomjúságtól elepedjünk, hogy kiszáradjon bennünk minden élet. Öntsd ki ránk Lelkedet, hogy újjáéledjünk, virágozzunk és gyümölcsözzünk. A gyümölcstelen, terméketlen élettől ments meg minket, Uram, az elveszettségtől!