Hirdetés

Test- és lélekgyógyító készítmények

HN-információ
Tanulás, tapasztalás, kísérletezés és örök kíváncsiság – talán így lehetne jellemezni a Gyergyószentmiklóson élő, háromszéki születésű Köllő Réka tevékenységét, aki a gyógynövények erejével, sokoldalúságával ismerkedik évek óta és tapasztalja varázslatos hatásai­kat. Réka szerencsésnek érzi magát, hiszen kedvelt elfoglaltsága és munkája összhangban van: a természetközeli életmód jellemzi mindennapjait. Köllő Réka elmondása szerint a gyógynövények ismerete, szeretete egész gyermekkorát meghatározta: a Sepsiszentgyörgyhöz közeli Oltszemen, nagyszüleinél tanulta meg, hogyan kell a természet adta kincseket okosan, a magunk javára hasznosítani minden évszakban. – Tavasszal, amint megjelentek az első gyógynövények – fűzfarügy, csalán, madársóska –, nagymamámmal együtt gyűjtöttük, szárítottuk és teát készítettünk belőle. Emellett mindig szezonálisan főzött azokból az alapanyagokból, amelyeket a természet adott egy-egy időszakban. Engem ebben a szemléletben neveltek, hogy tudjam, a Jóisten nem hiába teremtette, adta nekünk a gyógynövényeket – mondta a kétgyermekes édesanya. A lila csoda A gyógynövényekkel való kapcsolat egy új szintre lépett, amikor több mint tíz évvel ezelőtt Réka azzal szembesült, hogy a szúnyogcsípést nemcsak ő, hanem kicsi lánya is nehezen viseli, teste allergiás reakcióval válaszol rá. Ekkor ültetett néhány tő levendulát az udvarra: a növény amellett, hogy illatával elűzte a szúnyogokat, kiváló ízesítője lett süteményeknek, teáknak. 2016-ban Réka munkahelyet váltott, a Caritas Vidékfejlesztés munkatársaként, egy tangazdaság tágas udvarán lehetősége adódott, hogy nagyobb területen ültessen levendulát. Mivel kollégái is támogatták az ötletet, pár év múlva négyszáz tőből álló kis ültetvényen gazdálkodhattak, így a nagyobb mennyiség lehetőséget adott levendulavíz készítésére is. – Nem igényes, fagytűrő, egész nyáron virágzó növényről van szó, amely a homokos talajt szereti, és vigyázni kell arra, hogy ne álljon rajta a víz. Jelenleg otthoni lepárlással készítem belőle a levendulavizet, tavaly a nagyobb mennyiség miatt a kollégám segítségét kértem, akinek van egy nagyobb lepárlókészüléke. Terveim között szerepel egy mini-lepárlóberendezés vásárlása, hiszen más gyógynövényekkel is kísérletezem – avatott be Réka. A sokoldalú levendulát fagylaltokba, süteményekbe, gyógynövényes párnákba is felhasználja, a pompás illatú levendula­víz pedig bőrnyugtató, gyulladáscsökkentő, így része lehet egy bőrápolási rutinnak is. Aki nehezen alszik el este, a párnájára fújva hívhatja segítségül a nyugodt éjszakához. A virágok királynéja A levendula mellett a virágok királynőjét, a rózsát, annak bizonyos fajtáját is több éve tanulmányozza, a kertjében található tövek illatos virágaiból rózsavizet készít. – Egy ditrói kolléganőm édesanyja ajándékozott meg két rózsatővel, amelyekről többévnyi gondozás után ma már nagy mennyiségű virágot szedek le, és nyáron rózsavíz készül belőlük. Az első adag mindössze másfél deci lett, de nagy volt a sikerélményem: a rózsavíz nagyon jó illatú, bőrnyugtató hatású csodaszer, amely kisbabáknál szájpenész ellen is használható – mondta Réka, és megjegyezte, hogy menta és zsálya lepárlásával is próbálkozott már, hiszen ezek is szuper­erővel bíró gyógynövények, amelyeknek helyük van minden háztartásban. A későbbiekben a fenyőrügy és a szurokfű következik: ezek erős antibakteriális tulajdonságaiknak köszönhetően jól hasznosíthatók a házipatikában. A gyógynövények lepárlása után alig néhány csepp illóolaj keletkezik, amelyek tanulmányozása egy következő lépés lehet a megismerés útján – vallja Réka. Beavatni másokat is A Caritas Vidékfejlesztés tangazdaságának udvarán, nyári táborokban ismerteti a gyógynövényeket a gyermekekkel, de nemcsak: szeretné elérni, hogy életérzés legyen számukra a természettel való harmonikus kapcsolat. Kollégáival közösen úgy alakították a tangazdaságot, hogy abban mindennek megvan a szerepe, a jelentősége. – Hiszem azt, hogy azoknak a növényeknek, amelyek a mi vidékünkön megteremnek, teljesen más hatásuk van a szervezetünkre, mint az idegen tájon termetteknek. Napjainkban nagy jelentőségű, hogy használni és értékelni tudjuk a körülöttünk lévő kincseket: mi különösen szerencsések vagyunk, hiszen ebben a magasságban, távol az ipari létesítményektől, magas a növényeink gyógyító ereje – hangsúlyozta Réka, majd megmutatta teakeverékeit, beszélt az általa évek óta készített gyógynövényes fűszersóról, azokról az elfeledett fűszerekről, amelyeket elődeink használtak ételeikhez. – Fűszerek és gyógynövények között csupán leheletnyi a különbség: sok növény mindkét szerepben megállja a helyét, csak fel kell ezt ismerni, használni. Nagyon szeretek ezzel kísérletezni, meg­győződésem, hogy a szeretet mellett a kíváncsiság viszi előre a világot – osztotta meg gondolatait Köllő Réka.

Boncina-Székely Szidónia

 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!