Már az elemi iskolában elkezdett ismerkedni a színészettel, és azóta is ezt teszi: a debreceni születésű Szilágyi Míra a „rossz gyerek” szerepet cserélte a színésznőire, ahol a legkülönbözőbb karakterek találják meg, különleges hangjára pedig mindenki felfigyel. Míra egyénisége, tervei, színházzal kapcsolatos gondolatai jókedvet és lendületet adtak egy borongós nyári délutánnak. – Debrecenben születtél, Marosvásárhelyen végezted az egyetemet és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál játszol… – Gimnáziumi osztálytársaim ajánlották a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemet, az ő hatásukra felvételiztem oda. Elvégeztem az alapképzést, majd amikor a mesteri szakra is felvettek, megkeresett Nagy Botond rendező és hívott Gyergyószentmiklósra, az általa rendezett Anyeginben játszani. Ezután Albu István hívott a Phaedrába, utána a Három nővérbe, majd megkérdezte, hogy ha lesz felvétel a színháznál, számíthat-e rám. Nagyon örültem a lehetőségnek, a Figuránál megtaláltam azt, amit elvárok egy színháztól, és ahol folyamatosan tudok fejlődni. – Ha nem színésznő lennél, akkor mivel foglalkoznál? – Visszatekintve az utamra, egy folyamat része az, hogy színésznő lettem… Általános iskolában eléggé rossz gyerek voltam, az energiáim levezetéseként a szüleim beírattak a Kuckó Művésztanyába: az első pillanatban az vonzott, hogy ennek a közösségnek a részese szeretnék lenni. Később én is belekerültem az előadásokba, azok folyamataiba – együtt varrtuk a jelmezeket, együtt gondolkodtunk, milyen formát adjunk egy-egy előadásnak. Ez a csodálatos és felszabadító csapatmunka szerettette meg velem a színházat, valahogy láthatatlanul lopózott be az életembe. Ahogy közeledett a gimnáziumi felvételi, megszületett a döntés, hogy az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatát választom. Azóta folyamatosan alakul ez az út… Volt ugyan egy rövid időszak, amikor testnevelő tanár szerettem volna lenni, de gyorsan elmúlt. – Játsszuk el, hogy megkapsz egy szerepet: milyen folyamat megy végbe benned, amíg sikerül a karaktert megtalálnod magadban, vagy magadat a karakterben? – Nagyon sok mindentől függ: elsősorban attól, hogy mit kapok a rendezőtől, milyen a díszlet, a látványterv, a jelmez, hiszen van, ami egyből inspirál. A most készülő előadásunk kapcsán – ez a Visky Andrej rendezte Szeretők – az olvasópróbák után megmutatták a jelmezterveket, az elképzelést a díszletről, és annyira hangulatosnak találtam, hogy egyből hozott egy ötletet a szöveggel együtt, miszerint legyen egy bizonyos kéztartásom a darabban. Mindig van a szövegben valami – egy mondat vagy egy jelenet –, amit az én életemből is elő tudok venni, vagy ismerősök által mesélt dolgok jutnak eszembe, amelyek segítenek a bekapcsolódásban, abban, hogyan tudom az adott szerepet emberileg megélni. Azonkívül a szöveg és a rendezés nagyon sok támpontot ad arra vonatkozóan, hogy milyen legyen a hangszín, legyen-e kisebb beszédhibám akár: ahogy erre rácsatlakozom, utána már halad magától az egész. [caption id="attachment_123706" align="aligncenter" width="2560"] Jelenet a Minden egér szereti a sajtot című előadásból
Fotó: Jakab Lóránt[/caption] – Aztán viszed magaddal a kialakított karaktert mindenhová, vagy itt hagyod a színház falai között? – Változó, hiszen van, amit könnyebben itt tudok hagyni, van, amit nehezebben… A vágy villamosában, Stella szerepét játszva a karakter megalázását, kiszolgáltatottságát olyan mélyen átéreztem, hogy nagyon megviselt lelkileg. Sokat beszélgettünk erről, a próbafolyamat során végül sikerült elengedni, nem vittem magammal azt a fajta rossz élményt, amit megéltem a szerep kapcsán. – A Figuránál nagyon széles a paletta, sokféle darabot játszotok, Csehovtól a gyermekelőadásokig: nehéz ezek között a váltás? Van olyan, hogy könnyű és nehéz szerep? – Valahogy mindig egyensúlyban vannak a dolgok: egy-egy nehezebb szerep után mindig könnyebb jön, kicsit fellélegzünk, ugyanakkor jólesik megélni a mély dolgokat, amelyeket egy Csehov-darab, vagy például Füst Milán Boldogtalanok című darabja nyújt. – Hogyan fejlődik, alakul a nézőkkel való kapcsolat egy kisvárosi színházban? – Fontos a nézőkkel találkozni, még akkor is, ha egy közönségtalálkozó döcögősen indul, nem merünk kérdezni, mert mi van, ha butaság… Ugyanakkor a kis közösségeknek az előnye az is, hogy bízhatunk egymásban, nézők és színészek. Szeretnék még több közönségtalálkozót, szemtől szemben a nézőinkkel. – Milyen hosszú távú terveid vannak a színház falain belül? – A következő fejlődési állomás számomra egy egyéni előadás lesz, most azt érzem, hogy erre fel vagyok készülve. Szeretném, ha egy tőlem független szöveggel dolgozhatnék, amelybe egy dramaturg segítségével a saját életemből is emelnék be epizódokat, hiszen nagyon szívesen adok az élményeimből. Emellett érdekel a rendezés is, amit volt szerencsém kipróbálni az egyetem alatt. Bízom benne, hogy eljön az ideje ennek is. Mindemellett azt érzem, hogy még mindig tanulási időszakban vagyok, széles skálán mozog a karakterek jellege, amit eddig eljátszottam, de ha választhatnék, talán a hangsúlyosabbak felé irányulnék. – Jön a nyár, milyen terveid vannak, mivel töltöd a szabadidődet? – Három előadásunk lesz a nyáron, az Egyfesztre, valamint a gyulai és a kisvárdai fesztiválokra készülünk, így a szülővárosomat, Debrecent is útba ejtem. A szabadidőm amúgy sorozatnézésből, néha edzésből, utazásból áll, most tervezem a jogosítvány megszerzését, hogy szabadabban tudjak közlekedni.

Boncina-Székely Szidónia