Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi ember igényeinek? Sorozatunkban olyan építményeket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki megbecsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit. Az előző részben faragott díszítésekről, a leggyakoribb motívumokról volt szó, de megemlítendő a festés is, hiszen nemcsak a domborítással, hanem színekkel is kiemelték, hangsúlyozták a díszítőmotívumokat. Színes, ékes kapu Mint Balázsi Dénes néprajzkutató elmondta, a székelykapukon leginkább piros, kék, zöld és fehér festéket használtak, igaz, nem ugyanolyan mértékben. A fehér festéket például ritkábban használták, egyesek szerint azért, mert nagyon kontrasztossá tette a festést. A díszítésen kívül a festésnek gyakorlati szerepe is volt, hiszen tartósította a fát, ezáltal meghosszabbította a kapu élettartamát. Kovács Piroska a Székelykapuk Máréfalván című könyvében (Marosvásárhely, Mentor Kiadó, 2000) azt írja, hogy „az inda, a tulipánok, a csillagok színe veres. A rózsafélék közepe kék, a sziromlevelek pirosak, zöldek. A hármaslevél általában kék, néha zöld, fehér pettyekkel díszítve, a koszorúk, levélfüzérek levelei zöldek, vagy egyik kék, másik zöld. Ha bogyó is van rajta, az piros. Huszka ékes többszínű rozettáról ír: az alsó rozetta piros, kék, zöld, fehér színű. A háromszög csillaga kék körben nemzeti szín: piros, fehér, zöld. A galambok kék színűek, és nem fehérek. A kötéldísz piros, fehér vonalakkal, a lóheredísz kék, fehér pontokkal. Egyes kapukon a galambokat és a leveleket fehérrel pontozták.” Látható, hogy a motívumok festésekor a kapufaragók – mert ezt a feladatot is ők végezték el – nem törekedtek arra, hogy valósághű legyen a festés. A jót beengedi, a rosszat kizárja Balázsi Dénes néprajzkutató elmondása szerint a kapu szerepe az, hogy a belterületet, a sajátot elválasztja a külvilágtól, az idegentől. Határként funkcionál tehát, amely emellett a jót is elválasztja a rossztól. A kapun belül helye van a vallásos, jóindulatú, becsületes, tisztességes embernek, de kizárja a rosszindulatúakat. A székelykapu kontyfáján levő feliratok egy része is erre utal. A néprajzkutató elmondása szerint ő 1988-ban állíttatta a székelykapujukat. A kontyfán levő feliratot egy felsőboldogfalvi kapuról másolta, amelyet még gyerekkorában látott: „Jó vendéglátó e kapu gazdája, / de a gonosz embert furkósbottal várja”. Csergő Bálint Az Udvarhely vidéki székelykapu című könyvében (Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 1999) összegyűjtött néhány ilyen feliratot, most ezekből idézünk párat: „Az egyenes szívűt ezen kapu várja / Kétes szívűt pedig végképpen kizárja / Isten akaratját hirdető és szólló lakik itt / Ne menjen be prédáló s kobolló” (Oklánd, 1809); „Kerítések háta tolvajok járása / Becsületes ember a kaput használja” (Zetelaka, 1930); Útban levő testvér ha igaz ügyben jársz / E kapun belül mindig otthont találsz. / De ha szándékod rossz s a hamisság vezet, / Ne kívánd, hogy abban nyújtsunk segédkezet” (Kápolnásfalu, 1942). Olyan feliratok is vannak, amelyek áldást adnak a bemenőre vagy a kimenőre, és olyanok is, amelyeken csak az olvasható, hogy ki és mikor állíttatta a kaput. Csergő Bálint a már idézett könyvében rámutat, hogy annak ellenére, hogy a feliratot a székelykapuk egyik jellegzetességének tekinti a köztudat, valójában a legtöbb székelykapun nem volt írás. Balázsi Dénes szerint ugyanakkor a jót beengedő, rosszat kizáró feliratok a népi etikai, erkölcsi gondolkodásra utalnak. Mint ahogyan a 2015-ben megjelent Aranykapu című tanulmánykötetben (szerk. Jakab Albert Zsolt, Kinda István) olvasható: „Helyi értékként a határ, a lehetséges, az átmenet képzeteit emelnénk ki. Szétválaszt, értékel, közvetít. Elválasztja a sajátot az idegentől, az ismerőst az ismeretlentől, az értékest az értéktelentől. Próbára tesz, szabályoz, átlényegít. Eligazít, összeköt, beavat. Jelöli a helyet, a gazdát, a státust.” Péter Ágnes