Kirívó, különleges tör­té­ne­tek a városi tö­meg­köz­le­ke­dés kapcsán nem sorjáztak beszélge­té­sünk­ben, de nem is feltétlenül ez volt a célunk, hogy filmekbe illő sztorikat tudjunk meg, hanem hogy átlássuk a mindennapi rutint, és azt bemutassuk a kedves olvasónak, érzékeltetve, hogy a mindennapok hősei köztünk járnak, hisz munkájukkal az emberek munkába járását, gyermekek iskolába jutását, az ügyes-bajos ügyeiket intézők életét könnyítik meg naponta, ugyanakkor a kikapcsolódni vágyók célba jutását is segítik, megkönnyítve a mozgásukat a végek és a központ között.

Miklós András frappánsan fogalmazott az utasokkal kapcsolatban, mondván: „Nem igazán voltak bajok az utasokkal, persze nagy ritkán akadnak kisebb problémák, de ha a nyelvükön beszél az ember, akkor minden nézeteltérés megoldható.”

Buszhistória

A csíkszeredai vasútállomással szembeni, jelenleg a városi tömegközlekedés által használt végállomáson találkoztunk Miklós Andrással, aki készségesen fogadta lapunk mun­ka­tár­sa­it birodalmában, egy 19 tonnás Scania típusú, 2005-ben gyártott, 26 ülőhelyes autóbuszon. Itt felütésként annyit említsünk meg a világhírű autóbuszmárkáról, hogy a svédországi vállalat a világ vezető busz-, tehergépkocsi-, valamint tengeri és ipari motorok kiemelkedő gyártóinak egyike. És ha már buszok, akkor egy kis kitérőként megjegyezhetjük, hogy a magyar autóbuszgyártásnak is nagy múltja van, elég, ha csak az évszázados Ikarust említjük, de az erdélyi érintettség okán mindenképpen érdemes felvetni, hogy az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) már a múlt század elején gyártott emeletes autóbuszokat, tehergépkocsikat és egy Marta nevű személyautót is 1914-ig. 1912-ben az osztrák Austro Daimler cég vásárolta meg, és később az aradi cég gyártotta a többi között a Magyar Királyi Posta első autóbuszait és az első 150 budapesti taxit is. Az I. világháború után a gyár Romániához került, amelynek területén szintén a legelső gépkocsigyártó cégnek számított, majd beolvasztották egy másik gépgyárba, a gyártelep ASTRA néven működött tovább, és 1926-ban a gyártást áttelepítették Brassóba. Az aradi gyár emeletes autóbuszának hasonmását készítenék el turisztikai céllal a partiumi városban – erről a napokban adott hírt az Agerpres hírügynökség.

„Az életemet az úton leeresztettem”

A történelmi kitérő után ugor­junk vissza a múltból a jelenbe, Svéd­or­szág­ból és Aradról vissza Szeredába. A hideg ellenére az állomáson már kezdtek gyülekezni az utasok. Az órát lesve a Csík­sze­re­da-Cso­bot­fal­va közötti zöld járat indulásáig még várni kellett vagy húsz percet, addig beszélgetésbe elegyedtünk vezetőnkkel. A buszban kellemes hőmérséklet fogadott, de kellett is, hisz kint csak úgy röpködtek a mínuszok, persze egy átlagos januári napon ez a természetes.

– Fontos a nyugodtság, az illedelmes viselkedés, és ami a legfontosabb, hogy szeretni kell ezt a fajta munkát meg az emberekkel való foglalkozást

– összegezte szakmája lényegét röviden Miklós, aki napi nyolc órán keresztül szállítja az utasokat a megyeszékhely különböző végállomásai között.

Mi a hármas, úgynevezett zöld járaton kaptunk helyet, amely a Csíkszereda-Cso­bot­fal­va útvonalon közlekedik, menet Somlyó érintésével, jövet Taploca felé kerülve. Miklós Zoltántól megtudtuk, hogy 1998 óta sofőrködik. Buszvezetőként öt éve dolgozik a városi tömegközlekedési vállalatnál. Előtte ügynökösködött, áruszállítóként dolgozott, valamint egy évtizeden keresztül taxizott is. „Az életemet az úton leeresztettem” – jegyezte meg találóan.

Igény van a tömegközlekedésre

Összehasonlításként megjegyezte, hogy buszozni nyugodtabb meló. Kíváncsiskodásunkra elmondta, nem volt sosem különösebb baj az utasokkal, nem jellemző rájuk a cselezés, a diákoknak ingyenes bérletük van, a nagycsaládosoknak és a nyugdíjasoknak kedvezmény jár, ötéves korig pedig díjmentes a szállítás. Egy utazás 4 lejbe kerül a felszállásnál megvásárolva a jegyet, de a buszállomás pénztáránál 10 darab 20 utazásos jegyet csomagban is meg lehet kapni 50 lejért.

A napi műszak nem csak egy útvonalon telik el. Har­gi­ta­für­dőt és Zsögöd­für­dőt is rendszeresen járják, tehát változnak a járatok és az útvonalak, de akad, hogy többször egymás után ugyanaz az útirány. A tömegközlekedésre van igény, sosem üresek a járatok. Zsö­göd­ből iskolaidőszakban, reggelente feltűnően sok diák igyekszik a város különböző oktatási intézményeibe, mindez annak ellenére van így, hogy sok tanulót a szülők szállítanak saját autóval a suliba – hívta fel a figyelmet Miklós Zoltán.
Szóba került a buszok állapota. Mivel már nem a legfiatalabb járművekről van szó, akadhatnak meghibásodások, de gond esetén a szervizcsapat azonnal akcióba lép, kiszáll a helyszínre, és igyekeszik elhárítani a hibát. Az utasokat ilyen esetben egy másik járat viszi tovább. A közeljövőben pedig új, gázzal működő városi buszok üzemelnek majd, ugyanakkor tavaszra – mindenki örömére – a csíkszeredai felújított buszpályaudvar is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, így a városi buszok végállomását is áthelyezik egy 21. századnak megfelelő, modernebb helyszínre.

A kormány mögött

Ajtók nyílnak, utasok felszállnak, ki bérletet tartva a magasba, ki jegyet vásárolva. Élettel telik meg a jármű. Ajtók csukódnak, a busz elindul. Végállomástól végállomásig az utazás negyven perc. Végighaladunk a Kossuth utcán, a Posta mellett, felvesszük a diáksereget a Márton Áron Gimnáziumnál – és persze nemcsak ott –, majd a kegytemplom érintésével eljutunk Csobotfalvára, ahol néhány perc várakozás után a busz visszafordul Szereda felé.

A néhány perces várakozás alatt kipróbálhattuk a „pilótafülkét”. Az ülés kényelmes és hidraulikusan állít­ható le-fel. A volán mögött ülve megismertük a különböző színes kapcsolók funkcióit, az ajtó nyitó-záró gombokat, ugyanakkor a szintezőgomb megnyomásával a busz lassan oldalra ereszkedik, ami a mozgássérülteknek – és nemcsak – ad könnyebbséget felszálláskor. A fényképezkedést is megejtettük, megörökítettük a nem mindennapi utazást, betekintést nyerve a sofőrök mindennnapjaiba, majd a Hét­vezér negyeden keresztül Tap­loca felé, ahol a Patak utcán visszafordulva megközelítőleg húsz kilométert megtéve visszaérkeztünk a vasútállomással szembeni végállomáshoz. Megköszöntük vezetőnknek a kedvességét és a lehetőséget, majd búcsút intettünk, hisz néhány perc után ismét indult Csobotfalva irányába.