November utolsó napjaiban mutatta be legutóbbi dalát és a hozzá készült videóklipet a Role zenekar. A Pilinszky János születésének századik évfordulójára időzített premierig vezető útról Nagy Tivadar zenekarvezetővel és Ruszuly Ervin táncossal, a klip főszereplőjével beszélgettünk. – Nem csupán egy vers megzenésítése történt, hanem művészetek találkozása is a legújabb, eddig egyetlen Pilinszky-költemény feldolgozása során. Hogyan találtak egymásra a különböző műfajok? Nagy Tivadar: Nem csak egy zenéről és táncról van szó, hanem nagyon komolyan hozzájárult a produkcióhoz a videós stáb, valamint jelentős mértékben a fénytechnika is. Divatos erre azt mondani, hogy összművészeti alkotás, ezt többé-kevésbé én is így gondolom. Még valamilyen szinten a képzőművészetet is szerettük volna bevonni, ám erre most nem volt alkalom. Tudatosan próbáljuk megkeresni ezeket az együttműködési lehetőségeket. A modern táncban eddig valahogy kimaradt a repertoárból a férfi elem. Minden Pilinszkytől indult, akinek verse megzenésítését harminc éve halogatjuk. Ezért szimbolikus ez a cím is: Mi mindig itt volt, végre itt van. Ott volt nekünk mindig, kedvencünk, a szívünk csücske, de sosem mertük megzenésíteni, merthogy annyira tömény muzsika van benne, amit én úgy éreztem, csak nagyzenekari, szimfonikus hangzásban lehetne tolmácsolni. Belevágtunk és bemutattam az elképzeléseimet a zenekarnak, féltem, mit fognak szólni, de tetszett nekik, meg is tanulták, pedig nem volt kis kihívás átadni azt, amit próbáltam tolmácsolni a zenével. Az első demó után pedig elküldtük a videósoknak, a Sharp Production csapatának, akikkel egy tartalmas, hosszú beszélgetés közepette ötleteltünk. A zenekarral abban megegyeztünk már ezt megelőzően, hogy ha ebből valaha klip készül, nem szabad benne szerepeljünk mi, zenészek, mert az más irányba vinné a történetet. Megegyeztünk, hogy jó volna tánc, és hogy férfi kellene, mert az elég markáns, erőteljes Pilinszkyhez. Mindnyájunkban egyszerre merült fel, hogy kérdezzük meg Ervint, aki régi barátunk, de a tánc terén nem volt eddig semmi közös pontunk. Nagy meglepetésünkre azonnal igent mondott. Ruszuly Ervin: Korábban kaptam felkérést a Dob-Ban fesztivál kapcsán, sajnos akkor nem tudtam ennek eleget tenni. A második felkéréskor viszont hagytam csapot-papot és jöttem. Ahogy elmondták, mit szeretnének, számomra nagyon izgalmasnak hatott, és égtem az alkotási vágytól. Egyértelmű volt, hogy akarom és szeretném, meg is egyeztünk, hogy a beszélgetésünkhöz egy hétre lesz a forgatás. Egyeztettünk néhány ötletet, és ott is voltunk a stúdióban, gyorsan történt minden. Mindeddig nem tudtam, miben veszek részt, mire vállalkoztam, amíg el nem készült a klip. Visszanézve teljesen máshogyan hatott, mint ahogyan elképzeltem. Azt tudtam, éreztem, hogy ebből csak jó lehet. Azt gondolom, a végeredmény vállalható és minőségi. Nem csupán egy Role zenei feldolgozás és nem csak egy táncos videó, hanem egy előadás, valódi összművészeti anyag. El tudom képzelni, hogy küldjük el egy rövidfilmfesztiválra. – A verset ismerted? R. E.: A verset kaptam első körben, aztán rá valamennyi időre meghallgathattam a kész dalt. Pilinszkyt nem ismertem mélyebben, de mihelyt olvastam ezt a rövid verset, azonnal értettem és átéreztem bizonyos dolgokat, amik rám hatottak. Teljes rádöbbenés volt, hogy milyen sokrétű egy ilyen kis szöveg. Érdekes volt, hogy ott van egy vessző a sorok végén, ami zeneileg adott további lehetőségeket, ami teljes mértékben képviseli a vers hatását. – Ezt a bizonyos hatást szerettétek volna elérni? N. T.: Részben igen. Sokat, napokat, heteket vitatkoztunk a zenekarban, beszélgettünk arról, ki mit érez egy-egy sor, gondolat kapcsán akár. Abban mind megegyeztünk, hogy ez a mai ember meghasonlottságáról szól. Nem is kettősség, hanem minimum kettősség, a teljesen szétcibált tudat, személyiség kora, amire annyira telitalálat ez a vers. Meredekebben talán nem is lehetne rátapintani a mai világ mindennapi emberének az életérzésére. Próbáltuk ezt a magunk eszközeivel kihozni. Rendkívül jó sodrású volt maga a munkafolyamat, egymást vittük oda-vissza közben. A táncban pedig teljesen ott volt minden, amit egyáltalán álmodni mertem. Csoda volt az együttműködés! – Ervin, hogyan találtad meg a versben a tánc ritmusát? R. E.: A vers elolvasásakor már éreztem, hogy van egy ritmusa, követhető kottarendszere, skálája. A teljes forgatás alatt mindig éreztem valami újat. A felvétel közben volt egy holtpontom, éreztem, hogy kell valami, ami átlendít ezen. Amikor újrahallgattam a zenét, megint éreztem, hogy valami más állapotba kerültem, hogy van még valami, amit eddig nem csináltam. Hömpölygés volt ebben a munkában, mint egy lavina, mindig adott valami mást. Azt éreztem, befejezni nem lehet ezt a munkát, leginkább csak abbahagyni. – Ez a feldolgozás valaminek a kezdete, egy folyamat része? Jöhetnek további Pilinszky-versek, esetleg egy egész műsor? N. T.: Minden szempontból premier számunkra ez a munkafolyamat, a gondolat maga. Nem teszteltük le a dalt közönség előtt, csak a klipben hallhatták először. A videó nézettségének van egy olyan határa, amit ha elérünk, akkor minden valószínűség szerint nekimerészkedünk egy tömény Pilinszky-anyagnak. Dalok részben már léteznek. A nagyérdemű fog dönteni, hogy lesz-e nekünk Pilinszky-műsorunk a közeljövőben, vagy még várunk pár évet, amíg nekivágunk az összeállításának. – Kedvet kaptál a további együttműködésre a Role-lal? R. E.: Én remélem, hogy lesz ennek valamilyen folytatása. Azt gondolom, sikerült most pozitív élménnyel gazdagodni, részemről nyitott vagyok, bármit el tudok képzelni. – Milyen visszajelzéseket kaptatok? N. T.: Összességében pozitívan fogadták a dalt és a klipet, a nézettség is kúszik fel lassanként. Nem lehetünk elégedetlenek. Sokat jelent, hogy a szakma részéről, zenészkollégáktól érkeztek pozitív üzenetek. Éppen most gratulált például Ferenczy György barátunk, ami nagyon jólesett.

Farkas Endre