Ösztönösen választotta a színészetet, pedig nem volt ezzel kapcsolatos élménye, mégis vonzotta valami a szakma felé. Kíváncsisága máig sem hagyott alább: tíz éve a Figura Stúdió csapatának tagjaként lép színpadra, de a dramaturg szerepben is egyre otthonosabban mozog. Moșu Norbert-Lászlóval a gyergyói színészlétről, annak kihívásairól, a kultúra szerepéről és az örök kíváncsiságról beszélgettünk. – Májusban rád is sor került, a Színész házon kívül program arca voltál: hogyan élted meg a rád irányuló figyelmet? – Örömmel tapasztaltam, hogy a városban sokan követik a programot, várják, hogy ki lesz a következő hónap arca. Sokan érdeklődtek tőlem, milyen új szakmában próbálom ki magam, milyen esemény keretében találkozom a nézőkkel. – Autószerelő lehettél egy napra… Szoktad feltenni magadnak a kérdést, hogy mivel foglalkoznál, ha nem a színészi pályát választod? – Nagyon örültem, hogy autószerelő műhelyben próbálhatom ki magam, mert szeretek olyan munkát végezni, amelynek kézzelfogható eredménye, látszata van. Viszont a pályaválasztás kapcsán egyáltalán nem került más szakma, hivatás a képbe a színészeten kívül: én már kilencedik osztályban kitaláltam, hogy színész leszek, annak ellenére, hogy minimálisak voltak a színházzal kapcsolatos élményeim. Margittán, ahonnan származom, néha megfordultak a nagyváradi és szatmári társulatok, láttam néhány előadást, és valamiért azt gondoltam, ez nekem való… Én sem értem a miértjét, de azt gondolom, nem is kell ezt feltétlenül megfejteni. – Idén tíz éve vagy a Figura Társulat tagja, így bizonyára van egyfajta rálátásod, összegzésed az itt zajló folyamatokról, a társulatról, és benne a te alkotói munkádról. – Mielőtt idekerültem volna, ismertem néhány embert, akik már a társulat tagjai voltak – Vajda Gyöngyvért, Kolozsi Borsos Gábort, Kőmíves Csongort –, majd idekerült egy jó barátom, Vass Csaba, akit többször meglátogattam, megnéztem a bemutatóit. Éreztem, hogy nekem is jó lenne itt, és valóban: nagyon büszke vagyok a társulatra. Az, hogy ilyen kicsik vagyunk, a mi legnagyobb erősségünk; az egyik legszervezettebb színház vagyunk, ezt mindenki észreveszi, aki más városból jön és belelát a munkánkba. Van egy összeszokott csapat, nincsenek fölösleges széthúzások – nyilván adódnak kisebb nézeteltérések, de gördülékenyen átesünk ezeken. Nem tapasztalok irigységet sem, hiszen a színház kísérleti jellege lehetőséget ad arra, hogy mindenki kipróbálhatja magát különböző jellegű karakterekben, vagy akár más minőségben is, mint a színpadi jelenlét. – Ez a kísérletező kedv bizonyára segített a járványhelyzet, a korlátozások idején is mindannyiotoknak… – A kijárási tilalom idején a családommal Orotvára költöztünk ki, felemelő élmény volt a természetben lenni, elcsendesedni. Eközben tartottuk a kollegákkal a kapcsolatot, kísérleteztünk online próbákkal, de persze közel sem volt olyan, mint a személyes jelenlét. Azt gondolom, hogy az adott helyzetből mindig kihoztuk a legtöbbet, sokféle alternatívát felsorakoztattunk, és eléggé rugalmasan alkalmazkodtunk a hetente változó szabályokhoz, akár online előadással, akár szabadtéri színpad felállításával. [caption id="attachment_122144" align="aligncenter" width="2560"] Fotó: Jakab Lóránt[/caption] – Mindeközben észleltétek, hogy a kultúra a fontossági sorrend legalján van, ezek az intézmények zártak be leghamarabb és szenvedtek leginkább a járvány negatív hatásaitól. – Ez nagyon elkeserítő, hiszen ugyanúgy, ahogy a testet, a szellemet is kell edzeni, csak ez nem annyira látványos… Nem feltétlenül azt értem ezalatt, hogy mindenkinek színházba kell járnia, viszont sokat tud segíteni abban, hogy az agyunkat edzésben tartsuk, emberekkel találkozzunk és a közös élményszerzést akár meg is tudjuk beszélni. Hiszen ha ezek nem történnek meg, lassan elveszítjük a szépérzékünket, és nem is észleljük, mit engedünk ki ilyen könnyen az életünkből. A korlátozások feloldásával lassan újra kell élesszük a kíváncsiságunkat egymás és a világ iránt. Nekünk színészeknek, a színháznak óriási kihívás, hogyan csalogassuk vissza a bezártságból az embereket, de hiszem, hogy sikerülni fog. – Például egy kedves (felnőtteknek is szóló) gyermekelőadással: Az iduri szörny volt az első általad írt és később színre vitt darab. – Az iduri szörny ötlete középiskolás koromban született, el is kezdtem írni, habár azt sem tudtam, milyennek kell lennie egy drámának, de valamiért mégis ebben a műfajban akartam megfogalmazni a bennem mocorgó gondolatokat. Egy ideig megfeledkeztem róla, majd megmutattam Csuja László filmrendezőnek, akivel együtt dolgoztunk az erdélyi vándorszínház első néhány évfolyamában, én színészként, ő rendezőként. Beajánlotta a drámát a József Attila Kör drámaírói pályázatára, és ott a több mint száz darab közül ez lett az egyik nyertes. 2015-ben Barabás Árpád (Freddy) színre vitte a székelyudvarhelyi társulatnál, sokat alakítva rajta, hiszen kezdetleges darab volt: gyerekelőadásnak sok, felnőttelőadásnak kevés, egyfajta köztes állapotban volt, de adott egy indíttatást a későbbiekhez. A következő munkára Csiki Zsolt – akkor még színházi rendező – kért fel, egy meseregény dramatizálására, majd egy másik alkalommal Bíró Réka dramaturggal dolgoztam közösen egy gyermekeknek szóló darabon. Nemrég Nagy Regina rendező kért fel, hogy írjak egy középiskolásoknak szóló darabot, ezt fogják szeptemberben megrendezni, nagyon kíváncsi vagyok az előadásra. Elsősorban színésznek tartom magam, de próbálkozok dramaturgként is dolgozni, szövegekkel foglalkozni, és kipróbálnám magam egyszer rendezőként is. – Itt a Figuránál minderre lehetőség adódik… – Igen, ez is egy erőssége a társulatnak, hogy más területen is kipróbálhatjuk magunkat, élünk is a lehetőséggel, hiszen mindannyiunknak van olyan jellegű érdeklődése, ami hozzátartozik a szakmához, de nem feltétlenül színpadi jelenlétet igényel. – Hogyha azt mondanák, bármilyen szerepet eljátszhatsz, mi lenne az? – Számomra a drámairodalom legkedveltebb szereplője Zuboly a Szentivánéji álomból: ezt már játszhattam, nekem ez volt a szerepálmom, ha lehet ezt így nevezni… Június másodikán kezdünk egy új próbafolyamatot, alig várom, hogy elolvassam a szövegkönyvet, és lássam, hogy mi a szerepem. Általában nyitottan állok hozzá, és mindig az a darab érdekel legjobban, amit éppen próbálunk. – Hogyha már a szerepálmod megvalósult, mi az, amit tervezel a jövőre? – Szeretném megnézni Szatmárnémetiben az általam írt darab bemutatóját, szeretném megtalálni minden szerepben, általam alakított karakterben a kihívást. S nem utolsósorban szeretetben felnevelni két szép gyermekünket.

Boncina-Székely Szidónia