Wass Albert írásával, a Hagyaték olvasásával szoktam hangolódni az istenszéki túráimra készülődve. Most is így történt. Két idézetet ragadtam ki: „Isten bizony úgy néz ki, mint egy óriási zsámoly – csodálkozott János pap –, óriás számára készült, kinek lába aláér a völgybe. – Isten számára készült – javította ki az öreg –, az ÚR ül ott maga, s onnan nézi, mit művel az ember-bogár az Ő világával.” Hát, van IS mit néznie?!?! – gondoltam én. „A nap aláhajolt a dédai gerincre, amikor ember lépte zörrent a fák alatt. Hatan jöttek: Öreg Bence a Hargitáról, a maga tanítványával, Kicsi Bence Déva mellől a magáéval, s Ábris mester egy szép szál legénnyel, az alsó Marosról. Alig hullt alá a nap, vére még ott mázolta az ég alját, amikor Öreg Sándor is megérkezett Nagybánya mellől, tanítványával a háta megett.” 

Kora reggel jó volt látni az „ismerős arcokat” és az ismeretleneket is, akikkel gyors eligazítás után indultunk Dédabisztrára, a Szék lá­bá­hoz. Megérkezve mindenki készülődött a hegy járásához. Bemutatkozáskor derült ki, hogy mi is, mint a „régiek” milyen sok helyről érkeztünk: Csíkszék, Háromszék, Ma­ros­szék és egy szigetről is jöttek: Máramarosszigetről. Negyvenen gyűltünk össze és a négylábú Pajtás a felderítőnk, aki a távot biztosan kétszer is megtette. Voltunk páran idősebbek is, de ami örvendetes, az a sok fiatal.
Tiszta, csendes, szép időben indultunk őszies tájban, falevelek borította úton, a halkan folydogáló Hidas-patak felett. Már úgy nézett ki, nem lesz nyoma se a télnek, de lett, fent az Istenszéke ülő­ké­jén nagy és tekintélyes hótakaró várta az arra járókat. Vagyis minket. Ebédeltünk, lenéztünk a Maros völgyébe, elkészültek a csúcsfotók, majd átmentünk keletre, ahon­nan a Kelemen-havasok látványa, a Besztercei-havasok és Görgény vonulata ejtett ámulatba.
Elindultunk lefelé, a hó mind marasztalni akart bennünket, itt-ott beszakadt alat­tunk és megfogott, de aztán megint a falevelek or­szá­gá­ba értünk, és ott már bátran haladtunk lefelé a hegyről. 
Az Utas-patak medre, a nagy, mohás kövek még próbára tettek bennünket, de a csapat szerencsésen leért. Elgondoltam: Csillagösvényen mentünk fel és göröngyös úton le. Megjártuk a Hadak útját, de velünk volt a Szék gazdája és vigyázott ránk. Áldást!

Solti Imre,
Csíkszereda