Hangyaboly lesz a Magtárban
A csíkszentmiklósi fiatal színész Temesvár, Kolozsvár, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy és Budapest után hazatért Csíkszeredába, hogy barátaival egy régi álmot valósítsanak meg, és létrehozzanak egy olyan közösségi teret, amely Csíkszereda legújabb kultúrbázisaként működhet. Orbán Leventével színészi pályafutásáról és az itthoni terveiről beszélgettünk.
– Hogy lett belőled színész?
– Véletlenül. Nem terveztem, eszembe sem jutott tizenkilenc éves koromig. Nem is igazán tudtam, mi az, hogy színház. Szobrász akartam lenni, aztán reklámgrafikát tanultam. Temesváron elsőéves voltam, amikor statisztának álltam a színházban, zsebpénz-kiegészítésért. Nagyon meghatározó tapasztalat volt, és egyszer csak úgy keltem fel, hogy nekem ez kell. Még abban az évben felvételiztem Marosvásárhelyre a színire, de oda nem vettek fel, egy évig dolgoztam, aztán Kolozsváron sikerült a felvételim. Kolozsvár után Kézdivásárhelyre kerültem, az akkori Kézdivásárhelyi Városi Színháznál voltam egy évig. Onnan mentem át Sepsiszentgyörgyre az M Studióhoz, habár sok közöm nem volt a mozgásszínházhoz. Nagyon szerettem – és most is szeretem – az M Studiót, azt is, amit képviselnek, azt is, amit csináltunk, és természetesen a társulatot is. Aztán felmondtam azért, hogy helyzetbe hozzam magam, kipróbáljam magam szabadúszóként, mert úgy éreztem, hogy elkényelmesedtem. Szóval felmondtam, aztán megkeresett Eszenyi Enikő. Éppen Pesten forgattam, amikor hívott, de nem ért el telefonon. Hagyott egy üzenetet, amiről azt hittem, hogy csak a pesti székely ismerőseim szívatnak, de kiderült, hogy nem. Végül beszélgettünk Enikővel, és szerződést ajánlott. Gondolkodtam, hogy mi legyen, mert én soha nem akartam nagyvárosi fiú lenni, aztán valahogy a mérleg a Vígszínház felé billent, és adtam ennek az egésznek két évet. Annyi is lett. Két év után hazajöttem, de már közben is azon agyaltam, hogy valamihez kéne kezdeni itthon.
– A filmek közül mi az, amit megemlítenél? Egyáltalán hogy lettél filmszínész?
– Az is a szerencsén múlt. Nem kerestem a filmes lehetőségeket, egyszerűen rám találtak. Az első film a Saul fia volt, aztán a szereplőválogatás anyagát több pesti rendező is látta, így megkerestek más szerepekkel is. Egyik hozta a másikat. A Kojot volt a legnagyobb élmény, és arra vagyok a legbüszkébb. A forgatás előtt három héttel találtak meg a székely vendégmunkás, azaz Attila szerepére. A két főszereplővel, Mészáros Andrással és Bocsárszky Attilával lementünk pár nappal korábban a forgatási helyszínre, és volt egy kis csapatépítő a forgatás előtt. Mindenki nagyon hitt a filmben, majdnem az egész stáb szent ügyként kezelte.
[caption id="attachment_143307" align="alignnone" width="1325"] Fotók: Orbán Levente saját archívumából[/caption]
– Mi az, ami mindig hazavonzott?
– Ezt nem nagyon tudom megfogalmazni, de valószínűleg a falusi közeg, amiben felnőttem, emiatt vágytam haza. A városi barátaimban nem látok efféle ragaszkodást, de szerintem ez a vidéki embereknek evidens. A falusi miliő szerintem ezt kódolta belém.
– Honnan jött az ötlet, hogy kultúrkocsmát nyissatok Csíkszeredában?
– Nekem régi álmom valósult most meg, mert rég ki akartam próbálni, tudni akartam, hogy milyen egy kocsmát üzemeltetni, és mivel elég erősen része az életemnek a színház – de a képzőművészet, a népművészet, a zene és a film is –, ezért indokolt volt, hogy egy kicsit mindent belegyúrjunk. Szeretnénk a csíki kulturális kínálat legjobb alternatívája lenni. Évekkel ezelőtt, amikor még Sepsiszentgyörgyön az M Studiónál voltam, már egyszer eldöntöttem, hogy nekimegyek ennek, de akkor még nem értek össze a dolgok ilyen szépen, mint most. Még Pesten dolgoztam, de már pandémia volt, amikor Burján Zsolt barátomnak elkezdtem egyre sűrűbben mesélni arról, hogy mennyire szeretnék egy ilyen közösségi teret, és arról, hogy körülbelül hogyan képzelem el. Zsolt is egyre jobban belelkesült, aztán ő biztatott engem, majd én kértem őt, hogy csináljuk együtt, így belevágtunk ketten, s később csatlakozott Bokor Aladár is. Heteket töltöttünk el az ötleteléssel, és miután megtaláltuk és le is tisztáztuk a bázisunk helyét, napokat töltöttünk az üres térben, amíg kitaláltuk a koncepciót. A falon levő feliratból indultunk ki, ami még a kicsi magyar világból maradt itt: „Dolgozó Parasztok! Teljesítsétek lelkiismeretesen az állam iránti hazafias kötelezettségeteket!” Ez ihlette az egészet, így találtuk ki az Autonóm Neokonstruktivista Törekvés nevet, aminek a rövidítése ANT. Angolul ez hangyát jelent. Az inkubátorházként működő Magtárban, ahol több magáncég van, és elég sok dolgozó ember – de mondhatjuk ezekre külön-külön is, hogy egy-egy autonóm neokonstruktivista minivállalat –, úgy gondoltuk, hogy ez szépen leírja a már meglévő konstrukciót és azt, amire törekszünk. Azt szeretném, hogy minél több színházi előadást elhívjunk, létrehozzunk és megmutassunk a csíki embereknek, de nagyon sok koncertre is számíthatnak, és galéria része is lesz a Hangyának. Szeretnénk minden csíki képzőművésztől egy-egy általa kiválasztott alkotást kölcsönkérni és egy olyan állandó kiállítást rendezni, ahol minden csíki alkotó képviselve van. Így bárki betéved hozzánk, úgymond teljes képet kap a csíki kortárs képzőművészetről. Egyúttal tiszteletünket is kifejezzük a csíki képzőművészek munkássága előtt. Szerencsénkre minden művész és nem művész ismerősünk nagyon lelkes, sokan sokat segítenek ötletekkel és nem csak. Például ifj. Rózsa István barátunk kreativitása és energiái nélkül kicsit nehezebben állt volna össze a hangyaboly.
– Ezek szerint az ANT stúdió, galéria, színház, koncerthelyiség, előadóterem és büfé is lesz?
– Igen, közösségi térként és kultúrbázisként fog működni.
– Kik vannak még a csapatban?
– Zsolt, Ali és én. Így hárman irányítjuk a dolgokat. Péter Norbert a bárosunk. Ő tervezte meg a bárpult belső részét, ő rakta össze az itallapot, teljesen szabad keze van ezekben a dolgokban. Rózsa is a kreatív csapat része. Ez így a szűkebb csapat, de már a jövő héten is bővülni fog.
– És mi történik, ha Hangya kerül a Magtárba?
– Együttműködünk a Magtár projekttel. Vas Rékának, a projekt vezetőjének nagyon sok izgalmas és inspiráló ötlete van. A Magtár-lakók is régóta várják, hogy megnyissunk. Novemberben akartunk már nyitni, de elhúzódott a dolog. Már a múlt héten is kilincseltek az ajtón, hogy be lehet-e jönni, sokan lelkesednek.
– Akkor ezután a Hangya lesz a prioritás, de befér még emellé a színház?
– Nekem mindenképp ez a prioritás most. Emellett még játszom színházban, Kézdire járok vissza rendszeresen. Marad a film is, járok Pestre castingokra, és márciustól forgatok egy-két filmben.
Péter Ágnes