A hálókocsi műfaját először a filmekből ismertem meg. Az Agatha Christie Poirot-mozik szereplői szépen felöltözve mentek vacsorázni a szalonkocsiba, ahol halk szavú pincérek szolgálták ki az úri közönséget válogatott finomságokkal, nemes nedűkkel, majd az utasok nyugovóra tértek tágas kabinjukba. Szájtátva bámultuk e luxust. Az Orient expressz különösen híres volt a kiszolgálásról, napjainkban is közlekedik, ne firtassuk, mennyibe kerül egy út.
Gyakran járok Erdélybe, s újabban egyre többször szállok vonatra, s az éjszakai járatokat különösen szeretem. Kora este elindulok Budapestről, s reggel viszonylag frissen ébredek már Székelyföldön. A jelenlegi benzinárak különösen a vonatozás felé terelik az embereket.
Szeptember végén ismét útra keltem, s fekvőhelyes kocsiba, kusettbe váltottam jegyet. Ketten voltunk a kupéban, így az éjszakai nyugalom prognosztizálható volt. Meglepett a vagon tisztasága, a toalettet is gyakran takarították.
A szimpatikus utaskísérő egy palack vízzel s csokoládéval fogadta a vendéget, s rögtön tisztázta, hogy reggel kávét vagy teát szolgálhat-e fel pogácsával. Mindenre kiterjedt a figyelme, a hosszú út során többször beszélgettünk is. Elmondta, nyugdíjból hívták vissza, hogy a fiatal generációt betaníthassa. 1977-ben kezdte a munkáját az Utasellátó Vállalatnál. Akkoriban igen nehéz volt bekerülni a céghez, a felvétel kihalásos alapon történt. Bejárta egész Európát, legszívesebben a Fények Városába, Párizsba ment, reggel érkeztek, s estig szabadon kószálhatott a városban. „Az utas az első – szólt az ars poeticája, amire a tanoncokat is oktatja. – Soha ne mondjunk nemet, mindig meg kell találni a megoldást. Ha konfliktus van, akkor balhézni mindig könnyebb, az elrendezéshez kell némi emberismeret s empátia.”
Egyébként az erdélyi járatot nagyon szereti, nyáron telt ház van, ősszel félig van kihasználva a kapacitás. Szerinte anyagilag is megéri, a romániai árak még mindig jobbak az otthoninál, például a Lidl harmaddal olcsóbb. A brassói piacra is érdemes kilátogatni, s jól bevásárolni.
Vacsorára átmentem az étkezőkocsiba, az impozáns vagonokat a MÁV még a 90-es években vásárolta a spanyoloktól, s nagyon jól beváltak. Az étlap és itallap kínálatát kedvezőnek találtam, olcsóbbnak tűnt, mint egy budapesti másodosztályú étterem ajánlata. Egy csapolt sör ötszáz forintot kóstált, egy presszó kávé is kijött háromszázból. Mint később megtudtam, ez a közép-európai tarifa, ha például Hamburgba mennek, akkor az árakat is a németekéhez szabják. A kihasználtság különösen hétvégeken a legjobb, amikor a diákok hazaindulnak. A kedves szakácsnő azt is elárulta, hogy szereti az erdélyi vonalat, ezen az emberek kedvesek, nem rohannak úgy, mint Nyugat-Európában.
Az éjszaka viszonylag nyugalomban telt, jóllehet a döcögést félálomban is érzékeltem. Sebaj, reggel már mosolyogva érkezett az utaskísérőnk Csíkszereda előtt a megbeszélt kávéval, s mi is mosollyal köszöntük meg kedvességét.
Nemcsak engem foglalkoztatott a téma, mikor e sorokat írom, eszembe jutott Szörényi Szabolcs slágere, az Étkezőkocsi. Dúdolják velem, itt lehet elérni: https://www.youtube.com/watch?v=CC_DHBsa_To

Csermák Zoltán