Az öreg még emlékezett arra a kedves rajzfilmre, amelynek zenéjét a híres Beatles együttes muzsikálta. Arról szólt, hogy mi mindenen kellett átmennie egy szegény fiúnak, ameddig neki is háromszögűvé vált a koponyája. Ugyanis nagy baj történt: kerek fejjel született. A hosszú történet alatt egyebek között az értelmetlenségerdőben is megfordult, olyan egymásnak ellentmondó útjelzők között kellett megkeresnie a helyes irányt, mint napjainkban Gyergyószentmiklóson a Parajd felé igyekvő, idegenből érkező járművezetők.
Azok ugyanis, akik tehetnének valamit – morfondírozott a kapu előtti padon békésen üldögélő –, tehetetlenek. Ő ugyan telefonon jelezte a táblazavart a helyi rendőröknek is, akik azt válaszolták, hogy a forgalom elterelése nem az ő dolguk, hanem az önkormányzaté.
Erre felhívta a Városháza egyik illetékesét. Még július elején történt! Lelki szemeivel szinte ma is látja, hogy az illető milyen sajnálkozva tárta szét a karját, amikor közölte, hogy ameddig a Testvériség (sugár)úton folynak a munkálatok, a körforgalomban elhelyezett – balra mutató – jelzést a Parajd felé igyekvőknek, nem bánthatják. Ez érthető lehetne, csakhogy a munkálatok miatt lezárt Kossuth utcából a Tűzoltó utcába terelték az állomás, majd az Alfalu, utána a Parajd felé tartókat. A főleg moldvai megyékből érkező, továbbhajtani szándékozó idegenek itt jobbra is térnek. (Van bátrabb köztük, aki kikerüli a jelzést, aztán 200 méter után megfordulva csak a Tűzoltó utcában kénytelen folytatni útját.) Ha nagyon figyelmes az autós, és a körforgalomban komolyan veszi a bal felé mutató nyilat, újabb nyolc homorú fekvőrendőrön – a beroskadt csatornaárkokon – átdöccenve százötven méter megtétele után megérkezik… a Kossuth utca jobbra mutató jelzéséhez, s kezdheti elölről.
A helyi autósokat nem egészen érti az öreg, hiszen e munkálatok elvégzése létszükséglet, tehát türelmesebbek kellene hogy legyenek. Persze, persze, a minden ízében recsegő-ropogó jármű károsodását, nyilván nem hagyhatják szó nélkül, de…
Az öreg ilyenkor megértően mosolyog. Nem, nem kárörömmel. A fejetlenségen ugyanis kárörömmel mosolyogni nem lehet. Útba igazítja, aki hozzáfordul. Van, hogy naponta tízszer, sőt többször ő segíti ki a bajból a megtévesztetteket. Csak bólogat a hallottak miatt. A világért sem bántaná meg elöljáróit a tolmácsolással, amire felkérik. Az jut eszébe, amit ugyan mástól hallott, hogy az egyik legény katonaság alatt mit válaszolt édesanyjának arra a kérdésére, hogy bántják-e ott a messzi idegenben őt? – Engem nem, édesanyám, de magát sokat emlegetik.
A mesében Oblio koponyája végül kicsúcsosodott. Talán Gyergyószentmiklóson is megtörhetne hasonló csoda – vélte az öreg. Ha a Parajd – balra! tábla mellett (aminek ezek szerint maradnia kell), megjelenne egy útba igazító, kedves helyi rendőr, például. Akkor a tábla maradhatna, a bosszúság eltűnhetne. Olyan nehéz e megoldás? Főleg, hogy most úgy egy hete, a Maroshévíz felé tartók is a Tűzoltó utcai körfogalomig hajthatnak. Arra tereli a jelzőtábla, ami nem jelzi, hogy csak addig! Onnan, ha ösztöneik megsúgják, vissza legalább a Maros szállodáig. Ott átjuthatnak a szárhegyi útra. (A Bălcescu utcába.)
Hogy mennyi keresztvíz marad azokon, akik jót akartak, de nem gondolták át, vagy felelőtlenekre bízták az irányító táblák elhelyezését? Nem az öregtől függ, aki továbbra is békésen szemléli a zűrzavart, s időnként megnyugtatja a hangoskodó keletről érkezőket, hogy egyetért felháborodásukkal, de nem szokása ilyen stílusban véleményt nyilvánítani.