2021 nehéz év volt az előadók számára, hiszen vagy egyáltalán nem tarthattak koncertet, vagy csak korlátozott létszámú közönség előtt játszhattak. A csíki és borszéki fiatalokból álló Ineffable dzsesszegyüttes ennek ellenére tartalmas évet tudhat maga mögött, hiszen több helyen fellépett, és tagjai elmondhatják magukról, hogy sikerült magasabbra tenni a lécet. Az elmúlt év kihívásairól és sikereiről kérdeztük a fiatal tehetségeket és a zenekar menedzserét. – Milyen volt a Symphonic Jazz koncert a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával? Lukács Márton Örs: Szerintem jó élmény volt. A Filharmóniának is idegen ez a stílus, és nekünk is idegen ez a forma, de jól tudtunk kommunikálni. Nekem elsősorban visszajelzés volt az első próba, mert én készítettem a hangszerelést, és ott derült ki, hogy mennyire hasonlít az, ami megszólal, arra, amit én hallottam a fejemben. – Mennyire volt új nektek a szimfonikus megszólalás? Regián Réka Kata: Nekem kényelmes. Négy évet játszottam szimfonikus zenekarban, mert klasszikus fuvolát tanultam Csíkszeredában, a Nagy István Művészeti Középiskolában, szóval van tapasztalatom arról, mit jelent az, hogy egy karmester vezényel, és ehhez hogyan kell viszonyulni. Szereceán Tihamér: Ugyanez vonatkozik rám és Marcira is, ráadásul én már két éve benne vagyok a zeneakadémia nagy dzsesszzenekarában, a Big Bandben. Az nagyon hasonlít erre, mert vannak megírt és improvizációs részek, amelyek váltakoznak. Szereceán Osszián: Teljesen tapasztalatlan vagyok ilyen szempontból. A zenekarral ahhoz szoktunk, hogy improvizálunk, nem nagyon tartjuk a struktúrákat és nem olvasunk kottát, ezért nekem ez teljesen új dolog volt. Szerintem nekem volt a legnehezebb dolgom, de igyekeztem utolérni mindenkit és teljesíteni a feladatomat. A többiekkel ellentétben én a suliban nem zenét tanultam, hanem a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskolában végeztem, műszaki rajzot tanultam. Szerettem volna zenét vagy sportot tanulni, mert ez a két dolog állt hozzám közel, de végül az építészetet választottam. A szüleim sem támogatták akkor, hogy zenére vagy sportra menjek tovább, nem tudtunk olyan példát a környékről, hogy valaki csak ebből élne, inkább egy biztosabb szakmát kellett választanom. Így a zenélés sokáig hobbi volt. Gitárral kezdtem, aztán játszottam egy zenekarban, majd megtanultam dobolni, és egyre fontosabb lett a zene az életemben. Amikor érettségire kellett volna készülni, én a kézrendjeimet gyakoroltam a térdeimen. Akkor már semmi más nem érdekelt, csak a dobolás. Most főállásban dobot oktatok, a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanáraként, Borszéken. A zenélés igazából akkor fordult komolyra, amikor a tesóm elhívott, hogy játsszam velük. Ide is adtak valami kottákat, fogalmam se volt, hogyan kell dobkottát olvasni. Akkor jöttem rá: jó, hogy a srácokkal zenélhetünk együtt, de ők tudnak valamit, amit én nem, úgyhogy nekifogtam komolyan gyakorolni, hogy megfeleljek a zenekarnak. Az Ineffable együttes tagjai a Marosvásárhelyi Filharmóniával              FOTÓ: Lukácsi Alpár Sz. T.: A szüleink látták, hogy Osszián még így is többet foglalkozott a zenével, mint a sulival, mert az jobban érdekelte, úgyhogy amikor én zenét akartam tanulni, akkor már támogatták, hogy menjek. – Egy furcsa év után, amelyet beárnyékolt a világjárvány, igencsak tartalmas napjaitok voltak tavaly novemberben, hiszen a Symphonic Jazz után rögtön indultatok Macedóniába egy zenei konferenciára és fesztiválra. Mit vártatok ezektől a napoktól? Sz. T.: Olyan zenei tapasztalat volt ez számunkra, amelyet a négytagú zenekarunkban is tudunk hasznosítani a későbbiekben, attól függetlenül, hogy nem lesz velünk egy szimfonikus zenekar. Már a legutóbbi koncertünkön vettünk át olyan dolgokat, amit Marci a Symphonic Jazzre írt. Ez vérfrissítést jelentett a daloknak és a közönségnek is. A macedóniai fesztivál pedig olyan szakmai esemény, amelyen az európai zenei pálya képviselői jelennek meg, nemcsak zenészek, hanem fesztiválszervezők is. A szakmának zenéltünk, és ez hatalmas lehetőség volt arra, hogy többen is megismerjenek minket. R. R. K.: Ezek voltak az eddigi legnagyobb projektjeink, nagyon izgultunk. Október 29-én lett volna egy nagy koncertünk Bill Laurance-szel, de az végül elmaradt. Ezt a két projektet tartjuk az eddigi pályafutásunk legnagyobb lépéseinek. Sz. O.: Az az érdekes, hogy tavaly is minden koncert előtt elmondhattuk azt, hogy ez az eddigi legnagyobb előadásunk, mert folyamatosan sikerült egyre följebb lépni. A mostani projektünk azért lehetett érdekes a közönség számára, mert modern dzsesszt adunk elő szimfonikus zenekarral, ami nem túl gyakori. A macedóniai PIN Nemzetközi Zenekonferencia is új dolog volt, mert délen nem voltunk még, és sok külföldi fellépésünk sem volt. Sűrű program várt ránk, mert ahogy végeztünk, a többieknek már indulniuk is kellett vissza Budapestre. R. R. K.: Ez igaz, hiszen idén – habár nem volt sok külföldi koncertünk – felléptünk a kolozsvári TIFF-en, szeptemberben a Jazz in the Park dzsesszfesztiválon, szintén Kolozsváron, a bukaresti MMB Showcase Fesztiválon, a csíkszeredai unscene színházi fesztiválon, és koncerteztünk Budapesten is. – Mennyire voltatok csalódottak, amikor megtudtátok, hogy elmarad a koncert Bill Laurance-szel? R. R. K.: Nyilván sajnáljuk, hogy elmaradt a koncert, de nem törölték teljesen, hanem április végére halasztották el. L. M. Ö.: Sokat készültünk a koncertre, és nyilván sajnáljuk, hogy előtte egy héttel vissza kellett mondani és elhalasztani, de reménykedünk abban, hogy az áprilisi dátumon meg tudjuk tartani úgy, hogy a nézőtérnek nem csak harminc százalékát használhatjuk ki, hanem az egészet. – Nem ugyanabban az országban éltek, több száz kilométer választ el benneteket. Hogyan tudtok próbálni? R. R. K.: Általában úgy szoktuk ezt megoldani, hogy ha van egy fellépésünk, akkor azelőtt pár nappal már összegyűlünk és próbálunk, legyen az Budapesten, Csíkban vagy Borszéken. A műsort mindig előkészítjük, és ilyenkor nagyon intenzívek a próbák. – A hétköznapokban mivel foglalkoztok? Sz. T.: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen dzsesszbasszusgitár szakon tanulok. Főként zenekari dolgokkal foglalkozom, például jelenleg egy tudományos játékfilmre írunk zenét, ennek a projektnek én vagyok a zenei vezetője. Ezenkívül a Csányi Alapítvány támogatottjaként tagja vagyok még két zenekarnak, és kismentori feladatokat látok el. L. M. Ö.: Én is a Zeneakadémián tanulok, dzsesszzeneszerzés szakon. Az egyetemen és a zenekaron kívül még zeneszerzéssel, hangszereléssel foglalkozom, és picit ritkábban, de hangkeveréssel és mastereléssel is. Egyébként régebb programoztam, és most kiadtam néhány alkalmazást is. R. R. K.: A Bartók Béla Konzervatóriumon vagyok most egy OKJ képzésen, dzsesszének szakon. Párhuzamosan Székelyudvarhelyen pedagógiát tanulok távoktatásban, mert nagyon szeretnék majd gyerekeket tanítani. Ezenkívül mostanában elkezdtem táncolni, mert régebb versenytáncos voltam, és most úgy éreztem, hogy ezt szeretném folytatni. Sz. O.: Reggel asztalos-ács vagyok, délben doboktató, éjjel pedig tűzoltó. Nagyjából ez volt a programom mostanig, de nemrég lemondtam a reggeli melót, hogy tudjak a zenével többet foglalkozni. Szeretek sportolni, és jó lenne, ha ezt is vissza tudnám hozni az életembe. – Egyébként a csapatban – a zenélésen kívül – kinek mi a szerepe? Sz. T.: Én vagyok a zenekarvezető, és én felelek a fellépések technikai szervezéséért, a zenekar működéséért és a kommunikációért, például én teszek közzé bejegyzéseket a szociális médiában, és leggyakrabban én tartom a kapcsolatot a menedzserrel. Sz. O.: Marci a zenekar agya. Ha technikáról van szó, és még Tihamér sem tud megoldani egy problémát, akkor Marci biztos, hogy igen. Sz. T.: Ossziánt nevezhetjük a zenekar bölcsének, nemcsak az én idősebb testvérem, hanem egy kicsit mindenkié itt a zenekarban. A legtöbbször ő a zenekar sofőrje is. R. R. K.: Én most gyakorlom a frontemberkedést, a fellépéseken én vagyok az, aki kapcsolatot tart a közönséggel. – Milyen terveitek vannak 2022-re? B. I.: Sajnos az idei év konkrétabb tervezése is eléggé nehézkes a járványhelyzet miatt. Természetesen a legfontosabb lenne számunkra minél több helyen fellépni, célpont a belföldi és egyre hangsúlyosabban a külföldi fesztiválok, de amint a macedóniai konferencián is valamelyest bizonyos előadásokon felszínre jött – több nagy fesztiválszervező előadásán is részt vettem –, mindenki bizonytalan a jövőt illetően. Ettől függetlenül természetesen próbálom kiajánlani a zenekart. A továbbiakban tervezzük az Ineffable Symphonic Jazz produkciót minél több helyre elvinni – nagyon szeretnénk, ha ez összeállna Csíkszeredában is –, és tervezünk egy picit nagyobb költségvetésű klipforgatást, amivel a nyugati piacot hatékonyabban tudnánk támadni, valamint az év folyamán elkezdődik a következő nagylemez anyagának a kidolgozása is.

Péter Ágnes