Idén is, 2023. július 20-án, az Erdélyi Kárpát-Egyesület csíkszéki kis csapata reménnyel tele indult a Retyezát-hegységbe. Kora reggel 22 lelkes turista vágott neki az útnak Balázs-Bécsi Rozália és Kocsis György túravezetők irányításával Hátszeg felé, hogy a Gura Apelor-víztározó mellett elhaladva, a Lepusnic-patak völgyén eljusson a Peleága-réti táborhelyig, ahol három éjszakát kívánt eltölteni. Sátorépítés után csapatunk nagy része bemelegítő túrára indult a Buta menedékház irányába, jó meredeken felkapaszkodva, néhány mesebeli, a nap sugaraival körbekoronázott kis tavacskát körbejárva. Majd visszatértünk táborunkba, hogy az esti megbeszélés után lefekhessünk sátrainkba, amelyeket szúnyogok egész serege védett mindvégig, amíg ott táboroztunk. Még a levesünkbe is belefőztük őket. Igaz, túránk végén mindenki szép pettyesen tért haza és egymáson nevetve nem győztük vakarni a csípések helyét. Másnap reggel, egyesek szerint kissé korai órában, 6-kor indultunk és 2 órai gyaloglás után elértünk az ország legnagyobb kiterjedésű gleccsertavához, a Bucura-tóhoz. Ekkorra már mindenki elfelejtette a korai keléssel járó nehézségeket, és csak bámultuk a természet csodáit: a minket körülvevő kőrengeteget, a sziklás hegyeket, a tavakat, amelyek mélységük szerint váltották színüket. Fényképezgetés után elindultunk, hogy a hatvan, 2000 méternél magasabb hegycsúcs közül megmásszuk a két legmagasabbat, a Peleágát (2509 m) és a Papusát (2508 m). Miután felértünk a Bucura-nyeregbe, oldalazva haladtunk a könnyűnek egyáltalán nem mondható Custura-Bucurei sziklás gerincén, míg végre felértünk a Peleága-csúcsra. Csúcsfotó után leereszkedtünk a Peleága-völgybe, hogy onnan újra felmehessünk a Papusa csúcsára. Bármerre néztünk, magas sziklákat, gleccser- és cirkuszvölgyeket láttunk, amelyek az eljegesedés korszakában alakultak ki, láttunk a 90 tóból jó néhányat, sziklákkal körülvéve, a Nap sugaraival beragyogva és láttuk egymás arcán azt az örömet, amit a természet csodái váltottak ki belőlünk. Ezen a csúcson már kiderült, hogy a túrát kissé hosszúra terveztük, így csak néhányan mentünk tovább a Zárt-Kapukon át a Gáles-völgyébe. A csapat többi része leereszkedett a Peleága-völgybe a Ghimpele-tó partjára, ahol a tó vizében gyönyörködve, elégedetten ebédeltek, megpihentek, majd a csodálatos Peleága-völgyön át visszatértek táborhelyünkre. Addig a mi kis csapatunk nekiindult a Zárt-Kapuk felé vezető sziklás útvonalon, hogy miután átjutunk a 620 méter hosszú szakaszon, amely csak azok számára nyílik meg, kik legyőzik tériszonyukat, megkapva jutalmul azokat a csodákat, amelyeket csak ott lehet látni, eljussunk a Gales-völgyi tóhoz, majd onnan a Valea-Rea-völgyi tavakat kerülgetve és megcsodálva visszaérjünk a Peleága-nyeregbe és onnan a táborba. Épphogy elértük az esti gyűlésünket, majd nyugovóra tértünk. Nem tartott túl sokáig nyugalmunk, mert éjfélkor elkezdődött az ítéletidő, amely jó sokáig tartott. Így reggel még szinte sötétben, szélben, de bizalommal indultunk útra. Néhányan vizes bakancsban. Mire elértük a Bucura-tavat, újra ránk ragyogott a Nap, majd szerencsésen eljutottunk a hegység névadó csúcsára, a Retyezátra (2482 m). Előtte még áthaladtunk a Bucura-csúcsokon. Ezután a magának tekintélyt követelő Judele felé vettük irányunkat. A Bucura-kapu tetején ebédeltünk, miközben egyik oldalunkon láthattuk a Gemenele Tudományos Nemzeti Park egy kis részét, másik felünkön a nagyobb tavakból jó néhányat. Mivel az aznapra jelzett rossz idő nem jött el, jó ráérősen eshettünk egyik ámulatból a másikba. Visszatérve táborhelyünkre örömmel nyugtáztuk, hogy mindenki megkapta azt, amiért ide jött: a testi, lelki feltöltődést. 

Balázs-Bécsi Rozália,
Csíkszereda