Egy hitvédelmi szakkönyvben húsz érv szerepel Isten létezése mellett, és egy ellene. Ez az egy: a rossz problémája. A szenvedés, amelynek oka, hogy vétkeztünk. Ellenszegültünk Istennek, szabad akaratból. Ez a bűn misztériuma. És ezt hozta helyre Krisztus Urunk a megváltással. Ezért ajánlja fel a megváltottságot, az Atya ingyenes kegyelmét, hogy szenvedéseinknek is értelmet adjunk. Ahogyan ő is szerető engedelmességből áldozatot hozott értünk, hogy kimentsen az örök halál karmaiból.
Nagyböjt közeledtével anyaszentegyházunk – szent II. János Pál pápának köszönhetően – a betegek világnapját ülte február 11-én, amikor a betegek szentségét is kiosztottuk azoknak, akik kérik, és felkészültek a kegyelem befogadására. A betegek szent olajjal való megkenése, az értük végzett imádság a Jakab-levélre megy vissza, amely jelzi, hogy korán, már akkor, az első presbiterek és apostolok idején liturgikus szokássá vált.

Nincs olyan ember, aki ne szenvedne: valamitől, valamiért, valami, valaki miatt. A szenvedés emberségünk, törékenységünk jele és bizonyítéka. Ha nincs testi szenvedés, van lelki, szellemi, érzelmi, vagy akár pszichés. Hozza a helyzet, az életkor, a körülmények, tévedéseink, rossz döntéseink, öröklött hajlamaink, szüleink és rokonaink öröksége, és még a természeti katasztrófákról, a háborúkról, a szegénységről, az egzisztenciális félelmekről nem is beszéltünk.
Egyik paptestvérem épp egy kórház intenzív osztályára igyekezett, hogy egy haldokló beteg hívét megerősítse a szentséggel. Amikor nagy nehezen bejutott, és odakerült a betegágyhoz, a hívő azonnal felismerte, és várta, hogy Jézus testével, az Eucharisztiával megerősödjék. De ekkor hátulról, az oda igyekvő nővér ellökte a papot, mondván, ne zaklassa fel a beteget, akadályozza a nővért a dolgában, és különben is „...nem hiszem, hogy jót tesz a betegnek, nem látja, hogy most is sír, és csak még rosszabbul lesz?”…
A pap csendesen hátrébb lépett, kezében a Szentostyával, s csak annyit válaszolt: „...gondolom, ön is sírt már, és tudja, többféle sírás van. Ezek a könnyek nem azok, amikre ön gondolt…”
Papi életem eddigi, bő három évtizede alatt sokféle haldoklást, haláltusát, csodálatos átváltozást láttam már a betegágynál, a betegek szentségének hatására. A legtöbb esetben az isteni kegyelem ereje utat tört magának a bűntől kifosztott, a „betegségtől félholtra vert” testben-lélekben, s az, mint a szikkadt föld a nyári záport, úgy fogadta az imádságot, a szentségi áldást, mely a szent olajjal való megkenés nyomán eleredt.
Ilyenkor, élesben, a betegséget, a kiszolgáltatottságot, a Gyógyítóra való ráutaltságot megérezve döbbenünk rá, mire van szükségünk, hogy mire nem képes sem a tabletta, sem a műtét, sem a kezelés, sem az injekciók.
Mindez egyáltalán nem a betegápolók, a lelkiismeretes orvosok munkájának lebecsülése vagy mellőzése. Ellenkezőleg, és a betegek napja is erről szól.
Csak annak hangsúlyozása, hogy mi történik a testben is, ha a lélek gyógyul. Számtalanszor olvashatjuk ezt az evangéliumban. Keresztények milliói tanúskodnak évezredek óta emellett, milyen másképp szenved az, akinek van reménysége. Aki nem Isten távollétét, hiányát tapasztalja meg a szenvedésben, hanem szerető, szelíd jelenlétét, még szerető családtagjain, az egészségügyi személyzeten keresztül is.
Igen. Ő így, ilyen egyszerűen adja át az evangéliumot. 

Az írás teljes terjedelmében a peterpater.com oldalon olvasható.