A húsvéti locsolkodás eredetéről megoszlanak a vélemények. Vannak, akik úgy vélik, alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hiedelem, de a néprajzi lexikon szerint ez egy ősi, katarktikus rítus keresztényiesített formája, eredetének egyházi magyarázata részben a keresztelésre, részben arra a legendára utal, amely szerint a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat vízzel való leöntéssel akarták a zsidók vagy a katonák elhallgattatni.

A locsolkodás hagyományáról már a 16. századból is vannak írásos feljegyzések, amelyekből világosan kiderül, hogy ötszáz éve még nem spóroltak a vízzel húsvét hétfőjén, amit vízbevető vagy vízbehányó hétfőnek neveztek. Régen ugyanis a lányokat a patakhoz vagy a falu kútjához vitték és „vödörszám hordták rá a vizet”. A locsolás jutalma általában festett tojás volt már viszonylag régen is. A húsvéti locsolás módját illetően ma számos változat ismert a vödörrel való öntözéstől a vízipuskán át az illatos vízig, kölniig – ez utóbbi a legújabb keletű.
A locsolóverssel való köszöntés később terjedt el, mint maga a locsolás: a versikék először nem a mai formában ismert locsolóversek voltak, hanem talán tojásra írt rigmusok. A legények a 19. században kezdtek verseket mondani ilyen alkalmakkor, mai funkciójára használt locsolóversek pedig nagyjából 100–150 évvel ezelőtt jelentek meg.
A vödrös locsolkodás – legalábbis vidéken – még a 20. században is sokáig szokás volt, s ezt a lányok aligha vették zokon, hiszen úgy tartották, aki húsvéthétfőn bőrig ázik, az kelendő. 
A húsvéti ünnepkör kapcsán nem a gyógyszertárak jutnak eszünkbe, pedig a 20. század első felében a patikák polcain rózsavizet, kölnit, sőt még húsvéti tojásfestékeket és húsvéti fecskendőcikkeket is talált a vásárló. A locsolóversekben megörökített rózsavíz (Aqua Rosarum, Aq. Rosar) hivatalos gyógyszer volt, a Magyar Gyógyszerkönyvben úgy szerepelt, mint szag- és ízjavítószer, illetve bőrápoló. Magyar nyelvterületen kb. 1920-tól kezdve vált általánossá a szagos vízzel történő locsolás, ami lehetett illatos szappan leve, rózsavíz, illetve más illatszer, például valódi kölnivíz (Spiritus Coloniensis). Az évtizedek során az illatszeres locsolkodás lassan, de fokozatosan kiszorította a locsolás korábbi formáit.
Nálunk sok helyen még ma is élnek a húsvéti locsolás különböző változatai. Orbán Balázs 1869-ben így írt a szokásról: „Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket, de fenn van tartva mindkét részről a megváltás (…), ha pedig valamely leány a megváltásra szükséges piros tojással ellátva nincs vagy fél a pisztolyt elsütni, azt a kúthoz viszik és jól megfürösztik”. Napjainkban például Csíkszentkirályon és Szépvízen még gyakran mennek locsolni vödrökkel a legények.