Megjelent mind a hét­köznapi, mind az ün­nepi étkezési rend­ben, szinte egész évben készítették az éppen fellelhető alapanyagok felhasználásával. Készítésük szoros összefüggésben állt az évszakok váltakozásával és az elérhető alapanyagokkal. A különböző változatok megjelenése a mezőgazdasági munkák rendjéhez és az adott időszak terményeihez igazodott. Nagymamám nyáron gyakran készített ordás lepényt, főként pünkösd és az oroszhegyi búcsú környékén, augusztus 15-én. Ősszel, szilvaérés idején gyakran sütöttek szilvás lepényféléket, az egyszerűbb a kenyértésztás, míg a gazdagabb a kalácstésztás változat. Egyes változatok meghatározott időszakokhoz vagy eseményekhez kapcsolódtak, mint például a lekvárfőzés idején készített málélepény, ami egy piskótatésztához hasonló tészta, kukoricaliszt hozzáadásával, amit különlegessé tesz a tésztába kavart kapor. A szezonalitás nemcsak az alapanyagok kiválasztását befolyásolta, hanem a lepények ízvilágát és változatosságát is meghatározta, így azok szorosan követték a paraszti gazdálkodás éves ciklusát.
Évszaktól függetlenül készítették a kásás lepényt, hiszen az alapanyagok – tej, tojás, gríz, liszt – mindig fellelhetők voltak otthon: kalácstésztát gyúrt, főzött egy tejbegrízt, amit aztán a tepsibe kinyújtott tésztára öntött, és együtt sütötte meg őket.

A lepényfélék a paraszti háztartásokban elsősorban praktikus és gazdaságos élelmezési szerepet töltöttek be. Készítésük szorosan kapcsolódott a kenyérsütés folyamatához, amely során a dagasztott tésztából gyakran különítettek el egy részt lepények készítésére. Ez a gyakorlat lehetővé tette a maradék tészta hasznosítását, valamint azt, hogy egy fűtési alkalommal többféle ételt is előállítsanak. A lepények gyorsan elkészíthető, laktató fogások voltak, amelyek a napi étkezések – különösen a reggeli és az ebéd – biztosításában játszottak szerepet. Elkészítésük hozzájárult a háztartási munka hatékony megszervezéséhez, különösen azokban az esetekben, amikor a hosszadalmas kenyérsütés mellett nem volt az asszonynak ideje reggelit, ebédet készíteni, így ha lepényt sütött, megvolt a reggeli, az ebéd is, a gyermekek örömére.
A lepények alapját sok esetben a kenyérsütéshez dagasztott tészta képezte, amelyből egy részt leválasztottak, majd különféle módon dolgozták fel. A tésztát kinyújtották, tepsibe helyezték, és az adott változattól függően különböző feltétekkel látták el, mint például gyümölcs, orda vagy kása. Kemencében sütötték, gyakran a kemence szájához közelebb helyezve a lepényt, így az a kenyérnél rövidebb idő alatt elkészült. A kelesztéshez kovászt vagy öregtésztát használtak, amelyet korábbi sütésekből tartottak meg. Ez a technológia nemcsak az ízvilágot határozta meg, hanem a gazdaságos és folyamatos kenyérkészítést is biztosította.
A lepényeket természetesen önállóan is készítették, különösen akkor, amikor gyorsan elkészíthető, egyszerű ételre volt szükség. Ilyen esetekben gyakran kelt tésztából vagy egyszerűbb, élesztős tésztából dolgoztak, és a rendelkezésre álló alapanyagokhoz igazították a feltéteket. Az ünnepi időszakokban és közösségi alkalmak idején szintén előfordult a lepények készítése, ilyenkor gazdagabb, tejtermékkel vagy édes feltéttel készült változatok kerültek az asztalra.
A lepényfélék nemcsak táplálkozási szempontból voltak jelentősek, hanem fontos szerepet töltöttek be a paraszti háztartások mindennapi életében is. Elkészítésük szorosan kapcsolódott a női munkamegosztáshoz, különösen a kenyérsütéshez, amely a háziasszony egyik meghatározó feladata volt. A lepények lehetővé tették, hogy a hosszadalmas munkafolyamat mellett a család gyorsan fogyasztható, friss ételhez jusson. Emellett bizonyos változatok alkalmakhoz és közösségi eseményekhez is kötődtek, így például ünnepek vagy búcsúk idején készítették őket.
Az alábbiakban két Oroszhegyre jellemző lepényféle receptjét mutatok be, mindkettő alapreceptként szolgál, és különböző feltétekkel elkészíthető.

Kenyértésztás szilvás lepény

A kovászt langyos vízben kiáztatjuk, életre keltjük, 2-3 pityókát megfőzünk, meghámozzuk és pityókanyomóval letörjük, lelisztezzük és ebből készítünk kovászt, amit legalább 4-5 órán keresztül kelesztünk; majd ezt hozzáadjuk az 1 kg liszthez, amibe beletettük a sót, és jól kidolgozzuk, majd kelesztjük; ha megkelt, tepsibe beledolgozzuk, rárakjuk a kimagozott szilvát, lecukrozzuk, hintünk rá fahéjat és megsütjük. Ez a lepény olyan, mint a paraszti konyha, egyszerű, maradékmentő, szezonális alapanyagokat felhasználó.

A másik receptet is a nagymamámtól tanultam, az egy gazdagabb, édesebb tészta, tejföllel.

Kalácstésztás szilvás lepény

Fél élesztőt felfuttatunk cukorral és tejjel, 65 dkg lisztet átszitálunk, 2 kanál zsírt, 1 tojást, 2 marék cukrot adunk hozzá, majd ebből kalácstésztát dagasztunk. Miután megkelt, kizsírozott tepsibe vizes vagy olajos kézzel beledolgozzuk, rárakjuk a szilvát és az öntetet. Amíg kelt a tészta, elkészítjük a tejfölös öntetet: egy vödör tejfölt, egy marék grízt, egy tojássárgáját és egy vaníliás cukrot alaposan kikeverünk, s ráöntjük a lepényre, készre sütjük.

A szilvás lepények mindkét változatát elkészíthetjük sütőben is.

Elmondhatjuk, hogy Oroszhegyen a lepényfélék készítése sokrétű szerepet töltött be a táplálkozás rendszerében. Bár szorosan kapcsolódott a kenyérsütés gyakorlatához, attól nem volt kizárólagosan függő, hiszen önálló ételként is megjelent a mindennapokban és az ünnepi alkalmak során egyaránt. A lepények készítése jól tükrözi a gazdaságos alapanyag-felhasználást, a munkafolyamatok összehangolását, valamint az évszakokhoz igazodó táplálkozást. 
A régi receptek megőrzése és továbbadása segít abban, hogy ez a gazdag hagyomány a mai konyhában is tovább éljen.