Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi ember igényeinek? Sorozatunkban olyan hagyományos építményeket és építészeti irányelveket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki megbecsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit. Köllő Miklós építészt ezúttal a székelyföldi építészeti irányzatokról, trendekről kérdeztük. Szerinte ugyanis pont most bontakozik ki egy sajátos, kortárs, ugyanakkor az itteni hagyományokat hasznosító és azokat továbbgondoló székelyföldi építészet. Ugyanakkor úgy véli, ha ez az építészeti trend nem intézményesül, könnyen megtörténhet, hogy tiszavirág-életű lesz. Két trend között kialakult egy harmadik Mint Köllő Miklós részletezte, sokáig két markáns vonalat lehetett – vagy lehetett volna – követni: a főleg modernista gyökerekre épülő, nemzetközi trendeket követő (román) építészetet, illetve a magyar organikus építészetet. Elmondása szerint a romániai építészek döntő többségét a kilencvenes évekig Bukarestben képezték, és képzésük során általában a modernizmuson és a nemzetközi építészeten nőnek fel, miközben ezt a székelyföldi lakosok a román hatalommal, a román szellemiséggel azonosítják. Köllő Miklós szerint ez a fajta modern építészet ellenszenves a helyieknek, úgy gondolják, hogy ez az „idegen elnyomó hatalomé”. – A kilencvenes évek után mindenki szabadon élte meg identitását, és ennek a gyors lecsapódása az volt, hogy hirtelen divat lett a Makovecz-iskola szerint építkezni, mintegy átestünk a ló túlsó oldalára, ugyanis azok az organikus formák, amelyeket ez az iskola használ, kiválóan alkalmasak arra, hogy síkvidéken tájékozódási pontként (is) szolgáljanak, de egy hegyvidéki zord környezetben levő épületen károsodást okozhatnak – jegyezte meg. Lehet itteni, jó kortárs építészetet mívelni Visszatérve a tájékozódáshoz: elmondása szerint a mi tájunkban a hegyek a tájékozódási pontok (nem érdemes egy épületet megversenyeztetni a Madarasi-Hargitával vagy a Nagy-Somlyó hegyével), ugyanakkor az is elmondható, hogy a medencéket körülvevő fenséges hegyek egyszerre zárják le és rendezik emberi léptékűvé a világunkat. Köllő Miklós szerint a két vonal között otthonosan mozogva, mindkettőből inspirálódva jön az a felismerés, hogy lehet itteni, jó kortárs építészetet „mívelni”: mindkét stílusból annyit alkalmazni, amennyit a székelyföldi táj és településkép megbír. Hangsúlyozta, hogy olyan építészet tud így létrejönni, ami nem úgy organikus, hogy a Magyarországon alkalmazott organikus formákat veszi át, hanem úgy, hogy a helyi anyagokat, helyi mesterségbeli tudást használja – és ezáltal tulajdonképpen az organikus építészet gyökereihez nyúl vissza. – A mai világ felfedezte a kézműveseket, és mi itt, Székelyföldön abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell rekonstruálni a kézművestudást, mert itt még létezik. Igazából ennek a mesterembertudásnak a hasznosítása adhatja azt az építészeti színvonalat, amit itt meg lehet valósítani, és ezt bizonyítja, hogy hozzánk is jönnek építészeti díjak, annak ellenére, hogy Székelyföldön nincs egyetlen építészeti egyetem sem. De van mesterségbeli tudás, és van kultúrtáj, amiben az épület feloldódik – vélekedett. Az építész szerint tehát az előbb említett két vonal között érezhetően megjelent egy harmadik, amely nem ellentéte a másik kettőnek, hanem kritikusan alkalmazza belőlük mindazt, amit itt meg lehet valósítani. Mint részletezte, ez a harmadik vonal a leegyszerűsített, tiszta formáival kötődik a modernizmushoz és az abból kifejlődő kortárs, nemzetközi építészeti trendekhez (így például a minimalizmushoz is), szellemiségében pedig az organikus építészethez, mert helyi alapanyagot és mesterségbeli tudást használ fel. Hozzátette, hogy ebben az is izgalmas, hogy ennek nálunk ökológiai vonzata is van: a helyben hagyományosan alkalmazott, regenerálható, alacsony energiabevitelű építőanyag, a fa alkalmazása rövid szállítási láncokat és lényegesen kisebb ökológiai lábnyomot eredményez, persze a megfelelő erdőgazdálkodás mellett. Tudatosan a környezettel dolgozni, tudatosan a környezetből választani a helyi mestereket, esetenként archaikus eszközökkel dolgozni, hogy alkalomadtán hitelesen tudjuk restaurálni népi építészeti örökségünket és így alkotni valami kortársat – Köllő Miklós szerint ez az a lehetséges ökoregionalizmus, amely a székelyföldi építészet kitörési pontját jelent(het)i. Továbbá ennek az építészetnek közösségi vonzata is van: helyit alkalmazva a pénz is helyben marad, a közösség fiataljainak képzését, közvetve itthon boldogulását is tudja szolgálni. Az intézményesülés szerepe – Az a gond, hogy minden olyan építészet, ami nem intézményesül, a létrejötte után gyorsan elsorvad. Célszerű volna, ha a magánbefektetők és a közintézmények élnének ezekkel a lehetőségekkel, főleg akkor, amikor Székelyföld meghatározó épületeiről van szó, például egy reptéri fogadóépületről, amelyet meg lehet fogalmazni székelyül és kortárs módon – tette hozzá. Úgy véli, most éppen léptékváltás zajlik, ahol a kicsiben kikísérletezett ökoregionalista megoldásokat nagyobb épületek esetében is szóba lehet hozni, tömegekre bontva azokat. Viszont csak nagyobb építészeti irodák vagy kisebb irodák tudatos tömörülésével járható ez az irány, hiszen nagyobb volumenű pályázatok, közberuházások és nagylélegzetű magánberuházások megvalósításához olyan pénzügyi hátteret, referenciát és felszereléslistát kell felmutatni, amelyet egy kisebb építészeti iroda nem tud biztosítani. Ehhez az irányhoz szükség van olyan beruházókra, mecénásokra, akik felismerik ennek a kibontakozó építészetnek a fontosságát, és ráéreznek a benne rejlő lehetőségekre, tehát olyan beruházókra, akiknek fontos, hogy Székelyföldnek legyen saját építészeti arculata. – Ha nem ez az utunk, akkor a fontosabb és meghatározó épületeinket nem mi tervezzük meg közösségünknek, székely atyánkfiainak, hanem mások nekünk. Mások, akik nem biztos, hogy olyan mélységben értik és olyan potenciállal tudják hasznosítani az itteni környezetet, kultúrtájat, mint mi – mutatott rá. Köllő Miklós hangsúlyozta: azért kellene akár intézményi szinten, akár mecénásként fellépni, hogy ez a fajta építészet ne tiszavirág-életű legyen, hanem meghatározza a következő generációk számára az életteret, amiben felnőnek, mert így tudja az itteni múltat hasznosítani az itteni jövő.

Péter Ágnes