Orvosnak készült, végül a színház világában kötött ki jelmez- és díszlettervezőként, a Csíki Játékszín csapatában. Székedi Ágota Anna a színfalak mögött dolgozik, de mindaz, amit megalkot, nagyon is előtérben van, hiszen a díszlet és a jelmezek meghatározzák az előadás jellegét. A díszlet- és jelmeztervezés részleteiről, kihívásairól kérdeztük. – Tudatosan készültél arra, hogy jelmez- és díszlettervező légy, vagy „útközben” szippantott be a színház? – A középiskola után tudatosan orvosnak készültem, a marosvásárhelyi orvosi egyetemen tanultam két évet, majd ezután ugyancsak tudatosan döntöttem el, hogy ez az irány nem nekem való. Utána csak annyiban voltam tudatos, hogy szeretnék továbbtanulni, de nem találtam logikus gondolatnak azt, hogy beiratkozzam egy olyan szakra, amit csak azért végeznék el, hogy legyen valamilyen „végzettségem”. Mindig is érdekeltek a művészetek, az általuk nyújtott gondolkodási módok, azok a lehetőségek, amelyek kérdéseket teremtenek, és a válaszok nem mindig egyértelműen feketék vagy fehérek. A színházba ezért szerettem bele. – Milyen a jó színházi jelmez? Inkább az előadás tartalmát vagy a látványt szolgálja? – A színházi jelmez szerves, funkcionális része kell legyen az előadásnak. Ha különálló alkotásként van jelen, és csak a látványt segíti, akkor elveszíti hitelét. – Milyen a díszlet- és jelmeztervezés folyamata? Mondhatjuk a jelmeztervező, a rendező és a színészek közreműködésének? – A folyamat sok lépésből áll, az alkotás akár egy évvel vagy több hónappal az első olvasópróba előtt megkezdődik. Közös brainstormingok a rendezővel, a kiválasztott darab értelmezése, elemzése, a részletekben rejlő titkok feltárása kialakítja azt a közös nyelvezetet, amelyben az előadás meg tud születni. – Mi a legnagyobb kihívás, amikor egy előadás dísz­letét és a jelmezeket tervezed? Az anyagi keret mennyire limitálja a lehetőségeket? Kell kompromisszumokat kötni? – Az anyagi keret megszabhatja a lehetőséget, ugyanakkor sokkal kreatívabbá is tehet. Megtalálni egyszerű eszközökkel azt a formát, amiben élni tud az előadás – ez az igazi nagy kihívás. – Honnan szerzel be egy-két különlegesebb ruhadarabot, ritka használati tárgyat? – Általában sok üzletbe benézek, dokumentálódom, és előfordul, hogy a tervezettnél megfelelőbbet találok, ami az előadást sokkal jobban segíti az eredeti elképzelésnél. Van, amikor szükségszerű az előre kigondolt tárgy vagy ruhadarab, ilyenkor, ha nem sikerül egy gombnyomással beszerezni, akkor meg kell alkotni elejétől a végéig. Izgalmas feladatok, de a rugalmasság és a kíváncsiság a legfontosabb kreatív erő. – Milyen jellegű munkáid voltak eddig? Dolgoznál nem színházi műfajban, mondjuk, filmes jelmeztervezőként? – Voltak kamaratermi előadásaim, meg nagyszínpadi is. A filmes látványtervezés izgalmasan hangzik, kíváncsiságom révén biztosan kipróbálnám, részt vennék ilyen jellegű munkában is. Minden bizonnyal jó tapasztalat lenne. – Ha jól tudom, a Csíki Játékszínnél te tervezted a Kilencvenegy és a Csipike, a gonosz törpe című előadás díszleteit és a szereplők jelmezeit. Az egyik kamaratermi előadás, a másik pedig játékos gyerekvilág. Milyen feladat volt vizuális világot rendelni ezekhez a darabokhoz? – Mindkettőnél fő szempontnak tartottam olyan terek megtervezését, amelyek nem kizárólag a megírt darabokban említett helyszínek odaillő, úgymond reális leképzését jelentik, azaz nem csupán jól felépített dekorációk, hanem funkcionálisan is szerves részévé válnak az előadásoknak. A Kilencvenegyben az első pillanattól az utolsóig a kibeszélt önreflexió jelentette a fő vonalat, ennek hangsúlyozásában voltak segítségemre az üres képkeretek, illetve egy olyan térkialakítás, amelyben a nézők önkéntelenül is csak a szövegekre figyelnek. – Mi inspirál tervezéskor? Neked mire van szükséged ahhoz, hogy elkészítsd egy színházi előadás díszlet-jelmez tervét? – A kommunikáció a rendezővel, a dramaturggal nagyon inspiratív és elengedhetetlen a terv megszületéséhez. A témák kibontása közelebb visz a tér és a formavilág megtalálásához.

Péter Ágnes