A tanfolyamokat azért indítottuk, hogy a mesterség ne tűnjön el – állapítja meg a mester, aki a Vámszer Géza Művészeti Népiskola felnőttképzései keretében oktat 2020 óta. Az érdeklődés rendkívüli: az ötödik csoport indult el idén ősszel. 
– A jelentkezők többsége székelyföldi, de Magyarországról is akad diák. Ez nem inasképzés, itt a szakmai tudás megszerzése a cél. A kezdetektől már 45 személy végzett nálunk – jelzi Nagy István Gábor. A társaság összetartó, volt és jelenlegi diákok a mai napig összejárnak „örömkovácsolásra”. – Más horgászni vagy kocsmába jár, mi összeülünk időnként ebbe a kis műhelybe, és kovácsolunk. 
Nagy István Gábor szakmájában egyedüli az országban, akinek mesterije és pedagógusi végzettsége is van. Ennek köszönhetően tud a művészeti népiskola tanfolyamán oktatni. A tevékenységet Zeteváralján kezdték, onnan költöztek át a megyeszékhelyre. 

A műhely lángoló szíve

A díszműkovácsolásra és szerszámkészítésre kialakított csík­somlyói műhelyben található szerszámok többsége saját készítésű, a kovácsmester által gondosan kialakított, megformált eszköz. A legkisebb üllő alig 20 dekagramm, a legnagyobb viszont már több mint 150 kilót nyom. Oktatás során akár négy nagyobb üllő is kerül a műhely közepébe, és egyszerre dolgoznak rajta a tanítványok. 
– Minden fogónak, kalapácsnak és satunak megvan a saját szerepe. Egyik alkalommal egy kisgyermek jött be hozzám, és úgy gondolta, megszámolja, hány tűzifogó van a műhelyben: 117-et talált – mesélte nevetve a mester. Ő se gondolta, hogy ilyen sok van, tette hozzá.
A szerszámok sora azért változatos, mert a kovácsolásban minden feladathoz más eszköz szükséges. A kovácssatukból is többféle méret található, a legnagyobb 60 kilogramm fölötti, az igazán komoly, nehéz munkákhoz való. Az üllőkhöz számos kiegészítő is dukál, mint az üllőbetétek, üllőszarvak, de megtalálhatók az üllővágók, az ívesítők, a lyukasztók és az ódor. A nyelesvágók is mind egyedi darabok, nincs köztük két egyforma, mivel mindegyik más feladathoz készült. Vannak továbbá különböző méretű kalapácsok, nyeles lyukasztók, simítók és domborítók, hajlítóvillák. A fogók vasnyelei burkolat nélküliek – ha munka közben túlságosan felmelegednek, a mester egyszerűem csak hűtővízbe mártja őket.

A műhely szíve az ugyancsak saját kezűleg épített tűzhely, amelyet egy motoros fúvó táplál levegővel, jeléül, hogy a kovácsok is lépést tartanak a korral, amiben lehet, s már nem kézi fújtatóval dolgoznak. 
– A tűzhely akár 1300 fokra is felmelegszik, képes megolvasztani az acélt és a vasat is. Néha előfordul, hogy beszélgetés közben benne felejtünk egy anyagot, és akkor elolvad, hatalmas szikrákat vetve – fed fel műhelytitkokat Nagy István Gábor. A fűtéshez használt faszén kizárólag keményfából, például bükkből származik, amit ő Homoródmentéről szerez be.
A műhely különleges része még a gépkalapács, amelyet a mester szintén maga készített egy kollégája, Bedő Attila segítségével. 
– Valószínűleg ez a világ legolcsóbb gépkalapácsa, újrahasznosított hulladékokból készült. Például az egyik fontos alkatrésze egy régi Dacia gumija, a rugózata pedig egy Mercedes gépkocsié – több autó rugóját kipróbálták, de csak a Mercedes vált be – teszi hozzá.

Súly alatt formálódó kreativitás

Nagy István Gábor kovácsmesterségért való rajongása a gyermekkorból való.
– Szépvízen nevelkedtem, volt ott egy kovács, Antal Pista, akinek a fiával barátságban voltam és bejárhattunk a műhelybe.  Időnként jól összekentük magunkat, aminek persze otthon nem örültek – idézte fel. Később kovács hőkezelő szakon végzett a csíkszeredai 4-es számú Ipari Líceumban, a mai Székely Károly Szakkollégium elődjében, és 1987 óta dolgozik hivatásos kovácsként. Több mint húsz évig volt alkalmazottja az I.P.I.C.-CF-nek (vasúti építőanyag-kitermelő vállalat – szerk. megj.), majd jogutódjának, a Hamerock Metal Rt.-nek. Miután az megszűnt, festészetet és grafikát is tanult, több egyéni kiállítása is volt, viszont az utóbbi időben inkább a kovácsolással foglalkozik, mert „a kovácsmesterségben is van helye a kreativitásnak, és az alkotás számomra mindig fontos maradt”.
A kovácsmester és a Vámszer Géza Művészeti Népiskola tanfolyamának diákjai már több elismerést is szereztek. Szén Mátyás idén a Népművészet Ifjú Mestere lett, Fikó Nagy Ervin pedig a Vándorlegény-pályázat első díját nyerte el. A mester maga a Tiszaeszláron megszervezett Szabolcs-Szatmár-Bereg Vérmegyei Népművészeti Egyesület XXII. Nemzetközi és Országos Kovácsművészeti Konferencia keretén belül rendezett verseny Mesterek kategóriájában második helyezett lett. Fontosnak tartja, hogy nemzetközi szinten is kapcsolatot tartsanak más kovácsokkal – példaként Ifj. Vajda László nevét említi –, mivel rengeteget tanulhatnak egymástól.

Parázsból újjáéledő szakma

Nagy István Gábor azt reméli, a kovácsmesterség sosem tűnik el. 
– Régebben a vásárokban sokszor csodabogárnak néztek, mintha egy dinoszauruszt látnának – emlékszik vissza –, most viszont úgy tűnik, hogy a kovácsmesterség, akár a főnixmadár, újjászületett. Az idők múlásával a technika sem változott, csak a technológia – mondja, és szavaira bizonyíték, hogy a tanfolyamok hozományaként több kovácsműhely is létrejött. – A kovácsolás iránti érdeklődés folyamatosan nő, és úgy tűnik, hogy hosszú távon is fennmarad. Ez reményt és hitet ad a jövőre nézve, hiszen minden egyes diák, aki elkötelezetten tanulja ezt a szakmát, egy újabb láncszem a kovácsmesterség hosszú történetében – állapítja meg. 
A somlyói mesterember munkái sokfelé megtalálhatók, ahogy ő fogalmaz, „szanaszét a nagyvilágban”. A Csíki Székely Múzeum számára is sok kovácsoltvas eszközt készített, több kovácsoltvas csillárja megtalálható ott, de az ő keze munkáját dicséri a torjai református templom előtt álló emlékmű is, amelyet a reformáció 500 éves évfordulójára állítottak.
– Hálás vagyok az életnek, hogy kaptam feladatokat és szakmailag fejlődhettem. Amíg a Jóisten erőt és egészséget ad, csinálom – summáz a mester, aki a kovácsolást nem csupán hivatásként, hanem szívből jövő küldetésként éli meg, mert nem mindenkinek való ez a szakma – a fizikai munka mellett kitartás, türelem és alázat kell hozzá. Ahhoz, hogy valaki jó kovács legyen, nemcsak a technikát kell ismernie, hanem éreznie kell a vas formálhatóságát, figyelnie a tűz erejét és tisztelnie a hagyományt. Nagy István Gábor szerint a kovácsmesterség életérzés is, amely generációkat köt össze, miként a kovácskötés, amit a tűzhegesztés, a bilincselés és a csavarok tartanak egybe oldhatatlanul. A vas megmunkálása időtálló, ezért a mesterség szeretete is tovább öröklődik – azoknak és azok által, akik úgy döntenek, hogy kovácsok lesznek a 21. században.