Pár évvel ezelőtt, amikor a Gyer­gyó­re­me­tén élő öcsémnek azt mondtuk férjemmel, hogy Zsö­göd­für­dő­ről gyalog, a hegyeken keresztül, jelzetlen utakon, ösvényeken eljutunk a Remete fölötti Eszenyőbükkbe, ő is, meg mi is csak mosolyogtunk. Tudva, hogy a Keleti-Kárpátok belső hegyvonulatához tartozó, Hargita és Maros megye határán húzódó Görgényi-havasok a turisták számára szinte járatlan. Kivételt képez az 1481 m magas Kecskekő, amelyre Remete központjából szépen jelzett út vezet. A Görgényi-havasokat északon a Maros völgye, keleten a Gyergyói-medence, délen a Hargita-hegység, délnyugaton a Sóvidéki-dombság határolja. Észak-Görgény a Maros völgyétől a Bucsin-tetőig tart, Dél-Görgény a Bucsin-tető és a Libán-tető között van. Vulkanikus eredetű hegység a Hargitával és a Kelemen-havasokkal együtt. A Görgényi-havasok nagy vulkáni maradványai a Fancsal-tető (1682 m), az Öreg-tető, a Kereszt-hegy (1515 m), a Nagy-Mező-havas (1777 m), Kis-Mező-havas, a Dél-hegy, a Somlyó (1576 m) és a Tatár-kő (1689 m). Minden Görgényi-havasokban eredő patak és folyó a 756 km hosszú Marosba ömlik, amely a Fekete-Rez aljából ered és Szegednél a Tiszába ömlik. Következő évben, vagyis négy évvel ezelőtt négyen Csíkszéki EKE-sként, elindultunk az első expedíciós utunkra, sátrakkal, hálózsákokkal, élelemmel és optimizmussal felszerelkezve. Ez alkalommal három napig mentünk. Harmadik napon, déli tizenkettőkor voltunk a Bucsin-tetőn, és csak innen kezdődött az igazi expedíció. Segédeszközünk csak egyetlen térkép volt, ami nem sokat segített, mert annyira sűrű erdők voltak, hogy a feltüntetett szekérutaknak vagy jelzéseknek híre-hamvát sem találtuk. Csak próbálkoztunk erre meg arra, de semmi jelzést vagy ösvényt nem leltünk. Valahol telefontérerőt találva, hívtuk öcsémet, ne várjanak, mert estére sem érünk oda. Kérdésére, hogy hol vagyunk, csak annyit tudtunk mondani: fogalmunk sincs. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen bozótos helyen nem szeretnénk sátrazni, csak azt tudtuk, hogy onnan muszáj valamerre lefelé menni, hátha patakot találunk. Így is volt. Miután jó sok széltörésen meg nyakig érő dzsumbujon átverekedtük magunkat óriási zsákjainkkal, végre leértünk egy köves útra, amelyet csobogó patak kísért. Sikerült egy medvét kiriasztani, nem tudni, ő ijedt meg jobban vagy mi lepődtünk meg, mert megijedni nem volt időnk. Úgy 6-7 kilométernyi táv megtétele után még mindig nem láttunk semmit a gyönyörű fenyőfákon kívül, amelyeknek most még örülni sem tudtunk a fáradtságtól. Egyszer csak egy forrást találtunk, aminek még neve is volt. Így ahol térerőt találtunk, segítséget kérhettünk, és estére már fedél volt a fejünk felett, ahol megettük a már sokadszorra újramelegített krumplitokányunkat. Következő évben újra nekiindultunk kilencen, most már a Bucsin-tetőtől. Több információ volt a tarsolyunkban és több segédeszköz, de ez alkalommal is más segítségére szorultunk. Harmadszori nekifutásunkkor 14-en voltunk, és végre célba értünk, amit egy nagy tábortűzzel ünnepeltünk és egy másnapi kecskekői túrával. Mivel elhatároztuk, hogy következő évben folytatjuk felfedező utunkat, idén szeptember 23-án kilenc CSEKE-s újra nekiindultunk, hogy az Öreghavas (1634 m) csúcsát érintve, eljussunk a Görgényi-havasok kőgombáihoz. A Kereszt-hegy lábától indultunk, ahol a remetei Laczkó-Szentmiklósi Endre történésztől értékes információkat kaptunk. Eleinte köves úton haladtunk, majd egyre jobban emelkedtünk, és kisebb-nagyobb kitérőket téve, lassan közelítettük az Öreg-hegy csúcsát, de még nem voltunk biztosak benne, hogy megtaláljuk. Amint gyönyörűen megnyílt a táj előttünk, egy másik oldaláról láthattuk a különleges formájú, Kecskekőnek nevezett hegyet. Láttuk a csalogató sötétzöld Kereszt-hegyet, amely szinte kívántatta, hogy arra is felmenjünk. Jó néhány útkereszteződésnél elhaladva, néhányszor visszafordulva, időnként ösvénynek hitt vadcsapáson bolyongva, megtaláltuk a csúcsot. Itt elégedetten megpihenve, fotót készítve továbbindultuk a kőgombák irányába. Innen már nem volt nehéz dolgunk, mert szépen kijelölt ösvényen haladhattunk. Az Öreg-hegy arról is híres, hogy semmit nem látsz a csúcsról. Most is így volt. A gombák addig maradtak rejtekhelyükön, míg teljesen meg nem közelítettük őket. Miután megcsodáltuk e sziklacsoportokat, felmásztunk rájuk, és a látvány mindent elfeledtetett velünk. Ez volt a jutalmunk a fáradságunkért, kitartásunkért, hogy nekivágtunk olyan utakon, ahol még nem sokan jártak. Visszafelé indultunk, mert már telt az idő, de még a patak menti forrásnál egy ebéd erejéig megpihentünk, majd elégedetten visszatértünk szállásadó öcsém hétvégi házáig, ahol csobogó patakvízben lemoshattuk az út porát. Kellemes esti csevegés után lepihentünk, hogy egy másnapi közös reggeli, a közelben gombászás meg falunézés után hazatérhessünk.

Balázs-Bécsi Rozália,
Csíkszereda