– Mi tette szükségessé a csa­ládpasztorációs központ létrehozását?

– Először 2003-ban a szervezett családpasztorációt létesítettük, akkor még nem rendelkezett a központ jogi személyiséggel. Próbáltuk megérteni, hogy mire van szükség, mire vágyik egy házaspár, egy család, hogy személyre szabott szolgálattal tudjunk jelen lenni és segíteni. Az egyik igény az volt, hogy legyenek egyházmegyei szintű rendezvények, ahová a családok eljönnek, a témákat meghallgatják és feldolgozzák, részt vesznek kiscsoportos beszélgetésekben vagy a műhelymunkákban. Így született meg az intézményesült családpasztoráció, amelynek a neve a jelenlegi Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ. Főleg rendezvényeket igyekeztünk minőségben elérhetővé tenni. Például a családon belüli kapcsolatok erősítését szolgáló napokat szerveztünk: Férjek, édesapák; Feleségek, édesanyák; Anya-lánya; Anya-fia; vagy Apa-lánya hétvégéket. Ezzel párhuzamosan elkezdtük azokat az alkalmakat is megszervezni, amelyeken próbáltunk segíteni a válságba került házasságokon, elváltakon vagy elváltan újraházasodottakon és az özvegyeken. 

– A húszéves csa­lád­pasz­to­rá­ci­ó­ban tízéves szakaszonként váltakoztak a programjaik.

– Az első tíz év a sok résztvevős nagy rendezvényekről szólt, de ez a korszak lejárt. Így tudomásul kellett vennünk a családok részéről érkező szükségleteket, óhajokat. Így az elmúlt tíz év inkább arról szólt, hogy kisebb rendezvényeken mélyebb kapcsolódási lehetőségeket biztosítottunk a családoknak. Például megszületett az igény, hogy az egyes házaspárok és a házaspárokkal közösen imádkozzanak, sokak igénye volt az is, hogy a társas kapcsolatukhoz, a párkapcsolatukhoz, a házasságukhoz lelki gondozói segítséget kérjenek. Egyre többen keresték meg a katolikus segítő szakembereket, mentálhigiénés vagy lelkigondozó szakembereket. Most vagyunk a második tíz év fordulóján. Elkezdődik egy újabb időszakasz, amelyről nem tudjuk, meddig fog tartani, de készen állunk a feladatra, és mindenképpen szeretnénk folytatni a családok szolgálatát. Az teljesen világos, hogy úgy nem lehet dolgozni, ahogy az első tíz évben, sem úgy, ahogy a második tíz évben tettük. Útkeresésben vagyunk, de a víziónk továbbra is ugyanaz, a katolikus evangéliumi családeszménynek a szolgálata, Isten nagy családjának a felépítése, a családbarát társadalomnak a támogatása, a családok megszólítása, és az adott családi otthonban a nekik nyújtott minél konkrétabb segítségnyújtás. Ehhez szükség van továbbra is társakra. Jelenleg egy hálózatépítés folyamatában gondolkodunk. Ez a stratégiánknak nagyon fontos része, önkénteseket próbálunk úgy bevonni és úgy motiválni, velük együtt úgy dolgozni, hogy az említett segítségnyújtás valós legyen a családoknak, és azok, akik végzik, ők maguk is ebből „profitáljanak”, tehát ők maguk is örömmel, kiégés nélkül tudják végezni a szolgálatot. 

– Hét szakterületen erősítik a Családpasztorációs Központ tevékenységét.

– A családpasztoráció a pasz­torális tudományokon belül új korszakhoz érkezett. Ennek megfelelően próbáljuk átalakítani az erdélyi csa­lád­pasztorációnkat is. A házaspárok, családok, mentoraink és önkénteseink tapasztalatai alapján hét szakterületen erősítjük a szolgálatunkat. Az első szakterület az élet védelme. Már a magzati élet védelmétől, az anyává, apává válás folyamatában próbálunk segítséget nyújtani. A következő szakterület a gyermek- és kamaszkorhoz fűződő életkori sajátosságoknak a pasztorális támogatása. Például a családi életre nevelés, az emberi identitásnak, a nemek szerinti identitásnak, fiúknak, lányoknak a támogatása, a nővé érés vagy a férfivá válás folyamatainak a támogatása. Idetartozik a már létező „Boldogabb családokért” iskolai program is, amely jelenleg Hargita, Maros és Kovászna megyében működik – igaz, igen szerény keretek között. A célcsoportok a hatodikos vagy kilencedikes diákok, de vannak ettől eltérő korosztályok is. A harmadik szakterület a jegyesség, és minden, ami azt megelőzi, és ami azt követi. 
A következő szakterület a már családban élőknek a támogatása, majd az irreguláris élethelyzetek szakterület következik. Azért nevezzük ezzel a latin szóval, mert a Familiaris Consortium dokumentum így nevezi. Rendkívüli élethelyzetek a soha meg nem házasodók, a házasságra képtelenek, a házasságból már kilépettek, elváltak, elváltan újraházasodottak, özvegyek és az ezekhez igazodó csoportoknak vagy hétvégéknek a támogatása. Az utolsó két kiegészítő terület is szorosan a családpasztorációhoz tartozik. Az egyik az úgynevezett humánerőforrásnak a támogatása, tehát azok a dolgozók vagy önkéntesek támogatása folyamatos képzésekkel, akik az imént említett területek valamelyikén szolgálnak. Az utolsó szakmai terület pedig a közkapcsolatok és a társadalmi szemléletformálás szakmai csoportja, azaz a családpasztoráció és tevékenysége miként jelenik meg a közösségi média felületein. Mind a hét szakterületen időre lesz szükség, amíg megfelelő személy, megfelelő szemlélettel és lelkülettel, megfelelő képzettséggel a tervszerű munkában részt vállalhat.    

– Azt látni, egyre többen viszonylag későn vagy éppen nem alapítanak családot. Mi a véleménye erről a folyamatról?

– Egyre erősödik és teret nyer nálunk is – ami önmagában nem rossz – a Life Long Learning, vagyis élethosszig tartó tanulás modellje. Érettségi után nagyon sokan élnek a számtalan lehetőséggel, aztán sokan doktori iskolát, szakmai képzést végeznek. Azt látni, ha valaki nagyon-nagyon szereti a szakmáját, és kifejezetten csak a professzionális fejlődésre, karrierre összpontosít, egyszerűen nem lesz már ideje párkapcsolatot alakítani, a konfliktusokat kellő türelemmel, megfelelően és hatékonyan kezelni. A kapcsolatok ápolása háttérbe szorul. Azt mondja valaki, befektet a szakmájába, profi akar lenni, de szingli is. Ez a megközelítés teljesen egyoldalú, belátom, de valamiképpen ez a valóság. Meglátásom szerint az ilyen helyzeteknek a feloldása az evangélium oldaláról lehetséges. Találkoztam már olyan orvostanhallgató párral, akik azt mondták, az egyetemi tanulmányaik közepén házasságot fognak kötni, gyereket vállalnak, és nem átgondolatlanul, nem felelőtlenül. Volt bennük bátorság, Istenbe és a jövőbe vetett hit. A családalapítás egyik hátráltatója a nem túl barátságos társadalmi struktúra. Egyre több igazi házasság- és családbarát szakirányú képzésre és vállalkozásra is lenne szükség. 

– Mi lenne az üzenete a (csa­ládalapításra készülő) fiataloknak? 

– Kapcsolatban élni a legjobb, tehát jó érezni, hogy valakinek a közelsége, a tekintete, a jósága az, amire számíthatok. Ez a legegyetemesebb emberi vágy. Ezen belül pedig maga a családnak a valósága az a hely, ahol a legfontosabb erényeket sajátítjuk el. Itt tanuljuk meg az élethez szükséges állóképességet, itt tanuljuk meg, mi a becsületesség, tisztesség. Itt tanuljuk meg, hogy az embereket tisztelni és szeretni kell. A családban élés egyrészt biztosítja a személynek a fejlődését, másfelől biztosítja a kapcsolódásokat, az egészséges jó kapcsolatokat. Mindig el kell mondani, hogy nem szabad ezt túltolni, vagy nem szabad túlidealizálni. Az emberi élet mindig színesebb, bonyolultabb ennél. Nem mindenkinek van hivatása házasságra, családi életre. Bármelyik kapcsolat el tud fáradni, és annak a valakinek is jó kéne legyen az élet, aki esetleg kipottyant a családi fészekből. Kieshet egy addig rendezett kapcsolatnak a biztonságos köréből. Ehhez kell majd az Egyház irgalommal és az evangélium erejével – az egész társadalommal együtt – úgy segítséget nyújtson, hogy minden ember az életben megtalálja a helyét.