– Ideges, aggódik a szülő, mert vizsgára készül (vagy épp nem igazán készül) a gyermek. Melyek a leggyakoribb nehézségek ilyenkor a családokban? 

– A leggyakoribb nehézségek minden helyzetben – de így vizsgaidőszakban fokozottan – abból adódnak, amikor a szülő nem ismeri a gyerekét: nem tudja, hogy melyek a képességei, milyen szinten áll, és emiatt elvárásai nem egyeznek meg a gyerek aspirációival, jövőbeli terveivel. Ilyenkor olyan ún. „vágyálmai” lehetnek a szülőknek, melyeket a gyerek nem tud teljesíteni, vagy túlteljesít. A legnagyobb problémák tehát ott adódnak, amikor a szülői elvárásrendszer nem egyezik a gyerekével. Problémát okozhat továbbá a kommunikáció hiánya, vagy hézagossága, a félszavas odaszólások. 

– Mi az a szülői magatartás, amit érdemes kerülni ebben az időszakban?

– A szülő semmiképp se ajánljon előre ajándékokat arra az esetre, ha sikeresen teljesít a gyereke, ne lépjen alkura a gyerekkel. Fontos továbbá, hogy ne előlegezzen meg büntetést sem, ha a vizsga nem az elvártak szerint sikerül, hiszen ez az anticipáló magatartás már bizalmatlanságot sugall a szülő részéről. Fontos, hogy a szülő mindenkor csak a saját gyereke képességeit, tanulási praktikáit vegye figyelembe. A gyerekét saját addigi teljesítménye alapján reálisan próbálja értékelni, és elvárásai is ezt a tudást tükrözzék. Ne hasonlítsa senki más gyerekéhez, sőt, testvéreket se hasonlítson egymáshoz, hiszen míg egyes gyerekek napi egy óra puszta értelmezés alapján magas minősítéseket érnek el a vizsgákon, addig másoknak hónapok készülődése, vázlatolása sem hozza el a várt eredményt. A kulcsszó az érdeklődés, kíváncsiság felkeltése, megléte, megtartása. Ha olyan szakmát, profilt választ a diák, ami érdekli, ahol példaképéi vannak, akkor gyorsan tanul, érdeklődve készül. 

– Hogyan támogathatja kon­krét­an a szülő a vizsgára készülő gyermekét? 

– Bízzon a gyerekében, szavai által, viselkedésével és tetteivel a bizalomra és a bátorításra erősítsen rá. Ha optimális a szülő-gyerek kapcsolat, ez automatikusan működik, benne van a legapróbb gesztusokban is, mint egy vállveregetés, egy érdeklődő kérdés. Fontos az is, hogy a szülő ne terhelje háztáji munkákkal, tevékenységekkel a vizsgára készülő gyerekét. Ne a vizsgaidőszakra tervezzen otthoni, ünnepi eseményeket, házfelújítást, melyek zajjal, nagy felfordulással járnak. Továbbá ne várja el, hogy gyereke az egész napját készülődéssel töltse. Tudva levő, hogy a rövid, félórákból álló, sétával, más jellegű tevékenységekkel megszakított tanulási ciklusok hatékonyabbak, hiszen ilyenkor, a pihentető fázis alatt rendszereződnek az információk. Továbbá a szülő felajánlhatja segítségét azon területeken, amelyekben kompetens. Vagy egyszerűen csak meghallgathatja a gyerekét a szimulált vizsgahelyzetben tapasztaltakról, érzéseiről.

– Milyen legyen a szülő viszonyulása a szorongó, lámpalázra hajlamos gyermekéhez? 

– A szorongó, lámpalázas gyerekek esetében fontos, hogy a szülő lépten-nyomon ne emlékeztesse őket az elkövetkezendő vizsgaidőszakra, hiszen tudják azt ők maguk is, sőt, kitölti a gondolataikat. Ha azt érzik, hogy a szüleiknek ez nagyon fontos, nekik pedig fokozottan bizonyítaniuk kell (nem elég megküzdeniük magukban a szorongásukkal!) még inkább erősödhet bennük a bizonytalanságérzet. Az sem feltétlenül jó, amikor a szülő arról biztosítja őket, hogy nagyon bízik bennük és gyakran hangoztatja, hogy ne szorongjanak, ne idegeskedjenek. A várt hatás a fordítottjává válhat nagyon könnyen. A szülő mindezek helyett mesélhet az általa megélt vizsgahelyzetekről, elmondhatja, hogy minden megmérettetés valamilyen szintű rákészülődéssel, bizonytalanságérzettel jár mindenki esetében, felhívhatja a figyelmet arra is, hogy azok, akik vizsgáztatnak, ők maguk is vizsgáztak életük során.

– Egyébként mit javasol a szorongó gyerekeknek, fiataloknak?

– Először is azt, hogy a vizsgára való készülődés során készítsenek vázlatot maguknak, kulcsszavakkal, fontos mondatokkal, ábrákkal, sémákkal. Ebben – fiatalabb gyerek esetén – segíthet a szülő is. Ezt a módszert, eljárást egy szorongó gyerek nagyon jól tudja alkalmazni éles vizsgahelyzetekben is, hiszen ha lefagy, nem tud magától mondani semmit, egyszerűen el tudja olvasni, át tudja írni a piszkozat lapjáról az addig felvázoltakat. Így minimális szemkontaktust kell kialakítania a vizsgáztatókkal. Érdekes és sokak által kipróbált módszer az is, amikor egy vidám, vicces, boldog pillanatra, eseményre gondol a gyerek vizsgára készülődés és közvetlenül vizsga előtt: a fókuszt váltogathatja a boldog, emlékbeli, átélt pillanatról vissza a jelen helyzetbe, a jelen helyzetből pedig vissza a pozitív töltetű eseményhez. Ilyen esetben, nagyon sokszor a boldogságérzet megmarad egy ideig akkor is, amikor már éles helyzetbe kerülünk. Egy másik fontos dolog a szorongó gyerek esetében a minőségi és mennyiségi alvás szükségessége, továbbá a stimuláló italok (kávé, tea, energiaitalok stb) mértékletes fogyasztása.

– A vizsgák tétje az iskolaválasztás, pályaválasztás. Mennyire „folyjon” bele a szülő a gyermek döntésébe?

– Egy nagyon kényes és aktuális kérdés. Nagyon fontos, hogy a gyerek, bármennyire kiskorú is, érezze, hogy az ő véleménye fontos az iskolaválasztást illetően. Ha gyerekkorában már kialakul benne, hogy fontos kérdésekben meghallgatják, felnőttkorában nagyobb valószínűséggel lesz elfogadóbb másokkal szemben, továbbá könnyebben hoz döntéseket, mert nem kész megoldásokat kap. Napjainkban már a nagycsoportos napközisek is bejárják az előkészítős iskolákat, megismerve így a leendő tanítókat és szétnéznek a leendő osztálytermekben. A gyerekekben mindig megmarad egy első benyomás. Ha a szülő elképzelése merőben távol esik ettől a gyerekben kialakult első benyomástól, az iskolakezdés nehézkessé, problémássá válik. Fontos tehát, hogy a nézőpontok, ti. a gyereké és a szülőé közelítsenek egymáshoz. Különösen a család első gyereke esetében kap nagy hangsúlyt ez a döntéshelyzet, hiszen ez a választás a legtöbb esetben a családban születendő további gyerekekre is kihat. Nagyobbak esetében egyértelműen a gyerek döntése kell legyen a meghatározó a pályaválasztást, iskolaválasztást illetően. 

– Milyen lenne az ideális pedagógusi hozzáállás a ciklus végén, utolsó évfolyamok diákjai szempontjából? 

– Ciklus végén az ideális pedagógusi magatartás, egyértelműen a személyre szabott tanácsadás, őszinte biztatás, és ami a legfontosabb: iránymutatás, tájékoztatás lenne. Nyilván nem a pedagógus dolga iskolákat bemutatni, felsorakoztatni tálcán a diák előtt, de informálni a ciklus végén járó diákot, hogy hol tájékozódhat az őt érdeklő szakirányokról, igenis emberséges magatartásnak bizonyulna. Osztályfőnökök esetében célszerű lenne, hogy tájékozódjon a diákjai érdeklődési köréről, spontán figyelje meg őket egy-egy szabad tevékenység alatt, beszélgessen velük jövőbeli céljaikról. Ami biztosan nem segít egy utolsó évfolyamon levő diáknak, az az elutasító magatartás, a pesszimista jövőkép előrevetítése, a vizsgák nehézségét hangsúlyozó, de segítséget nem felajánló hozzáállás.