– Hogyan épült karrierje?

– Karrier? Egy civil szervezetnél a karrier szó nincs a szótárban. Legalábbis én még nem találkoztam vele. Az alapítványnál kezdetben önállóan fel kellett találnom magam. Fokozatosan kezdtem el építeni a munkahelyi feladataimat, együtt fejlődtem az alapítvánnyal. Az biztos, hogy mindig megtettem, illetve teszem most is azt, ami tőlem telik azért, hogy egy hiánypótló célt szolgáljak. Érdekel, és nagyon szeretem, amit csinálok. Az alapítvány vezetőjétől, valamint sok más civiltől láttam, hogy mit jelent igazán törődni a társadalom peremére sodródott emberekkel, a fogyatékossággal élőkkel. Szeretnék rámutatni arra, hogy nekik is van helyük és feladatuk a közösségben. Egy baleset következtében én is kerekesszékbe kényszerültem. Ez az állapot a lehetőségek híján hamar passzivitásba sodorja az embert, pedig van mód arra, hogy a fogyatékkal élők teljes értékű tagként kapcsolódjanak a közösséghez. Ismerve mindkét oldalt, a célcsoport és a segítő is vagyok egy személyben.

– Milyen tevékenységekből áll a hétköznapi teendők listája az alapítványnál?

– A heti tervekre és megvalósításokra vonatkozó, pirossal jelölt lista széles körű, mások által meghatározott vagy saját határidővel rendelkező feladatokból áll. A teendőket mindig fontossági sorrendbe állítom, így hatékonyabban átlátom a munkámat. Főbb tevékenységeim között említhető a pályázatírás, beszámolók készítése, a hatékony offline és online munkafelületek biztosítása, az offline és online eszközök előteremtése, a nyilvántartás, a pénzügyi kimutatások felügyelete, projektvezetés, kapcsolattartás, adományszervezés, de a külföldi képviselet és az arculattervezés szintén a hatáskörömbe tartozik. 

– Mekkora felelősség terheli a vállát, és miben nyilvánul ez meg leginkább?

– A felelősség közös. Ez akkor mutatkozik meg leginkább, amikor a pártfogásunkban, gondozásunkban lévő személyek törékenységével és kiszolgáltatottságával szembesülök. Hála Istennek, a munkatársaimmal osztozunk a terhekben, mindegyikünk problémája közös probléma.

– Vannak álmatlan éjszakái, ha nem sikerül befejezni egy projektet?

– Az agy állandóan dolgozni akar, de többnyire sikerül a munkában hagyni azt, ami oda tartozik. Előfordul az is, hogy hazaviszem a munkát. Volt már példa rá, hogy otthon jutottak eszembe a legjobb ötletek, gondolatok. Ilyenkor nem vagyok rest nekiülni, és egy jó kávé mellett még élvezem is, hogy otthon dolgozhatok. Urambocsá! Ennek ellenére nem folyik egybe a magánélet és a munka. 

– Ebben a munkakörben mi jelenti Ön számára a legnagyobb kihívást?

– A legnagyobb kihívás megvalósítani az alapítvány által megfogalmazott küldetést: minél hatékonyabban építeni a fogyatékkal élők közösségét, kapcsolatot teremteni köztük és a társadalom között, bevonni őket a mindennapi élet körforgásába, illetve együtt fejlődni. Nem egyszerű az igényeket felmérni, tisztán átlátni, majd hatékonyan, lehetőség szerint szelíden reagálni rájuk. De az is fontos, hogy amíg a fennmaradásért és az erőforrásokért küzdünk, tudjuk megőrizni az alázatot, a jó együttműködést és kommunikációt, valamint a képességét annak, hogy egymást tiszteljük és emberszámba vegyük.

– Érte már olyan kritika, amiből hosszú távon tudott építkezni?

– Igen, persze. Aki dolgozik, az jó esetben kritikát is kap azzal kapcsolatban, amit csinál. A külvilágnak állandó rálátása van a tevékenységünkre, így nem meglepő, hogy véleményt formálnak a munkánkról. Ez teljesen rendben van. Bár sokszor a kéretlen vélemények csalódással és a harag érzésével járnak, de rávezetnek arra, hogy igyekezzek meglátni azt, amit legközelebb jobban, vagy legalább másképpen csinálhatnék. Ilyen hozzáállással a legkeményebb kritikából is jó dolog sül ki a végén.

– Milyen vezetői készségekre van szüksége az irodában?

– Céltudatosság, stratégiai rálátás, hit és meggyőződés abban, amit képviselek. Az sem baj, ha egy irodavezető jól össze tudja fogni a csapatot, van bátorsága bevonni őket mindenféle projektbe. Továbbá erény még az alázat és az empátia a célcsoport iránt, de hasznos tulajdonság a nagyvonalúság, a humorérzék, illetve szabadság abban az értelemben, hogy ismerjem a saját magam és mások határait. Természetesen férfiak is dolgoznak az alapítványnál, és a sokszínű környezet segít felülírni a női vezetőkkel kapcsolatos előítéleteket. A korábban felsorolt tulajdonságok sem függnek nemtől. Egy nő ugyanolyan jó vezető lehet, mint egy férfi, és fordítva. Ha ezekre a készségekre alapul a vezetői stratégia és a munkaközösség, vagy legalább valamennyire jelen vannak az irodában, az már jó, mert akkor az előítéletek maguktól kiszorulnak a munkahelyi viszonyrendszerből. A férfi vezetőkhöz képest egy nő más értékeket tud vinni a közösségbe. Egy nő érzékenységgel végzi a munkáját, képes több területre figyelni, s nem utolsósorban, maximálisan a közösség szolgálatába állítja a teherbíró képességét. Mindez nem teszi jobbá, csak különbözővé – olyanná, aki teljes szívvel gazdagíthat egy közösséget.

– Mire a legbüszkébb az eddig elért szakmai sikereivel kapcsolatban?

– Amatőrnek tűnhet, de nem vagyok sikerorientált, ezért nem is tudnám megnevezni a legnagyobb sikeremet. Nem tartom számon az elért eredményeimet, de minden esetben jó érzést, büszkeséget kelt bennem, amikor egy-egy visszajelzés rámutat arra, hogy a befektetett munkámmal hozzájárultam valaki életének az előrehaladásához. Ilyenkor érzem magam legközelebb ahhoz, aki elsősorban vagyok: ember. 

– Van valamilyen tanácsa azok számára, akik az irodavezetői úton szeretnének elindulni?

– Mindig tartsák szem előtt a célt. Legyenek nyitottak és bátrak – merjék és akarják birtokolni a célra vezető tiszta eszközöket. Továbbá sose feledjék, hogy honnan jöttek.

– Miként tud motivált maradni, kikapcsolódni, miként töltődik fel a szabadidejében?

– Szerintem ebben nem különbözök másoktól. Szabadidős tevékenységekkel, néha a csenddel és főzéssel, máskor épp a kis közösségekkel, a jó társasággal, kirándulásokkal töltődöm fel.