Gyakorlatilag drágábban vásároljuk vissza a terményeinket, ezzel a művelettel pedig éven átlagosan 1 milliárd euróval „támogatjuk” a külföldi gazdákat és feldolgozókat. A kivitellel szemben ugyanis ennyivel többet költünk a külföldi mezőgazdasági javakra és élelmiszertermékekre. A legfájóbb, hogy a külföldről vásárolt termékekhez gyakran az alapanyagot is mi szolgáltatjuk. Románia külkereskedelmi mérleghiánya arányai tekintetében rekordszámba megy uniós viszonylatban is. A dolgok alakulásában komoly szerepe van a mezőgazdaságnak, pontosabban a növényi és állati eredetű élelmiszeripari termékek exportja és importja között egyre inkább elmélyülő űrnek is. Összegszerűen évi átlagban 1 milliárd euró körüli deficitről van szó. Mindez olyan körülmények között, amikor is európai viszonylatban egyes termények előállítása esetében országunk „dobogós” helyet foglal el. Nyersanyag eladó Vitathatatlan, hogy Románia mezőgazdasági potenciálja irigylésre méltó, legalább is elméletileg. Ennek bizonysága lévén az is, hogy egyes gabonafélék, a törökbúza és a napraforgó esetében Románia világviszonylatban is „számon tartott”. Így például 2018-ban és 2019-ben Románia, Európa, sőt a világ egyik legnagyobb kukorica termelője volt, uniós viszonylatban a 18,6 – 19 millió tonna körüli terméseredményével az első helyet foglalta el, Franciaország pedig a másodikat, Magyarország a harmadik helyen volt. Az más ügy, hogy a hektárhozam tekintetében már nem ilyen rózsás a helyzet, s ez mindenképp tompít a versenyképességen. Hasonlóképpen alakultak a dolgok a napraforgó tekintetében is, amely esetében ugyancsak első helyet foglalt el Románia 2018 és 2019-ben az uniós tagállamok szintjén. Lehetett ok a búzaterméssel való dicsekedésre is. Ugyanakkor a fentebb említett termények, de mások esetében is, valamint az élőállat – mindenekelőtt a bárány és juh – exportja tekintetében is versenyképes országunk. Ennek azonban különösképpen nincs miért örvendeni, mert a hozzáadott érték rendszerint „soványka”, s kevésbé segít az export értékének a növelésén. A kivitellel jobbára a felvásárlók, azaz a nagykereskedők, illetve exportőrök – amelyek túlnyomó többsége külföldi érdekeltségű – járhatnak jól. És jár is! Tehát faramuci helyzet alakult ki: elméletileg elegendő nyersanyaggal rendelkezünk bizonyos élelmiszeripari termékek előállítására, méghozzá úgy, hogy a hazai szükségletek fedezésén túl azokból kivitelre is jusson, de ez már évek óta nem következik be. Továbbra is áramlik ki az országból a búza és a kukorica, majd magasabb hozzáadott értékkel bíró liszt, száraztészta, mélyhűtött sütőipari termékek, takarmányok formájában tér vissza. Étolajat itthon is gyártunk, sőt exportálunk is, de annál több napraforgómagot, s így nem véletlen, hogy az étolaj importja jóval meghaladja annak exportját. Elmondható mindez a hazai gombáról, erdei gyümölcsről, egyes ipari növényekről is. Az élőállat export a maga nemében sajátos, mert megvolt a maga piaca: mindenekelőtt a bárányok és a juhok arab országokba való kiszállítása révén. Ennek kapcsán sokszor hallani, hogy amolyan kényszer exportról van szó, mert a belföldi bárány -és juhhúsfogyasztás túlontúl szerény. Pontos adatokkal ugyan nem rendelkezünk, de azt hivatalos forrásokból tudjuk, hogy Romániába importálnak külföldről bárány és juhhúst. A szaktárca illetékesei éppen a minap jelentették be, hogy az esztendő első nyolc hónapja során 10%-al több húst hoztunk be, mint a múlt esztendő azonos időszakában. Ha nincs fogyasztói igény, akkor milyen célt szolgálhat a szóban forgó húsáruk importálásának a gyarapodása? Van, de még sincs A fentebb vázoltakból is kikövetkeztethető, hogy nyersanyag ugyan lenne, de valamilyen okokból kifolyólag annak feldolgozására nem kerül sor, a hazai élelmiszeripar azt nem képes „felszippantani”. Ebben közrejátszhat az is, hogy 1990-től errefele furamód felszámolódtak jelentős élelmiszeripari vállalatok, olyanok, amelyek termékeit egykoron még exportálták is, most pedig azok helyét sokszor importból származó áruk vették át. Ezen ugyan most utólag lehet morfondírozni, elmélkedni, de ez nem segít a mérleg nyelvének a helyrebillentésén. Van, amikor a mezőgazdasági termeléssel van gond. Tavaly például a hazai zöldségtermés a megelőző évhez viszonyítva csökkent, s az abszolút számban kifejezve 3,57 millió tonnát tett ki, ami kipótlódott 740 ezer tonna importjával, ami értékben kifejezve az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint 516 millió eurót jelentett. Apropó zöldségfélék: azok egyike-másika képezi a közkedvelt zakuszka nyersanyagát, s a jelek szerint oda jutottunk, hogy most már azt is importálni kell, többek között Bulgáriából. Sokat hallani arról is, hogy a termények egy részének az értékesítése problematikus, a termelő el van távolodva a fogyasztótól és az üzletláncok külföldről hoznak be nagy tételben felvásárolandó termény, illetve termékféleségeket. Ez csak viszont részben igaz, mert az üzletláncok illetékesei azt állítják, hogy a termelőknek kellene szövetkezniük, s azok révén értékesíteni terményeiket. Kormányzati szinten is megpróbálkoztak ezzel még 2018-ban az akkori tárcavezető, Petre Daea az Unirea Kereskedőház révén. Annak „kirügyeznie” se igen volt ideje, mert Orban Ludovic kormánya másként látta a helyzetet. A minap a jelenlegi tárcavezető azzal állt elő, hogy egy 750 millió eurós projekt révén egy olyan országos láncot fognak kiépíteni, amely felöleli majd a hazai termékek felvásárlási, tárolási, feldolgozási és elosztási hálózatát is. Majd elválik… Arányeltolódás Az állattenyésztés export lehetőségeit már említettük. Az állati eredetű termékek esetében a dolgok némileg másként festenek, mert valós gondok mutatkoznak a nyersanyag alap biztosítása tekintetében. Hivatalos adatok szerint is a hazai sertéshús szükségletnek például mintegy 70%-a importból fedeződik. Ennek az áldatlan állapotnak az egyik okozója az utóbbi esztendők során a sertéspestis volt. A marhahús tekintetében sem sokkal jobb a helyzet, lévén hogy az állomány évről évre csökkent. (Egyébként annak alakulásáról lapunk október 15-i számában már beszámoltunk). Nem véletlen, hogy az is importálni kell, s az üzletek polcain látva az árcímkét akár el is keseredhetünk: vannak olyan áruházak, ahol a marhahús kilónkénti ára a 45 lejt is meghaladja (színhúsról van szó). Az elemzők a problémát a mezőgazdaság termelés megváltozott struktúrájában vélik felfedezni. A hivatalos statisztikai adatok szerint 1989-ben a mezőgazdasági termelésnek mintegy 54%-át „képviselte” a növénytermesztés és mintegy 46%-át az állattenyésztés. 2018-ra ez az arány oly módon változott meg, amelyet a gazdasági elemzők rosszallnak, nevezetesen a növénytermesztés részaránya megemelkedett 70,9%-ra, az állattenyésztésé alászállt 27,7%-ra és 1,4%-volt a mezőgazdasági szolgáltatásoké. Ez az arányeltolódás a gazdasági szakértők szerint olyan egyensúlyzavart keltett, amelyet nehéz lesz helyrebillenteni. Az viszont vitathatatlan, hogy az állattenyésztés részarányán rövidtávon belül javítani kellene. A távlatokban lehet másképp fognak alakulni a dolgok és nagyobb teret fognak követelni maguknak a húst helyettesítő élelmiszeripari készítmények, amelyek környezetvédelmi szempontból is hovatovább időszerűbbé fognak válni. Nem is annyira az állományok növeléséről lenne szó egyes szakértők szerint, hanem a hozamok jobbításáról, azaz a korszerűbb állattenyésztési tech­no­ló­gi­ák i­ra­mo­sabb és erőteljesebb térhódítása révén.