A mezőgazdaságban használt csávázó- és növényvédő szerek mérgezése is közrejátszik, de ezek hatását csak felerősítik a méhek gyomrát megfertőző nosema-betegségek különböző válfajai – derül ki egy átfogó, öt európai ország hat egyeteme által végzett közös kutatásból. A méhek gyengülésének, rejtélyes pusztulásának és kaptárelhagyásának okát tehát a kaptáron belül kell keresni. Rossz hír, hogy a fertőzés tünetei nem mindig láthatók. Az utóbbi időben nagyon sokat lehet hallani a méhcsaládok elnéptelenedéséről, valamint a titokzatos kaptárelhagyásról. Olyan esetek is vannak, amikor a méhcsaládok 60-70 százalékos, még rosszabb esetben teljes állomány elvesztéséről számolnak be a méhészek. Sokan az intenzív mezőgazdaság mellékhatásának tulajdonították a jelenséget, de nemrég elkészült egy érdekes tanulmány az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és fejlesztési programjának támogatásával, mely a fenntartható méhegészségügyi jó gyakorlatról szól. Öt ország hat egyeteme vett részt a munkában. A tanulmány eredményeit a Méhészet lap foglalta össze, melynek tartalmát az alábbiakban olvashatják. A nozemózisról röviden A nozemózis egy méhbetegségcsoportot jelöl, amelyet a Nosema nemzetséghez tartozó Microsporidia (kisspórás) elnevezésű parazita okoz. Ezek az egysejtű organizmusok spórával szaporodnak, mely spórák képesek ellenállni a környezeti hatásoknak, így jutva el az egyik gazdatestből a másikba. Napjainkig három Microsporidia-fajt sikerült azonosítani, amelyek képesek megfertőzni a mézelő méhet, ezek, a Nosema apis és a Nosema ceranae, melyek a világ bármely táján előfordulhatnak, valamint a Nosema neumanni, amelyet eddig még csak az afrikai Ugandában jegyeztek fel. A nem túl régen történt azonosítása miatt jelenleg meglehetősen keveset tudunk a N. neumanniról, míg a másik két alfajról, amelyek az „A” és „C” típusú nozemózist okozzák, már sokkal mélyrehatóbb tudásunk van. Mindegyik változat okozta megbetegedés különböző klinikai tünetegyüttessel jár, melyek – függően azok fertőző képességétől és sűrűségétől – különböző módon érintik a méhcsaládokat és különböző következménnyel járnak a családok életképességére nézve. A két ismertebb fajról szólva, mindkettő a mézelő méh gyomrát támadja meg, viszont spóráik alakjában, illetve genomméretüket tekintve eltérők. Úgy tűnik, hogy a N. ceranae sokkal jobban képes alkalmazkodni a különböző hőmérsékleti viszonyokhoz és sokkalta fertőzőbb is, mint a N. apis. Újabb keletű felfedezések szerint – melyek során más hártyásszárnyúakban is azonosították – a N. ceranae által okozott nozemózis sokkalta szélesebb körben lehet fertőző, kevésbé fajspecifikus és sokkal alkalmazkodóbb más fajokhoz, családokhoz és rendekhez, mint társa, aminek következtében a N. ceranae virulenciája a világ minden pontján felfelé ívelő stádiumot mutat. Diagnózis a terepen A nozemózis olyan betegség, mely nem produkál könnyen azonosítható, egyértelmű klinikai jeleket, így ebből a szempontból kissé különbözik a mézelő méh egyéb megbetegedéseitől. Amint arról már szót ejtettünk, a N. apis és a N. ceranae a mézelő méh gyomrát támadja meg, és így gátolja azoknak az anyagoknak a működését, amelyek segítségével a méh képes megemészteni a virágport és a mézet. Amint a nozéma spórája megfertőzi a méh gyomrát, a parazita sejten belül elkezd szaporodni, és a fertőzés az egész szervre kiterjed. Az így megfertőzött gyomor már képtelen ellátni megfelelően a feladatát, amely ennek következtében járulékos megbetegedésekhez vezet. A fertőzés következtében megváltozik a szénhidrátok emésztése, amely így kihatással lesz a röpképességre, a fertőzött méhnek nehezére esik visszatérni a kaptárba. Mindezeken felül, a méhek méregtelenítési képessége, és így az immunválasz is sérül, ezért sokkal érzékenyebbé válnak az olyan mérgekre is, mint a peszticidek, rovarirtó szerek. A méhek feromonjai is megváltoznak, ami megmagyarázza, hogy a fertőzött fiatal méhek miért kezdik el idő előtt ellátni idősebb társaik munkáját, mint például a nektárgyűjtést. Végül, de nem utolsósorban, a nozémával fertőzött méhek élettartama jelentősen lecsökken. Ezek a fertőzött méhek aztán bármelyik másik méhet képesek megfertőzni, azonban az is érdekes tény, hogy míg a dolgozók és a herék sokkal inkább ki vannak téve a fertőzés esélyének, addig a méhanya nagyságrendekkel kevésbé. Mindebből láthatjuk, hogy a fent említett tünetek következtében a méhek valamiféle klinikai tünetet biztosan fognak produkálni, amelyet a kaptárvizsgálat során azért fel lehet fedezni. Ilyen tünetek a család gyors gyengülése a fertőzött méhek elvesztésének következtében. Továbbá a virágpor- és nektárgyűjtés hatékonyságának csökkenése, amely a beporzó tevékenységet és a termelékenységet is csökkenti. Ez a fertőzött méhek elveszésének következménye, valamint így a fiatal méhek kénytelenek átvenni idősebb társaik feladatait, azonban az ő nektár-, illetve pollengyűjtő képességük még elmarad az idősebb társaikétól. További tünet a másodlagos fiasításbeli fertőzések, mivel a kaptáron belül dolgozó méhek száma is csökken, és így azok nem képesek a továbbiakban megfelelően ellátni feladataikat. Amennyiben a fent említett következmények jelentkeznek és a hiányt – csökkent méhállomány, hiányzó táplálékmennyiség – nem pótoljuk kiegészítő etetéssel, fiasítás behelyezésével egy másik, egészséges családból, akkor a megbetegedett család annyira le fog gyengülni, hogy végül biztosan elpusztul. Az ily módon elpusztult családban az anyát könnyen megtalálhatjuk, mivel már csak néhány méh veszi őt körül egy kis, még megmaradt fedett fiasításon. [caption id="attachment_119206" align="aligncenter" width="1708"] Fedett fiasításos keret a fészek közepén. Rettegett ellenség a nosema                                               Fotó: Domján Levente[/caption] Eltérő fertőzőképesség A N. apis- és a N. ceranae-fertőzés közötti különbség a fertőzőképességben rejlik. Míg a N. apisszal leginkább tavasszal és ősszel, a mérsékelt hőmérsékleti körülmények között találkozhatunk, és csak ritkán üti fel a fejét nyáron, ezért a családok életére gyakorolt hatása elenyésző, addig a N. ceranae egész éven át fertőzőképes, és így fertőzőképessége a N. apisnál sokkalta magasabb. Több alkalommal is próbálkoztak már a terepen is alkalmazható, fertőzöttséget azonosító teszt megalkotásával, azonban ezek a mai napig kereskedelemben nem kaphatók. Ahhoz, hogy megbizonyosodhas­sunk a nozémafertőzöttségről a méhészetünkben, össze kell fognunk pár dolgozót – minthogy ezek vannak legjobban kitéve a fertőzésnek –, majd el kell távolítanunk a gyomrukat. Ennek elvégzéséhez kézzel ragadjuk meg a méh potrohát a 7. szelvény felett, a másik oldalról pedig egy csipesszel óvatosan húzzuk ketté azt úgy, hogy a bélcsatorna alsó része láthatóvá váljon. A fertőzött méhek gyomra általában fehéres megjelenésű és törékeny, míg az egészséges egyedekben ugyanez a rész ellenállóbb és barnás színű. Mindezt azonban nem tekinthetjük egyértelmű patológiai jelként, mivel a fiatal, illetve egyéb fertőzésben szenvedő méhek is rendelkezhetnek hasonló tünetekkel. Mindent kizáró módszer csupán a laboratóriumi vizsgálat lehet, mely során teljes bizonyossággal meg lehet állapítani a vizsgált mintául szolgáló méhek tápcsatornájában lévő spórák sűrűségét. Végül, de nem utolsósorban azt is tudnunk kell, hogy habár a nozemózist hagyományosan összekapcsoljuk a családokban előforduló hasmenés jelével, ez a tünet nem minden esetben jelenik meg, illetve egyéb betegségek is okozhatják ezt a tünetet. A diagnózis laboratóriumi módszerei A kimondottan specifikus klinikai jelek hiányában csupán a megfelelő laboratóriumi vizsgálattal lehet kimutatni a spóra jelenlétét, és így igazolni a betegség meglétét. Az egyik, napjainkban is használatos eljárás a mikroszkópos spóraazonosítás. Ebben az esetben idősebb méheket kell használni, mivel ezek a fertőzésre a legérzékenyebbek. Ennek érdekében szedjünk össze 60 gyűjtőméhet közvetlenül a kaptár bejáratából – vagy gyűjtőméhek hiányában felnőtt méheket a fiasítás nélküli keretekről – ahhoz, hogy a mintául vett méhek 5%-ánál 95%-os biztonsággal meg tudjuk állapítani a betegség meglétét. Vegyük az egész potrohot, vagy csak az emésztőrendszer adott traktusát, és készítsünk belőlük vizes oldatot. Vizsgáljuk meg az oldatot tárgylapon (400-szoros nagyításban), lehetőség szerint egy sztereomikroszkóp alatt. A spórák hőállók, jól kivehető sötét széllel rendelkeznek. A N. ceranae spórái kisebbek a N. apis spóráinál, az utóbbiak oválisak. Egyébiránt a családokban akár mindkét fertőzés is egyszerre felütheti a fejét, ezért a kettő közti különbségtétel nehéz lehet, ehhez molekuláris azonosításra van szükség.

Zöldi István csíkszéki mézlovag, Hargita Megyei Méhészegyesület