Hirdetés

A szövetkezés egyik formája

HN-információ
Sok bosszúságot – de főleg kárt – okoztak a zágoni és a közigazgatásilag ide tartozó papolci gazdáknak a vadak. Eddig egyénileg próbáltak védekezni, minden parcella köré villanypásztort húztak, ez azonban nagy költséggel járt, és hatékonyságban sem volt teljes. Most viszont összefogtak, közös erővel szereltek fel egy három kilométeres, nagy teljesítményű villanypásztort. Az elektromos kerítés három kilométer hosszú, remélik, több mint háromszáz hektár szántó vadvédelmét oldja meg – mondta el érdeklődésünkre Balogh Zoltán papolci farmer. A gazda megjegyezte, a mintegy harminc mezőgazdasági termelő közös munkájával és befektetésével létesült vadvédelmi villanypásztor Papolc Zágon felőli kijáratától Zágonig, a Zágon-patak hídjáig tart. Telepítése mintegy harmincezer lejbe került. Teljesítménye 7 joule, ez bőven elég a vadak elriasztásához. A kerítés öt villanyszálból áll, ezeket eleve vadak elleni védekezésre gyártották, nagy teherbírásúak, megállítják a vaddisznót, medvét is. A kerítést a Papolc felőli végénél csatlakoztatták a hálózathoz. A napi ellenőrzést felváltva fogják végezni az érdekelt gazdák – tudtuk meg Baloghtól. A villanypásztor telepítése azonban elégedetlenségeket is szült. A kerítés és az erdő között legelők, kaszálók maradtak. Mivel a vadak – főképp a vaddisznók – a kerítés miatt nem tudnak a mezőre lemenni, ezeket a kaszálókat fogják tönkretenni. Ebben a helyzetben van Csoma Sámuel is, akinek legelői maradtak a védelmi vonalon kívül. Nyáron itt legelteti állatait, most a villanypásztoron kapukat kell szerelniük, hogy az állatokkal kijuthasson a legelőre – mondta el. Neki mintegy két hektár szántón, de az azon kívül eső nyári állatszállásán nyújthat védelmet a kerítés. A vadak, leginkább a vaddisznók, egészen a szállás közelében jártak eddig. Nagy csorda van, sok kárt okoznak. Gépeit is ott tartja a szálláshely mellett, ezért kutya is van a kis telepen, ez némiképp zavarta a vaddisznókat – számolt be a gazda. – Nem volt mit tenni, meg kellett ezt is próbálni – mondta érdeklődésünkre Csoma Károly gazda. Véleménye szerint ez a villanypásztor csak részben nyújt megoldást. Ugyanis feltételezhető, hogy végeinél a vadak csak be fognak jutni a mezőkre. A Zágon-patak hídja felett lehet egy bejárójuk, onnan a mező szinte bármelyik szegletébe eljuthatnak. De Papolc felől is bejárhatnak, hiába vannak ott már házak, hiszen a vadak a tyúkólak mellett is utat keresnek, ha le akarnak jutni a mezőre – magyarázta a gazda. Azt is elmondta: további villanypásztorokra lenne szükség például a Sina nevű részen, hiszen onnan is sok vad jár le a mezőre táplálékot szerezni. A környezetvédelmi minisztérium korábban felvetette: támogatást fog nyújtani villanypásztorok telepítéséhez. Ez meg is fog valósulni – mondta el érdeklődésünkre Könczei Csaba parlamenti képviselő, a parlamenti alsóház mezőgazdasági bizottságának tagja. A tervek szerint az erre a célra szánt országos keretet megyékre osztják le, figyelembe véve a medvepopulációk méretét, a szükségességet alátámasztó más tényezőket is. Minden valószínűség szerint lesz támogatás villanypásztorok telepítésére – erősítette meg a képviselő.

Bokor Gábor





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!