Terembe vonulnak a körzetisek

HN-információ
Ismételten megszervezésre kerül az Udvarhely körzetisek teremlabdarúgó-tornáját, amelyre ezúttal 28 csapat nevezett be. A tornát péntektől vasárnapig rendezik. Az utolsó napon az egyenes kiesési rendszerben érdekelt alakulatok fognak pályára lépni. Lövéte áll ki mint címvédő. [caption id="attachment_43019" align="aligncenter" width="1000"] Három napig a körzetiseké az udvarhelyi sportcsarnok[/caption] Hétvégén huszadik alkalommal rendezik meg a már hagyományos teremlabdarúgó-tornát az Udvarhely körzetiben szereplő alakulatok számára. Ebben az idényben 32 csapat helyett 28 fog megméretkezni. A szervezők ennek fényében nyolc csoportot hoztak létre. Minden csoportból az első két helyezett jut tovább, míg a két legjobb csoportharmadik is ott lehet a nyolcaddöntőben. A teremtorna pénteken reggel kilenc órakor a Székelyszentlélek–Farcád találkozóval indul. A csoportmérkőzések szombat estig tartanak, vasárnap reggel indul az egyenes kieséses kör, a döntő a tervek szerint 16 óra 45 perckor kezdődik. Az őszi bajnokság állása szerint az A csoport első hét helyezettje volt kiemelve, a többi együttest pedig melléjük sorsolták. A mérkőzéseken 5 + 1-es felállásban játszanak a maximum húszfős csapatok, míg egy találkozó 2 x 15 percig tart. Az egyenes kiesési szakaszban döntetlen esetén 5-5 büntetőrúgás következik, a büntetőt 7 méterről kell elvégezni. A szögletet, oldalberúgást négy másodperc alatt kell elvégezni, míg a palánkot fogni és ebből előnyt szerezni nem szabad. A kapus kézzel nem dobhat gólt. A legutóbbi két idényben Nagy­galambfalva, illetve Lövéte ta­lálkozott a fináléban. Két évvel ezelőtt Nagygalambfalva sok izgalmat hozó összecsapáson 2–1-re nyert, míg tavaly Lövéte visszavágott és 2–2-es döntetlent követően büntetőkkel 4–1-re nyert. Csoportbeosztás: A csoport: Nagygalambfalva, Szentlélek, Far­cád, Szentpál; B csoport: Ma­lom­fal­va, Fiatfalva, Oklánd, Má­ré­fal­va; C csoport: Sporting, Szé­kely­derzs, Betfalva, Hodgya; D csoport: Agyagfalva, Szentegyháza, Bet­falvi Ifjúság, Kápolnás; E csoport: Farkaslaka, Zetelelaka II., Cse­ke­falva, Székelyvarság; F csoport: Lövéte, Zeteváralja, Ko­ron­di Ifjúság, Bögöz; G csoport: Ze­te­la­ka, Ho­mo­ród­szentmárton, Szent­áb­rahám, Nagygalambfalva II. Az eddigi győztesek: háromszor: Betfalva, Farcád; kétszer: Parajd, Farkaslaka, Lövéte, Székelyudvarhelyi Küküllő, Szé­kely­udvarhelyi Sporting; egyszer: Almás, Szentábrahám, Nagy­galambfalva. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!