Sakksuli (523.)

HN-információ
Rapport nyert Belgrádban Rapport Richárd (2763) legyőzte a FIDE-zászló alatt versenyző orosz Dmitrij Andrejkin (2724) nagymestert a belgrádi FIDE Grand Prix-torna döntőjének második játszmájában, ezzel 1,5–0,5 arányban megnyerte a párharcot és a tornát is. Sikerével a magyar nagymester 13 GP-pontot szerzett és összesítésben 20 ponttal fejezte be a sorozatot. Rapport 24 ezer eurót kapott a tornagyőzelemért és 2776-ra növelte az értékszámát, amellyel már a hetedik helyen áll a napi frissítésű (nem hivatalos) világranglistán. A hivatalos rangsort a nemzetközi szövetség (FIDE) minden hónap elején teszi közzé. A Grand Prix-sorozat három tornából áll, de mindenki a teljes 24 fős mezőnyből csak kettőn szerepelhet. A záróversenynek március 21-től április 4-ig, Berlin lesz a házigazdája, ezen Rapport már nem játszik. Az összesítésben az első kettő kapja meg a jogot, hogy részt vegyen a világbajnokjelöltek nyolcfős nyári tornáján, amelynek győztese kihívhatja Magnus Carlsent a világbajnoki címért. Az egyes tornák végeredménye alapján a győztes 13, a döntő vesztese 10, az elődöntő vesztese pedig 7 GP-pontot kap. A berlini és a belgrádi nagydíj után Rapport Richárd áll az élen 20 ponttal a 13 pontos Nakamura, valamint a 10 pontos Aronian és Andrejkin előtt. A jelenlegi állás szerint az utolsó, berlini viadalon Hikaru Nakamura, Levon Aronian vagy Dmitrij Andrejkin tornagyőzelme egyben Rapport részvételi jogát is jelentené a világbajnokjelöltek nyári tornáján. A 26. születésnapját március 25-én ünneplő magyar nagymester sikerének elérésében a szerb sakkrajongók táborának drukkolását is érezte, hiszen Belgrádban Ricsi szinte „hazai pályán” játszott. 2016 óta ott él, akkor vette feleségül a jelenleg 30 éves Jovana (Vojinovic) Rapport nagymesternőt, a 2014-es szerb női bajnokot. A csoportelsősége után az elődöntőben a villámsakk világbajnoka, Maxime Vachier-Lagrave francia nagymester volt Rapport ellenfele, akit klasszikus játszmában csak most sikerült legyőznie, méghozzá ellenfele kedvenc nyitásában, a Grünfeld-védelemben Rapport – Vachier-Lagrave Grünfeld-védelem 1.d4 Hf6 2.c4 g6 3.Hc3 d5 4.cd5 Hd5 5.e4 Hc3 6.bc3 Fg7 7.Fc4 c5 8.He2 0–0 9.Fe3 Hc6 10.Bc1 cd4 11.cd4 Va5+ 12.Bc3 e5 13.d5 Hd4?! (jobb 13…b5) 14.Fd2! (újítás a javából! Két évvel ezelőtt a Blübaum–Baldauf villámpartiban 14.Vd2 He2? 15.Fe2 Fd7 16. 0–0 f5 17.Bfc1 fe4 18.Bc7 Ff5?? 19.Va5 után sötét feladta) Fd7 15.Hd4 ed4 16.Bc1 Va3 17.Vb3 Vb3 18.Fb3 Bae8? 19.f3 f5?? 20.Bc7!! Fb5 (20…fe4 21.d6+!! Kh8 22.Bd7 ef3+ 23.Be7 nyer) 21.a4 Fd3 22.d6+ Kh8 23.d7 Bb8 24.Fb4 Fe5 25.Ff8 Fc7 26.Fe7 Kg7 (26…fe4?? 27.Ff6 matt) 27.e5 b5 28.Ff6+ Kf8 29.e6 Fd8 30.Fe5 Bb6 31.Fd4 Bc6 32.ab5 Fb5 33.Kf2 Ke7 34.Fe3 Fb6 35.Bd1 Fe3+ 36.Ke3 Bc3+ 37.Kf4 és sötét feladta (1–0), mert 37…Kd8 után 38.e7+ Ke7 39.d8V matt van kilátásban. Jótékonysági verseny Az 1,6 millió dollár összdíjazású Meltwater Champions Chess Tour szombaton kezdődő második versenyét jótékonysági kupaként játsszák. A torna során a nézőknek és a sakkrajongóknak lehetőségük van adományozni Ukrajna megsegítésére, az UNICEF erre a célra adományszámlát hozott létre. Tekintettel az Oroszország által Ukrajnában indított háborúra, a szervezők úgy döntöttek, hogy nem hívnak meg orosz játékosokat erre a versenyre. A március 19-én kezdődő, 150 ezer dollár díjazású verseny mezőnyét Magnus Carlsen világbajnok vezeti. A világelső mellett hat ország legjobb sakkozója vesz részt, köztük Rapport Richárd is, a legjobb magyar a belgrádi FIDE Nagydíj frissen koronázott győztese, a lengyel Wojtaszek és a cseh Navara mellett a mostani torna újonca. A Jótékonysági-kupa 16 résztvevője négy csoportban játszik és a legjobb nyolc (a csoportok 1–2. helyezettjei) kieséses rendszerben folytatja. A Chess24, a Play Magnus Group és a norvég TV2 tévéállomás naponta 19 órától élőben közvetíti és kommentálja a játszmákat. Chennai a házigazda A FIDE tanácsa kedden jóváhagyta az All India Chess Federation (AICF) által benyújtott pályázatot a 2022-es sakkolimpia megrendezésére Tamil Nadu állam fővárosában, Chennaiban. A pontos menetrend még egyeztetés alatt áll, a napokban adják ki, de az esemény július vége és augusztus eleje között lesz, nem nagyon távol az eredetileg tervezett időpontoktól. A helyszín a Four Points by Sheraton kongresszusi központja lesz, amely Dél-India egyik fő turisztikai célpontja, Mahabalipuram körzetében található. A kelet-indiai Bengáli-öbölben található 7 millió lakosú Chennai az első indiai nagymesternek és legendás világbajnoknak, Viswanathan Anandnak az otthona. De a chennai sakkhagyomány még régebbre nyúlik vissza, mivel az első indiai játékos, aki valaha is megszerezte a nemzetközi mester címet, Manuel Aaron is a városban nőtt fel. És természetesen korábban Chennai adott otthont a 2013-as világbajnokságnak, ahol először Magnus Carlsent koronázták világbajnoknak, legyőzve Vishy Anandot. Az AICF titkára, Bharat Singh Chauhan, aki egyben a FIDE Technikai Bizottságának (TEC) elnöke is, hangsúlyozta az általa és csapata által az elmúlt években megszerzett tapasztalatok fontosságát. „A világ legnagyobb ilyen jellegű eseményével, a Delhi Chess Opennel szerzett tapasztalatok nagy segítséget jelentenek, hiszen már nagy számokkal foglalkoztunk. De az olimpia egy nagy játék. Biztos vagyok benne, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle” – mondta. A 44. olimpiát, amelyet Moszkvában és Hanti-Man­szijszkban kellett volna rendezni, a FIDE az ukrajnai háborúra adott reakciója nyomán elvette Oroszországtól. Figyelembe vé­ve a NOB jelenlegi ajánlásait, a FIDE Tanácsa további értesítésig felfüggeszti Oroszország és Fehéroroszország nemzeti csapatait a hivatalos FIDE-tornákon való részvételtől. A FIDE világbajnoki ciklus egyéni versenyein ezen országok játékosai csak a FIDE zászlaja alatt vehetnek részt. Szövetségi hírek Az elmúlt hétvégén a bukaresti Romexpo Pentagon terme adott otthont a felnőttek országos rapid, villámsakk és feladványfejtő bajnokságának. A rapid sakk 163 résztvevője (köztük 8 nagymester és 9 nemzetközi mester is) játékosonként 15 perc (lépésenként 12 másodperc bónuszidő) gondolkodási idővel 9 fordulón át küzdött. A 18 éves David Gavrilescu (2431) nemzetközi mester nagy iramot diktált, 8 ponttal lett bajnok a 7,5 pontos Lupulescu és Nedelcu előtt. A 49 fős női rapidot Irina Bulmaga nagymesternő 7,5 ponttal nyerte Cosma (7) és Sandu (6,5) nagymesternők előtt. Villámsakkban játékosonként csak 3 perc (és lépésenként 2 mp bónuszidő) állt a sakkozók rendelkezésére. A férfiaknál négyen végeztek az élen 7,5 ponttal, a Buchholz-értékelés szerint Constantin Lupulescu nagymester lett a bajnok Deac, Jianu és Nanu nagymesterek előtt. A nőknél Corina Peptan nagymesternő volt a leggyorsabb, 8 ponttal lett a villámsakk bajnoka Bulmaga (7,5) és Cosma (7) előtt. Feladványfejtésben 9 állást kellett megoldani két óra alatt. A férfiaknál Mihnea Costachi nemzetközi mester 34,5 pontot szerzett 119 perc gondolkodási idővel, a megoldását egy perccel hamarabb adta le, mint a szintén 34,5 pontot elért ezüstérmes Jianu nagymester. A bronzérmes Ceteraș FIDE-mester lett. A nőknél Irina Bulmaga (25,65), Didiliuc (25,5) és Zgîrcea (22,95) volt a sorrend. A bajnokságokon az ISK Székelyudvarhely sakkedzője, Rendi Éva sakkmesternő a középmezőnyben végzett, a gyergyóalfalvi Kiss-lányok, Hanna és Abigél számára tapasztalatszerzés volt az erős mezőny. Sakklexikon A „demonstrációs (bemutató) tábla” nagy méretű sakktábla játszmák és hadállások közönség előtt való szemléltetésére. Különösen versenyeken és sakkoktatásokon, edzéseken hasznos. Eleinte fából készült, majd a fémtáblák váltak népszerűvé, melyeken mágneses figurákat mozgattak. Napjainkban egyre szélesebb körben használják az elektronikus táblákat, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a versenyzők táblájával, azonnal mutatják a megtett lépéseket és a gondolkodási időt is jelzik. Először 1886-ban, New Yorkban használtak demonstrációs táblát, a Steinitz-Zukertort világbajnoki páros mérkőzésen. A holland DGT-cég digitális tábláit és szenzoros sakkbábjait használják a sakkolimpiákon is, egy ilyen tábla modernebb, wifis változata négyezer lej. Az internetes csalások elkerülése érdekében manapság néhány verseny világhálós közvetítését 15 perccel késleltetik. Végjáték Az ábrán látható állás a Rapport Richárd – Dmitrij Andrejkin belgrádi FIDE Grand Prix döntő utolsó játszmájában alakult ki. Sötét utolsó lépésével (30…He2-d2) a bástyát támadja, de kevesebb gondolkodási idővel rendelkezik. Rapport minőségáldozattal célba vette Andrejkin királyát és következett: 31.f5! Hf1 32.fe6+ Ke8?? (tartaná a döntetlent 32…Ke7! 33.Vg7+ Kd6 34.Ff1 Bc1 35.e7 Vc4 36.e8H+! Ke6 37.Hc7+ Vc7 38.Vh6+ Kd7 39.Vh3+ Kd6 örökös sakkal) 33.Vg7!! Vb6+ 34.Kf1 Bc1+ 35.Ke2 Be1+?? (a szívósabb 35…Bc7 után 36.Vg8+ Ke7 37.Vf7+ Kd6 38.Vf6! Be7 39.f4 Vg1 40.Ve5+ Kc6 41.Ff1 Vh2+ 42.Kf3 Vh1+ 43.Fg2 Vd1+ 44.Kf2 jöhet, és a király elrejtőzik a sakkok elől) 36.Ke1 Ve3+ 37.Kd1! Vd3+ 38.Kc1! Ve3+ 39.Kb1 Vd3+ 40.Kc1 Ve3+ 41.Kb2 Vd2+ 42.Ka1 Vc1+ 43.Ka2 Vc4+ (43…Vc2+ után 44.Vb2! nyer) 44.Kb2 Ve2+ 45.Ka1! Vf1+ 46.Ff1, és sötét feladta (1–0).

Biró Sándor



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!