Hirdetés

Olimpiai bajnok Veress Erna

HN-információ
Nem csupán akaraterőre, hanem nagyon komoly összpontosításra is szüksége volt a székelyudvarhelyi Down-szindrómás lánynak ahhoz, hogy hazahozza a március 14–21. között Dubajban rendezett speciális olimpiai játékokról az aranyérmet. [caption id="attachment_86288" align="aligncenter" width="960"] Ahogy ígérte, hazahozta az aranyérmet Fotó: Facebook[/caption] Három éremmel érkezett haza Dubajból Veress Erna, akinek a neve immár nem ismeretlen, rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert. A kitartó, nyolcéves kemény munka meghozta gyümölcsét – meséli hazaérkezése után néhány nappal a székelyudvarhelyi sportoló, aki épp most ünnepelte 31. születésnapját. Az első megmérettetésen, 25 méter pillangón ért el második helyezést, majd rá egy napra 50 méter mellúszásban lett első helyezett. Az utolsó versenyszámot vegyes váltóban kellett leúszniuk, és szintén dobogóra állhatott a román válogatott csapattal együtt: sikerült megszerezniük a bronzérmet. – Minden szabályt nagyon ügyesen betartottak, s bár negyediknek értek célba, az őket megelőző szerbeket kizárták a versenyből, így foglalhatták el a dobogón a harmadik helyet – meséli Erna édesanyja, Anikó, aki a helyszínen izgulta végig a versenyt. Az Egyesült Arab Emírségekben, Dubajban és Abu-Dzabiban megszervezett speciális olimpiai játékokon 190 ország 7000 sportolója mérte össze tudását. Dubajban csupán két sportágban – atlétikában és úszásban – versenyeztek, a többiek a száz kilométerre lévő nagyvárosban, Abu-Dzabiban álltak rajthoz számtalan versenyszámban. Romániából 34 sportoló vett részt a versenyeken. – Megígértem Stefinek (Erna edzője – szerk. megj.), hogy világbajnok leszek és hazahozom az aranyérmet – mondja csillogó szemekkel Erna. Édesanyja hozzátette: Stefi tanította a mellúszást, Buti László pedig a pillangót, így mindkét edzőnek örömet szerezhettek. Noha Erna kimondottan boldog az elért teljesítményért, nem szállt fejébe a dicsőség, s bár csak négy év múlva kerül sor Berlinben a Nyári Speciális Olimpiai játékokra, máris elkezdte a felkészülést a május végén, június elején sorra kerülő országos bajnokságra, amelyet idén Brassóban szerveznek meg. Sőt, újabb álmokat dédelget: úszóedzője szeretne lenni a hozzá hasonló downosoknak. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!