Életem meghatározó része a jégkorong
Évtizedek óta a jégkorong tölti ki életének egy nagy szeletét. Támogatóként részese lehetett a csíkszeredai hoki legnagyobb sikereinek. Bár volt időszak, hogy hátat fordított kedvenc sportágának, a szíve mindig visszahúzta, és neve mára összeforrt a Csíkszeredai Sportklubbal. Csató-Kovács Imre vállalkozóval, a csíki jégkorong egyik jelentős támogatójával beszélgettünk.
– Hogyan kerültél kapcsolatba a jégkoronggal?
– Csíkszereda olyan város, ahol fontos a jégkorong. Gyerekkoromban én is hokiztam, nagyon megszerettem ezt a sportot. Ahogy a csíkiak többsége számára, úgy nekem is több mint szerelem a hoki. Annak idején én is minden meccsen ott voltam, szurkoltam a csapatnak.
– Miként váltál szurkolóból támogatóvá?
– A rendszerváltás után elég mostoha körülmények uralkodtak itthon a jégkorongban. Amikor vállalkozó lettem, próbáltam segíteni és egyre jobban belevonódtam. Ha igazi, vérbeli szurkoló vagy, azt szeretnéd, hogy a te csapatod legyen a legjobb. Akkoriban a Steaua uralta a mezőnyt, próbáltuk ezt megváltoztatni, és néhányan, akik megtehettük, odaálltunk a Sportklub mellé. A győzni akarás miatt szinte akaratlanul keveredtem bele, és egy idő után nagyon számítottak is rám. Az én személyem nagyon összefolyt a csíki jégkoronggal a forradalom után. Ahányszor kicsit belefáradtam, beleuntam, vagy valamiért elmentem a csapat mellől, az meg is látszott. Meg kell jegyeznem, hogy sajnos csak néhány ember volt, aki odaállt a hoki mellé.
– A HC Csíkszereda is érdekes története a csíki hokinak. Hogyan emlékszel vissza erre a csapatra, ami mellett szintén ott álltál támogatóként?
– Kurkó János György alapította a HC-t, ő hívott oda, hogy álljak mellé. Ott is meg akartuk mutatni, hogy ki a legény a gáton. Jól sikerült évünk volt, megnyertük a MOL Ligát, de aztán a tulajdonos belefáradt, vagy beleunt, abbamaradt ez a projekt. De nem is egészséges egy ilyen kisvárosban, hogy két csapat működjön, inkább össze kell fogni, nem versengeni. Semmilyen szinten nem engedhet meg ez a város magának hasonlót.
– A Sportklub állami csapat. Hogyan működik ez piaci körülmények között? Mit várhatunk az államtól és mi a támogatók szerepe a fenntartásban? Mekkora költségvetéssel működik a klub?
– Az államtól nagy segítség, hogy fenntartják a pályát és besegítenek bizonyos dolgokban, mint felszerelés-vásárlás és hasonlók. Ilyen szinten azonban nem működhetne a csapat, ha nem állnak oda támogatók. Magam mellett gondolok Becze Tiborra többek között. Egymillió euró körüli költségvetéssel lehet számolni egy szezonban, ha a végső győzelemre esélyes csapatot szeretnénk.
A csíki hoki egyik legnagyobb támogatói pedig maguk a szurkolók. Ők a költségvetés 20 százalékát is adhatják az eladott jegyekből, bérletekből.
– A szurkolóknál maradva. Biztos, hogy Csíkszeredában van a liga legnépesebb és leghangosabb tábora. Ezzel párhuzamosan nagyok az elvárások is a csapattal szemben, gyakran hallhatók kritikus hangok is a csapat egy-egy gyengébb teljesítménye kapcsán.
– Egy vezető és egy játékos nem foglalkozhat azzal, hogy mit kiabálnak be, végezni kell a dolgát. Az teljesen normális, hogy egy szurkoló mindig győzni akar. Ő ezért van, ezt szereti, ezért veszi meg a bérletét, a jegyét, ezért jár mérkőzésekre. Azt sem várhatjuk el a szurkolótól, hogy értsen is a hokihoz, ő inkább szereti. Nem lehet megengedni, hogy valaki túl érzékeny legyen és nem szabad megsértődni. Egyébként is a józan többség véleménye a fontos, nem a néhány negatív hang.
– Volt időszak, amikor nem vállaltál szerepet a hokiban. Mi volt ennek az oka és hogyan találtál vissza?
– Ez kétszer történt meg. Első alkalommal a HC megszűnése után nem tudtunk megegyezni a Sportklubbal, az egyesüléssel kapcsolatban nem értettünk egyet néhány dologban. A klub gyengébben teljesített akkoriban, és végül újra megkerestek, hogy működjünk együtt. Ez jól is működött, megnyertük a MOL Ligát, majd a következő évben is döntőt játszottunk a Dunaújvárossal. Aztán megint félreértések adódtak, új emberek kerültek a klubhoz, új elképzeléseik voltak, amikkel én nem értettem egyet. Volt bennem egyfajta dac is, és átadtam a terepet, csinálja, aki jobban tudja. Kiszálltam, és jött az a négy év, amire mindenki emlékszik. Akkor nemhogy a győzelem közelében nem volt a csapat, még rájátszásba sem jutott. Ezután megkerestek újra, személyesen Becze Tibor keresett meg. Belevágtam újra és nem bántam meg, ahogy gondolom, az emberek sem bánták meg. Azóta a harmadiknál rosszabb helyen nem végeztünk az Erste Ligában. Egyszer megosztva nyertük meg a ligát, egyszer pedig jégen is, játékkal.
– Érdekes helyzetben vannak az erdélyi csapatok, néha a román és a magyar szövetség között kell egyensúlyozni. Hogyan alakul ez a kapcsolat? Most éppen fennáll egy feszült helyzet a Brassó Erste Liga-indulása kapcsán.
– A Sportklub és a Gyergyó van a legérdekesebb helyzetben. A magyar szövetség képviseli a magyarországi csapatokat, a román szövetség kellene képviselje az itteni csapatokat, de ez inkább csak a Brassóra korlátozódik. Mi csak figyeljük az eseményeket, de úgy képzelem, ez meg fog oldódni és a Brassó is fog indulni. Senkinek nem érdeke az erdélyi csapatok kiválása a ligából, hiszen élcsapatokról van szó. Néha azt érezzük, egyes magyarországi csapatok nem feltétlenül a jégen akarnak győzni, inkább ellenünk hoznak szabályokat. Például a rájátszásban nem lehet külföldi bírót kérni, vagy most bejön egy olyan szabály, hogy ha légióst büntetnek eltiltással, a helyébe nem nevezhető külföldi játékos. Én mindig annak a híve voltam, hogy a jégen dőljön el a küzdelem, ne szabályokkal.
– A két ország jégkorongja milyen helyzetben van egymáshoz képest?
– A magyarországi jégkorong egyértelműen előrébb jár most. Több pénzt áldoztak a sportágra, van csapat az osztrák bajnokságban, ami a válogatott magját adja. Működnek a jégkorongképző központok, több magyar fiatal külföldön edződik. Szigorúan a közös bajnokságot nézve, nincs ilyen különbség, ez látszik az utóbbi évek eredményein is.
– Székelyföldön alakul egy új csapat kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi összefogásban. Ez milyen hatással lehet a sportágra?
– Mi egyértelműen pozitívan fogadtuk ezt a hírt, persze, lehet negatív vonzata is ennek. Ha ők is megerősödnek, akkor elkezdődik a játékosokért a harc. Mindenképpen jó, hogy a fiatal tehetséges játékosok játéklehetőséget kapnak, de a jövő dönti el, hogy hova alakul ez a történet. Azt érdemes megjegyezni, hogy most komoly befektetések történtek Székelyföldön akadémiai szinten, rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy az utánpótlás fejlődjön. Ezt köszönhetjük többek között Tánczos Barnának, aki rengeteget segít nekünk is, mindig lehet rá számítani. Amit hiányolok, hogy eltűntek a valódi edzőlegendák. Említhetem Kercsó Árpádot, Mezey Imrét, Györgypál Tamást, akik valahogy nem olyan „sablonos” edzők voltak, ők erre születtek, többek voltak, mint egyszerű edzők. Amit ők tudtak, azt nem lehet megtanulni. Volt bennük egy plusz, ami talán hiányzik kicsit a mostani szakemberek többségéből.
– Több mint harminc éve vagy benne a jégkorongban. Mi motivál még, mi hajt előre? Költhetnéd a pénzed akár luxusnyaralásokra is.
– Luxusnyaralás igazán szóba sem jöhet. Minden kirándulásunkat a hoki köré építjük, nem is megyek olyan helyre, ahol nincs jégkorong. Ez már az életem részévé vált. Igazából ez összetett dolog, ha akarnék sem tudnék igazán kilépni. Vannak játékosok, akik miattam jöttek ide, akik bíznak bennem. Ha belefáradok is néha, menni kell tovább. Annyit megjegyeznék, hogy azt gondolom, mivel a Sportklub Székelyföld egyik szimbóluma, talán jobban melléállhatnának mások is. Szélesebb összefogás kellene ahhoz, hogy ez a csapat stabilan, hosszú távon tudjon működni és ne legyen kitéve néhány ember erőfeszítéseinek. Azt gondolom, ha megnyerjük két ország bajnokságát, az a városnak, a régiónak is büszkeség, hiszen Székelyföld és Csíkszereda nevét emlegetik.
– Nehéz új támogatókat bevonni?
– Nem könnyű feladat. Most jó hírrel is tudok szolgálni, egy új támogató állt a csapat mellé Görbe Walter személyében. Ő sportszerető ember és hajlandó a közösségért is tenni. A futsalban is sikeres volt, most, hogy megszűnt a csapat, a hokit fogja támogatni. Megjegyzem, több nagyvállalkozó van Csíkszeredában, aki tehetős, de mégsem támogat semmit.
– Hogyan, mi alapján keresed meg a játékosokat, akiket szeretnél szeredai színekben látni?
– Ismerem az összes játékost a ligában, mindenféle bajnokságot tanulmányozunk, sok embert ismerek, engem is sokan ismernek, hiteles embernek tartanak. A külföldi játékosok esetében leginkább a pénz dominál. Esetleg befolyásolhatja a döntést, ha ismerik az edzőt, vagy valamilyen kapcsolatuk volt itt és ajánlották neki a csapatot. Ha helyi játékosokról beszélünk, akkor az érzelmek is befolyásolhatják a döntést. Mi igazi karaktereket keresünk, nem olyanokat, akik csak megélhetési játékosok.
– Vágysz elismerésre a támogatói tevékenységed, erőfeszítéseid nyomán?
– Az a típusú ember vagyok, aki nem vár elismerést. Nagyon szeretem ezt a sportot, ez egy életforma számomra, azért csinálom. Nekem az igazi elismerés az, hogy Becze Tihamér meghosszabbította nálunk a szerződését, és hozzánk igazolt Sofron István, vagy hogy minket választ egy Rokaly Szilárd, Részegh Tamás, Adorján Attila vagy Péter Andor. Ezek számomra az elismerések és persze a szurkolói visszajelzések is, amik azt mutatják, hogy valamit jól csinálunk közösen.
– Mit szeretnél még elérni a jégkorongban?
– Sajátságos helyzetben vagyunk Csíkszeredában. A földrajzi szempontok miatt sem tudnánk másik ligában elindulni, távol vagyunk minden erős bajnokságtól. Ha ezt a közös bajnokságot tudnánk fejleszteni, erősíteni, az lehet előrelépés. A célunk, hogy a Sportklub mindig a végső győzelemre esélyes topcsapat legyen ebben a ligában.
Farkas Endre