Blénesi Eszter jelenleg három iskolában tanít testnevelést, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumban, valamint a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban és a Fogarasy Mihály Műszaki Líceumban. Alapító tagja a Gyergyószentmiklóson működő Vuk Sportklubnak, ahol a környékbeli fiatalokkal foglalkoznak, annak érdekében, hogy minél több sportággal megismerkedhessenek és egy életre a sport szerelmeseivé váljanak. Kezdetben nem tervezett testnevelőként dolgozni, mára azonban cseppet sem bánja, sőt előszeretettel végzi oktatói feladatait, ebben környezete is támogatja. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – Az egész gyerekkoromat végigkísérte a mozgás, a sport iránti érdeklődés. Mivel fiútestvérem van, én nem Barbie-babát öltöztettem, hanem sokkal inkább a fiúkkal fociztam a tömbházak körül, télen szánkóztunk, csúszkáltunk, nyáron pedig rengeteget bicikliztünk, és mindezek mellett rendszeresen jártam kosárlabda-, alpesi sí vagy éppen dzsúdóedzésekre is. Még a „kulcsos generációhoz” tartoztam, ezért nekünk a mindennapi mozgás természetes dolog volt. A kulcsos generáció alatt azt értem, hogy egy házkulccsal a nyakunkban elvoltunk egész nap. Nem volt mobiltelefonunk, a szüleink sem igazán tudták hol vagyunk estig. Csak ebédelni jártunk haza, ha édesanyánk kikiabált az ablakon, hogy takarodjunk haza enni. Szabadabb gyerekek voltunk, általában egész gyerekbandák alakultak ki a tömbházak körül, és egymás ellen labdáztunk vagy bújócskáztunk. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – A középiskolát a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban végeztem természettudományok szakon. Tudatos választás volt ez, hiszen már hetedik osztályos koromban eldöntöttem, hogy vagy a biológia, vagy pedig a sport felé szeretnék orientálódni. Ezt követően Brassóban folytattam tanulmányaimat a Transilvania Egyetem sport karán, párhuzamosan végeztem az edzői, illetve testnevelői szakon, majd ugyanitt fejeztem be a mesterit is, edzői és sportmenedzseri szakon. A sors fintora, hogy sosem szerettem volna testnevelő tanár lenni. Edzőnek készültem, hiszen már középiskolás koromban másodedzőként is tevékenykedtem. Mindig is fontos volt számomra a mérhető fejlődés, a célok, az eredmények, a motiváció. Mivel a szülővárosomban nem adódott lehetőség edzői állásra, fontolóra vettem egy brassói állásajánlatot, amit végül visszautasítottam és külföldön kötöttem ki. Négy évig ingáztam az otthonom és Svájc között, mindeközben többedmagammal megteremtettük itthon a lehetőséget: megalapítottuk a Vuk Sportklubot, ahol kosárlabdát, alpesi sít, úszást oktattam és oktatok a mai napig. Később úgy alakult a pályafutásom, hogy néhány éve helyettesítésre kértek fel Orotván. Néhány hétig tartó testnevelésóráról volt szó, aztán lett belőle néhány hónap, ez idő alatt megszerettem a gyerekeket, sokszor csodálkoztam, hogy mennyire rajonganak, ha egy-egy új gyakorlatot sikeresen végrehajtanak. Azokban a hónapokban megértettem, hogy a mozgás mindenkinek egyformán öröm, és ehhez nem feltétlen kell olimpiára készülni. Célom lett, hogy átadjam a mozgás szeretetét, hisz akiből nem lesz élsportoló, abból lehet egy életre sportoló. – Sportolt teljesítményszerűen, mit és mennyi ideig? – Négy évig társasági táncra jártam, ezen a mai napig képes vagyok nevetni, hiszen annyi év sem volt elég a ritmusérzékem és a botfüleim fejlődéséhez. Két évet jártam dzsúdóra, ott eljutottam az első szakvizsgáig, a sárga övig. Egész kiskoromtól jártam alpesi sízni, és hatodik osztályos korom óta kosárlabdáztam, még az egyetemi éveim alatt is, amikor az országos döntőbe jutottunk az akkori csapatommal. Sportolóként számtalan versenyen vettem részt különböző sportágakban, viszont a dobogós helyezéseim közül leginkább az edzőként elért eredményeimre vagyok büszke, hiszen trénerként sokkal nehezebb volt ezeket elérni. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – Igyekszem szem előtt tartani, hogy tanárként, edzőként jó példával kell szolgálnom tanítványaimnak, ezért fontos számomra a hitelesség, a korrektség a magánéletben is. Talán az egyik legfontosabb gondolat, amit megtanultam életem során, hogy mindig fel kell állni a padlóról. Az élet velejárója, hogy néha odakerülünk, és nincs ezzel semmi gond, amíg fel tudunk állni. Sokszor mondogatom a kosárlabdázóimnak is, hogy ha kihagyják a dobást, nincs probléma, feltéve, ha visszaszerzik a labdát és akkor újabb esélyük van a támadásra. Úgy gondolom, hogy a bajnokokat, a sikeres embereket mindig az segíti életük során, hogy mindig, minden helyzetben az utolsókig próbálkoznak, akkor is, ha már számtalanszor elbuktak. A kitartás és a befektetett munka mindig, az élet bármely területén gyümölcsöző. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – Jelenleg három iskolában tanítok testnevelést, a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumban, valamint a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumban és a Fogarassy Mihály Műszaki Líceumban. Úgy érzem, mindhárom tanintézményben megtaláltam a közös hangot a kollégákkal és a diákokkal is. Az igazgatóktól, aligazgatóktól is megkapom a kellő bizalmat és támogatást a munkámhoz, amiért nagyon hálás vagyok. Jó érzés, hogy egykori és jelenlegi diákjaim is hangosan köszönnek az utcán, ha összefutunk, és sportolóim is elégedettek, hogy megtanultak úszni, sízni, kosárlabdázni. – Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire? – Természetesen. Bár nehéz, de nem lehetetlen. Szerencsésnek mondhatom magam, hisz én nem járok dolgozni. Iskolába és edzésekre járok, a hobbim a munkám. Általában a délelőttöm és a délutánom is a tornateremben telik el, de ennek ellenére gyakran maradok esténként kosárlabdázni az egykori csapattársaimmal – most azonban egy nemrégiben történt térdműtét miatt egy kis szünetet tartok –, illetve tavasztól őszig rengeteget hegyikerékpározom, túrázom a környező hegyekben, vagy épp úszni megyek. Télen pedig gyakran vagyok a sípályákon. A hétköznapi estéken olvasással vagy filmnézéssel próbálok kikapcsolódni. Továbbá közel egy éve motorozom, ez most az újdonság varázsa, és alig várom, hogy felmelegedjen az idő hozzá. – Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét, van lehetőségük a továbbiakban komolyabb karriert befutni? A telefonos világban érdeklődnek egyáltalán a sport iránt a fiatalok önszántukból, nem szülői nyomásra? – A mostani fiataloknak számtalan lehetősége van a mozgásra, a környékünkön a sportágak egész palettáját találhatják meg, és egyre több a szakember, az edző, akik minőségi oktatást tudnak biztosítani az alapok elsajátításához, illetve egyre több lehetőség lesz a sportkarrierek folytatásához is, hiszen folyamatosan épülnek és gyarapodnak a sportakadémiák. Fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy aki nem élsportoló szeretne lenni, hanem egy életre sportoló, az is megtalálhatja a számára legmegfelelőbb sportolási lehetőséget. Én úgy érzem – és eléggé bizakodó vagyok –, hogy egyre többen ismerik fel a mozgás fontosságát. Főleg így, a világjárvány idején tapasztaltam nagyfokú érdeklődést gyerekek és szülők részéről egyaránt. – Milyen jelentőséggel bír, mi a szerepe a sportnak az életben, a környezetében? – A sport számomra egyfajta folytonosságot, rendszerezettséget és fegyelmet ad. Jó érzés közösségben lenni és tartozni valahová. Ugyanakkor megtanít dolgozni és kitartónak lenni. Aki sportol, sokkal könnyebben veszi az akadályokat és strapabíróbb, mind szellemileg, mind fizikailag. – Beszélne a családjáról? – A bátyámnak és nekem boldog gyermekkorunk volt. A szüleinktől mindig megkaptuk a kellő biztatást és támogatást életünk bármely területén, ezért végtelenül hálás vagyok nekik. Bármi, amit elértünk, az ő érdemük. Szigorúak és következetesek voltak, viszont igyekeztek minden kérésünket kielégíteni. A sportolást sosem erőltették, viszont ha nekifogtunk valaminek, akkor nem engedték, hogy könnyelműen félbehagyjuk. Példával szolgáltak nekünk, édesanyám 30 éves kora után tanult meg sízni, hogy együtt lehessen a családdal, amikor mi is a sípályán vagyunk. Édesapám pedig igyekezett aktívan tartani bennünket, hogy mindig legyenek céljaink és ne a lustaság uralkodjon felettünk: táborokba, edzésekre jártunk, bicikliztünk, rengeteget kirándultunk együtt a családdal.

Vlaicu Lajos