– Először is szívből gratulálok ehhez a szép eredményhez! Andrea, mesélnél a kutatásról, a témáról? 

M. A.: A kutatásomban a nyelvi szorongással foglalkoztam, melyet azért választottam, mert személyesen is érintett vagyok ebben a témában. Voltak nehézségeim a román nyelvvel kapcsolatban – több éven keresztül nem használtam aktívan, és bár korábban jól beszéltem, mégis úgy éreztem, hogy „elfelejtettem”. Első évben, amikor összehasonlító nyelvészetet tanultunk, az egyik órán találkoztam először a „nyelvi szorongás” fogalmával. Akkor döntöttem el, hogy ezt szeretném kutatni, hiszen nem csupán elméleti szinten ismertem meg, hanem meg is tapasztaltam. Másodévben kellett döntenem arról, hogy kivel írom a dolgozatomat, és ekkor kerestem meg Dégi Zsuzsannát. Azóta együtt dolgozunk ezen a témán.

– Melyek voltak a legnagyobb kihívások a dolgozat elkészítése során?

M. A: Nagyon szeretem a kutatás gyakorlati részét – a kérdőív megalkotását, a válaszok feldolgozását és az adatok elemzését. Izgalmas látni, milyen eredmények születnek, és ezekből következtetéseket levonni. Az elméleti rész viszont mindig nagyobb kihívást jelentett számomra. Most már azonban egyre több eszközt találtam, ami segítségemre válik. Ezekkel már könnyebben boldogulok, és egyre inkább megszerettem az elméleti munkát is. Rájöttem, hogyan találhatok benne is szépséget és értelmet.

– Milyen volt az OTDK, és milyen visszajelzéseket adott a zsűri?

M. A.: Nagyon izgalmas élmény volt. Különösen vártam ezt a versenyt, hiszen tudtam, hogy ez az utolsó OTDK-m diákként. A zsűritagok nagyon szimpatikusak voltak, úgy éreztem, hogy tetszett nekik a téma és a bemutatóm is. Maximális pontszámot kaptam, ami megerősített abban, hogy jó úton jártam. A kérdések is, amelyeket kaptam, azt mutatták, hogy értékelték a munkámat és érdeklődtek a kutatásom iránt.

– Milyen szerepe volt a témavezetőnek a munkafolyamat során?

M. A.: Úgy gondolom, hogy ez a siker legalább annyira Dégi Zsuzsanna érdeme is, mint az enyém. Ez egy nagyon kemény és nagyon sokéves csapatmunka eredménye. Ő rengeteget dolgozott nemcsak az én projektemen, hanem más diákok munkájában is aktívan részt vesz. Támogatása, szakmai iránymutatása nélkül nem jutottam volna el idáig.

– Mit tanultál a kutatás során – nemcsak szakmailag, hanem emberileg is?

M. A.: Ez a kutatás számomra egyfajta visszajelzés és megerősítés is volt: sokan küzdenek nyelvi szorongással, még ha nem is beszélünk róla nyíltan. Ez egyfajta tabu – nem gyakran mondjuk ki egy baráti beszélgetésben, hogy „szorongok, és te?”. A kutatás alanyai számára is már önmagában az felismerés, hogy létezik ez a jelenség, és nem egyedül vannak vele, óriási segítséget jelentett. Én is sokat kaptam ettől a kutatástól, mivel ez alatt a folyamat alatt nekem elmúlt a nyelvi szorongásom, valószínűleg azért is, mert nagyon sokat beszéltem, kutattam róla, rájöttem, hogyan lehet ezt orvosolni, miként lehet kilépni ebből, emiatt nagyon sokat adott ez a kutatás nekem. El is múlt a nyelvi szorongásom, és át is tudom adni ezt a tudást másoknak. Most már diákjaimnak is próbálom ezt az érzékenyítést továbbadni – már az is sokat segít, ha tudják, hogy amit éreznek, az természetes, és van rá megoldás.

– Tervezed a kutatás folytatását vagy publikálását?

M. A.: Igen, mindenképpen. Jelenleg doktorálok is ebben a témában. A fordító- és tolmácsképzésben részt vevő hallgatók nyelvi szorongását vizsgáljuk. Elsőéves doktorandusz vagyok, ezért még jó sokat fogok ezzel dolgozni, minimum három évig, utána nem tudom, hogy a továbbiakban hogyan alakul, de az elkövetkezendő pár évemben intenzíven ezzel fogok foglalkozni.

– Zsuzsanna, milyen volt a közös munka Andreával?

D. Zs.: Természetesen jó. Az is sokat számított, hogy már hosszabb közös múltunk van – nem ez volt az első TDK-dolgozat, amin együtt dolgoztunk. Az államvizsga-dolgozatát is én vezettem, és az elmúlt három TDK-n is közösen vettünk részt. Ezalatt összeszoktunk, ismerjük egymást: tudjuk, ki hogyan dolgozik, mit igényel, mennyit és milyen módon lehet tőle kérni vagy várni. Ez a fajta együttműködés sokat számít.

– Mi tette ezt a kutatást különlegessé, hogy ilyen szép eredményt ért el Andrea?

D. Zs.: Elsősorban a téma, ami sok embert érint, illetve az, hogy a nyelvtanulásnak egy olyan aspektusával foglalkozik, ami az affektív-emotív része, és erről kevesebbet beszélünk, viszont annál nagyobb hatása van a nyelvtanulásra, nyelvhasználatra egyaránt. Másrészt a módszerek, amikkel dolgozunk: próbáltunk innovatív, új módszereket ötvözni hagyományos kérdőíves módszerekkel, így a kutatási módszer újdonsága is hozzásegített a sikerhez, illetve ezáltal olyan eredményeket is tudott bemutatni, ami többvetületű, több szempontból mutatja meg ugyanazt a dolgot. Ezek mellett Andrea saját tapasztalata. Amint mondtuk, nem az első TDK-dolgozata volt ez, úgyhogy itt érvényesül a lassú víz partot mos gondolat, mivel a tapasztalat nagyban előre segített.

– Milyen szempontokat tart szem előtt, amikor OTDK- vagy TDK-témát javasol egy hallgatónak?

D. Zs.: Számomra az a legfontosabb, hogy a hallgató maga hozza a témát, ami valóban érdekli. Természetesen én is tudok ajánlani témákat, amikhez értek, vagy amiben benne vagyok és dolgozom, de szerintem azoknak van nagyobb sikerük, vagy akkor lesznek kerekebb dolgozatok, amikor a hallgató jön, hogy ő ezzel szeretne foglalkozni, és aztán együtt kitaláljuk, hogy merre és hogyan tovább, de hogyha a hallgató szereti a témát, és a magáénak érzi, akkor az már nyert ügy.

– Mennyire fontos a tanár-diák kapcsolat egy ilyen projekt sikeréhez?

D. Zs.: Nagyon. Egy ilyen jellegű kutatás során szoros együttműködésre van szükség, ami túlmutat a hétköznapokon: gyakran dolgozunk hétvégén vagy éppen egy határidő előtti éjszakán. Ehhez bizalom, nyitottság és jó kommunikáció kell. Emellett az is fontos, hogy a hallgató olyan tanárt válasszon, aki ért a választott témához, és akivel gördülékenyen tud együttműködni. Így minden aspektus – szakmai és emberi – biztosítva van a sikerhez.

– Milyen élmény volt az OTDK-ra való felkészülés? 

M. A.: Megtisztelő volt számunkra már az is, hogy a dolgozatot jelölték, és hogy elnyerte a bírálók tetszését. Számunkra ez volt a „fizetség” – ezek az elismerések, díjak, az, hogy itt is elsők lehettünk. Ez mind a befektetett munkánk visszaigazolása. Ez a visszajelzés felénk, hogy jól dolgoztunk, és hogy megérte a sok erőfeszítés. Ezért is ilyen fontos nekünk ez a nyeremény. 

D. Zs.: Szerintem is mindenképpen pozitív visszajelzés és megerősítés ez, hogy jó úton halad, főleg úgy, hogy doktori témája is, és az azért fontos, hogy az ember kapjon visszajelzést több irányból is. Nyilván a visszajelzések nem mindig pozitívak, nagyon függ attól is, hogy melyik zsűri, bíráló milyen szakmai háttérrel rendelkezik, milyen szemszögből fogja bírálni a dolgozatot, és bizony néha meg tudja ingatni az embert, hogy akkor tényleg jó úton halad-e. Az OTDK-ra való felkészülés azonban éppen erről is szól: reagálni kell a dolgozatra kapott írásbeli bírálatokra, beépíteni azokat az előadásba. Nem minden bíráló van jelen a zsűriben, és nem minden zsűritag olvassa a dolgozatot, de mindenki látja a pontszámokat, ezért is fontos, hogy meg tudjuk védeni az álláspontunkat. Fontos, hogy nemcsak a pozitív, hanem egyes esetekben még építő jellegű kritikának se mondható gondolatra hogyan tudsz reagálni úgy, hogy az megállja a helyét. 

– Mi a kulcsa annak, hogy egy ilyen projekt sikeres legyen?

M. A.: Szerintem a közös munka az első.

D. Zs.: Meg a téma, hogy mindenképp egy olyat válasszunk, ami valóban érdekel, amivel szívesen foglalkozunk. Mert egy dolgozat megírása – legyen szó szakdolgozatról, TDK-ról vagy OTDK-ról – nemcsak abból áll, hogy leülünk és írunk. A háttérben, akár miközben mosogatsz vagy más tevékenységet végzel, akkor is azon gondolkodsz, hogy miért jött ki az az eredmény, miért úgy értelmezte a vizsgálatot az alany stb. Ehhez viszont fontos, hogy a téma valóban érdekeljen, mert akkor nem lesz fárasztó vagy megterhelő hosszú távon.

– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az egész folyamat során? 

M. A.: Számomra az eredményhirdetés. Engem nagyon meglepett, hogy első lettem, nagyon jólesett. Rég éreztem olyanfajta izgalmat, amit akkor, úgyhogy nagy hatással volt rám. De az egész folyamatra visszatekintve, nemcsak az OTDK-ra gondolok, hanem a Zsuzsannával való közös munkára is. Úgy érzem, hogy az, hogy az előadásomra maximális pontszámot kaptam, annak is köszönhető, hogy rengeteg konferencián vettünk részt együtt. Úgy gondolom, hogy az előadói készségemet is ezeknek a közösen átélt tapasztalatoknak köszönhetem. Minden visszajelzést próbáltunk hasznosítani, és Zsuzsanna is mindig őszintén elmondta, min lehetne javítani. Neki köszönhetem azt is, hogy rengeteg jó lehetőséggel tudtam élni, például ösztöndíjprogramokban vettem részt, vagy hogy mai napig Márton Áron-szakkollégista vagyok. Mindenkinek azt kívánom, hogy olyan témavezetőt találjon, aki hajlandó energiát fektetni a diákjába – még akkor is, ha ezért nem jár külön jutalom. Ez a közös munka most az első díj formájában hozta meg a gyümölcsét. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy ilyen vezető tanárom lehet, és örülök, hogy a jövőben is együtt dolgozunk, és tovább kamatoztathatjuk mindazt, amit együtt felépítettünk.