Mint a mesében: a falu végén, egy zsákutcában áll Csomortáni Gál László képzőművész és felesége, Judit otthona. Az udvarra belépve, fák ölelésében bújik meg a családi ház. Házigazdánk nevetve mutatott körbe: ha nyáron jöttünk volna, a lomboktól alig láthattuk volna az épületet, és a külső fotók elkészítése sem lett volna egyszerű feladat. A kora téli időjárás azonban már lerázta a leveleket az ágakról, nyugodtan körbepillanthattunk a telken, amelynek középpontjában az az 1883-ban készült boronaház áll, amelyet tizenkét évvel ezelőtt építettek újra.

Idill

A ház mögött istálló áll, benne most egyetlen kecske a lakó. A gazdasági épületen túl hegyoldal, legelők, távolabb erdő, a porta előtt patak csörgedez. Idilli, süthetnénk rá az elcsépelt, ezerszer elkoptatott jelzőt. Juditék esetében azonban cseppet sem túlzás leírnunk ezt a kifejezést. A házba toppanva mindez csak újabb megerősítést nyert bennünk.
A nappaliként, konyhaként, közösségi térként és Judit műhelyeként is szolgáló nagyszobában tapasztott tűzhely ontja a jóleső meleget. A kályhát a házigazda maga tervezte, működési elve a moldvai csángók fűtőit követi, így a belső szobát is melegíti a falban vezetett füstjáratok által. László képzőművész, felesége szintén alkotóember. Természetes anyagokból és természetes anyagokra álmodják meg és készítik el műveiket. Ottjártunkkor három gyermekük éppen nemezgolyók készítésében segédkezett, majd kíváncsian ülték velünk körül az asztalt.

Felszegből Alszegbe

A házat a faluban fedezték fel, „Felszegből Alszegbe” költöztették – elevenítették fel. Néhai Petres János egykori otthona beomlott tetőzettel várta sorsa jobbra fordulását. A falu számára falumúzeumot szerettek volna benne berendezni, ám fölvetődött, hogy ha valaki szívesen élne ilyen otthonban, akkor megvalósíthatja az álmait. Laciék nem is sokat gondolkoztak, éltek a lehetőséggel, és 2010-re mostani helyén újjáépítették. Az építkezéshez ácsmestert hívtak, ám a kőalapot, amely a legmagasabb ponton 1,3 méter magas, ketten rakták le.

A környéken az övék volt az első ház, mára szomszédok veszik őket körül, és bár megszaporodtak az autók, az egyik végén zárt utcában nincs átmenő forgalom. Így a gyerekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, az utcán, a patakparton. Társakból nincs hiány, a szomszédságban tizenkét apróságot sorolnak fel hirtelen fejszámolás eredményeképp Juditék.
A gyermekekről azt is megtudhattuk, hogy Rózsa szó szerint ide született, ugyanis a házban jött világra. Két bátyjával, Gergővel és Mátyással kérdésünkre gondolkodás nélkül mondják, hogy szeretnek itt élni. Lelkendezve mesélnek a család közelben található erdei tanyájáról, ahol két régi gyimesi házat építettek fel.

Önellátást terveztek

A költözés után a kezdetekben önellátásra rendezkedtek be. Kecskéket tartottak, sajtot készítettek, kenyeret sütöttek. Ám miután Laci 2016-ban újra belevetette magát a képzőművészetbe, kevesebb idő jutott a gazdálkodásra. Időközben elkészült a műterme is, az apró sütőházat Mindszentről költöztették az udvarba, ott készülnek egyedi hangulatú, fára festett képei.
Judit nemezkészítő és képzőművész, gyapjúba álmodott alkotásai díszítik körben a falakat. Mint említette, érték kritikák munkásságát a kísérletező képei miatt, ám meggyőződése, hogy tárgyakat újraalkotni csak másolást jelent. Holott a népművészet mindig élő, organikus dolog volt, minden alkotó megtalálta benne a maga személyiségét. Éppen ettől születtek egyedi alkotások. Ahogy a néptáncban is, a régieknek megvolt a saját, kedvenc táncuk, a saját figuráik, fűzte hozzá Laci.

Közben, ahogy észrevétlenül telik az idő, azon kapjuk magunkat, hogy a jegyzetfüzet becsukódik, és csak beszélgetünk. Beszélgetünk, nyugodtan, csendesen, otthonosan, szabadon. Olyan szabadon, ahogyan ők élhetnek otthonukban. Ahol megélhetik azt a fajta szabadságot, amelyet már a falvak is alig-alig tudnak biztosítani. „Csak egy-egy hasonló zsákutca” – mondta elgondolkozva házigazdánk.

Szülői ház

Távozóban még bekukkantottunk a sütőházból kialakított műterembe. A döngölt padlójú apró teremben plafonig állnak Laci művei. A fatábla képek hangulata tökéletesen illik a késő őszhöz. Alkotójuk sorolja, hol, merre találhatók művei a nagyvilágban.
A kapuban búcsúzva Laci a falu felé mutat, a szülői ház csupán néhány száz méterre van tőlük, a föld, amire építkeztek, a család ősi területe. Itt teremtettek maguknak otthont Judittal, és élik alkotókedvvel telve, természetességgel karöltve életüket. Látva, hallva őket biztosak lehetünk abban, hogy ragaszkodásukat, értékeiket, életmódjukat gyermekeiknek is átadják, és lesz követőjük.

Örökség

A berendezés egyes részletei a ház eredeti bútoraiból vagy annak részleteiből maradtak meg, több darab pedig családi örökség. A hálószobában ott a dédnagyszülői ágy, a nappaliban fő helyen a Laci nagyapja által készített házi oltár. A bútorokról maguk távolították el a festéket, lakkot, és természetes anyagok felhasználásával teremtették őket újjá. A méhviasszal kezelt felületek nem kívánnak semmilyen különleges bánásmódot, egyszerű a tisztán tartásuk, árulták el.
Villanyt egyébként csupán négy-öt éve használnak, hálózat híján napelemekkel termelik meg a szükséges mennyiséget. Mint mosolyogva mesélték, az elmúlt hetek ködös időjárásában bizony vissza kellett térniük a gyertyákhoz, amikkel korábban világítottak.