Az vitathatatlan, hogy ebben az időszakban a parlamenti tevékenység homlokterében az igazságszolgáltatási jogszabály-módosítások kerültek. Ebben a témakörben elfogadásra is került néhány törvény, de azok közül gyakorlatilag egyik sem léphetett hatályba, mert az államelnök azokkal nem értett egyet: vagy visszaküldte újratárgyalás végett a parlamentnek, vagy alkotmányossági aggályokat fogalmazva meg, a taláros testülethez fordult. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a Hivatalos Közlönyben nem jelentek volna meg megszavazott törvények. Az elfogadott jogszabályok között van az a 2018/123-as törvény is, amely a Hivatalos Közlöny június 11-i számában jelent meg, s amely révén újólag módosították ama 2010/192-es törvényt, amely egyes erdei utak és a torrensek okozta helyreállítási munkálatok tulajdonjogának megváltoztatására vonatkozik. A szóban forgó törvény értelmében lehetővé vált, hogy az állami köztulajdonból és a Romsilva ügykezeléséből a szóban forgó létesítmények, illetve munkálatok átkerülhessenek egyes területi-közigazgatási egység tulajdonába és azok helyi tanácsainak az ügykezelésébe. (Ezt a törvényt az elmúlt esztendők során többször is módosították és kiegészítették.) A most megjelent törvény kezdeményezője az RMDSZ-es honatya, a nagyváradi Szabó Ödön volt, és az általa megfogalmazott törvényjavaslatot még tizenhárom honatya támogatta, jobbára a kormánykoalíció részéről. Érdekes módon a kormány kedvezőtlenül véleményezte a szóban forgó törvényjavaslatot, s a véleményezést március 23-án látta el kézjegyével Dăncila kormányfő. Az erdei vasutak is... A törvényjavaslatot még a múlt esztendő elején nyújtották be: a szenátusba 2017 márciusában terjesztették be és június 27-én el is fogadták, képviselőházi vitája szeptember 1-jén kezdődött meg. De lássuk, mi volt a célja a jogszabály-módosítást kezdeményező honatyának: a törvény olyképpen való módosítása, hogy adott esetekben a helyi köztulajdonba átkerült erdei utak rendeltetését oly módon lehessen megváltoztatni, hogy azok az adott zónában a közlekedési infrastruktúra fejlesztését és korszerűsítését is lehetővé tegyék. Ugyanakkor az érintett helyi tanácsok mentesülhessenek bizonyos olyan fizetési kötelezettségek alól, amelyeket az erdőgazdálkodási törvénykönyv, az utólag módosított és kiegészített 2008/46-os törvény ír elő. A törvénytervezetet sikerült átvinni a képviselőházon, s annak elfogadására 184 szavazattal május 9-én került sor. Az államelnökhöz kihirdetés végett május 19-én küldték meg, s azt némi késlekedéssel június 6-án hirdette ki. Túl a kezdeményezés tartalmazta előíráson, a most megjelent törvény szövegébe az is bekerült, hogy a helyi tanácsok kérésére kormányhatározati jóváhagyással a jövőben az állami köztulajdonból átkerülhetnek helyi köztulajdonba az erdei vasútvonalak is. Értesüléseik szerint ennek megvan a maga jelentősége a helyi turizmus fejlesztése szempontjából is, mint ahogy az erdei utak tekintetében most bekövetkezett mozgástér „kibővülésének” is. Túllicitálva Ha már a törvényhozásról esett szó, megemlíthetnénk egy olyan módosító jellegű javaslatot is, amelyet RMDSZ-es honatyák terjesztettek be, és amely értelmében a jelenlegi 19%-ról 9%-ra csökkenne a csatornadíj áfakulcsa, amennyiben elfogadásra kerülne ez a törvényjavaslat (amelyet a szenátusban már megszavaztak), a jövő év januárjától kezdődően bekövetkezne a javasolt csökkenés. (Egyébként tágabb összefüggésben arra is utalhatunk, hogy két évvel az ivóvízre kivetett áfa csökkent 19%-ról 9%-ra, ami ugyancsak az RMDSZ-es honatyák kezdeményezésének a javára írható.) Nem áll szándékunkban kétségbe vonni honatyáink jobbító szándékú törvényhozási, illetve módosítási szorgoskodását, sem pedig alábecsülni annak eredményeit, azt, hogy egy szolgáltatásért az abban részesülőknek esetleg majd kevesebbet kell fizetniük. Ugyanakkor azonban a sulykot sem szabad elvetni. Túlzottan fennkölt hangvételű például a szóban forgó törvényjavaslat kapcsán elhangzott ama állítás, miszerint „több pénz marad a családok zsebében”, ilyenképpen pedig pénz jut más javak, szolgáltatások megvásárlása vagy az, miszerint „hasonló intézkedésekkel sikerül javítani a lakosság életszínvonalát, azzal közvetve olyan szolgáltatási ágazatok fejlődését is elősegítsük, amelyekre jelenleg igen kevés pénze van a lakosoknak”. Ugyanakkor vitatható az az érvelés is, miszerint a csatornadíj áfájának a csökkentése lényegesen hozzájárulhat a közszolgáltatásokra, lakbérre és bankhitel-törlesztésre szánt lakossági kiadások alászorításához. Abból kell kiindulnunk, hogy országunkban jelenleg a háztartásoknak alig 49,1%-a van rácsatlakoztatva a szennyvízhálózatra, s 2015-höz képest még 2%-os bővülést sem sikerült elérni, a távlati tervek szerint pedig 2047-ben lehet számítani 90%-os részarányra. Ezek szerint belátható időn belül a családoknak még 50%-a sem élvezheti a szóban forgó áfacsökkentés „jótéteményeit”. Ez utóbbi a csíkszeredai érintett családok számára egy hozzávetőleges számítás szerint éves viszonylatban nemigen jelenthetne többet, mint 35 lej. (A havi minimális garantált bérrel számolva ez éves viszonylatban annak 0,2%-a körül van.) Az is igaz viszont, hogy „a sok kicsi sokra megy”, viszont az is, hogy mindig is ajánlatos a kellő mértéktartás. Más: bizonyára a hazai családok jobban örvendenének annak, ha a hús és húskészítmények áfája vagy akár a tej és tejtermékeké csökkenne le a jelenlegi 9%-ról, mondjuk 4-5%-ra. Hecser Zoltán