Történelmi döntést hoztak a választók, az alkotmánymódosítás a török történelem legfontosabb reformja – ezekkel a szavakkal üdvözölte Isztambulban, támogatói körében Recep Tayyip Erdogan, hogy az elnöki rendszer mellett állók kerültek többségbe a törökországi népszavazáson, és ezzel jóváhagyták a parlamentben már elfogadott alkotmánymódosítást, amivel 2019-től jelentősen kiszélesítik az elnöki jogköröket, lényegében teljhatalomhoz juttatva őt. Amit Törökország fele jelenleg ünnepel, a másik fele viszont rendkívül baljós fejleménynek tart. Az eredmények alapján elsöprőnek sehogy sem, jelentősnek annál inkább nevezhető referendum során az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,3 százalékot, a változtatást ellenző nem voksok 48,7 százalékot tettek ki, vagyis Erdogan elnöknek szűk többség szavazott bizalmat. Ez azonban nem változtat a lényegen: az elnöki jogkör korábban példa nélküli kiszélesítése így is alapjaiban írja át az 1923-ban létrehozott török köztársaság berendezkedését. Az alkotmány most megszavazott összes módosítása a 2019. november 3-ára időzített, összevont parlamenti és elnökválasztások után lép életbe. Arra azonban, hogy Erdogan nagyon is tudomásul vette hatalma megerősödését, jó példa, hogy rögtön a referendum eredményei ismeretében bejelentette: első feladata a halálbüntetés visszaállításának napirendre vétele lesz – igaz, azt meg fogja vitatni a politikusi szféra, illetve ha szükséges, népszavazást írnak ki róla. Az üzenet mindenekelőtt azért jelképértékű, mert ezzel Törökország nyíltan szembefordul a halálbüntetést elutasító Európai Unióval. Megkérdőjelezik az eredményt Még el sem csitult Erdogan győzelmének ünneplése az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ankarai székházánál (miközben a nemmel szavazók Isztambulban több kerületben is a házak ablakain kihajolva, konyhai edényeket összeütögetve tiltakoztak az eredmény ellen), Erdogan máris kijelentette, hogy a referendum kimenetelét mindenkinek tiszteletben kell tartania – Törökországban és a világban egyaránt. Egyébként Isztambulban és Ankarában is az elnöki rendszer bevezetését helytelenítő nem szavazatok nyertek, ami azért is érdekes, mert Erdogan egykor Isztambul polgármestereként robbant be a politikába, és 2002 óta először nem sikerült többségbe kerülnie egy szavazáson a városban. Talán ez táplálhatta az ellenzéki pártokat abban, hogy választási csalásról és az eredmények manipulálásáról beszéljenek a – egyébként nagyrészt rendben zajló, de azért incidensektől, sőt atrocitásoktól sem mentes – népszavazás kapcsán. Külső rosszallók is vannak: az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet választási megfigyelői szerint a török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi sztenderdeknek. A referendum az Európa Tanács normáinak sem felelt meg, elsősorban a választási bizottsági döntése miatt, ami alapján a bizottsági pecsét nélküli szavazócédulákat is elfogadták, amennyiben azokat bizonyíthatóan a szavazóhelyiségről kívülről hozták – ami viszont elméletben lehetővé tette a választási csalást. Némi bizonytalanságérzetre utalhat továbbá az is, hogy a török kormány rögtön a referendum után úgy döntött: újabb három hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusi puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot. Az indoklás szerint azért, hogy „biztosítani lehessen a demokrácia védelmében hozott intézkedések folyamatosságát, a jogállamiság elveinek, valamint a polgári és szabadságjogoknak a védelmét”. De mit nyert az elnök a réven? Törökországban gyakorlatilag az elnöki hatalom és az elnöki rendszer folyamatos megerősítése követhető nyomon azután, hogy 2014-ben Erdogan a miniszterelnöki bársonyszékből átült az államfői székbe. Ugyanakkor a mostani, eddigi hatalmát megsokszorozó alkotmánymódosítások – szám szerint 18 – bevezetésének szükségessége mellett az elnök azzal érvelt, hogy a változtatások a politikai stabilitást szolgálnák, és az elnöki poszt megerősítése véget vetne a korábban jellemző törékeny koalíciós kormányok korszakának. Azt is hangoztatta, hogy erősebb vezetésre van szükség, hogy hatékonyan lehessen kezelni az országot érő terrortámadások, illetve a tavalyi puccskísérlet miatt kialakult helyzetet. Az elfogadott, és két év múlva alkalmazásra kerülő módosítások többek között megengedik, hogy a képviselők létszáma 550-ről 600-ra emelkedjen, miközben az alsó korhatár 18 évre csökkenjen. Emellett megszűnik a miniszterelnöki poszt, a minisztereket pedig az elnök nevezi ki. Az elnök befolyásos elnöki rendeleteket adhat ki, rendkívüli állapotot hirdethet ki, a kezében tartja a költségvetést, fontos posztokra, például a legfőbb bíróságba nevezhet ki embereket, ugyanakkor adott esetben viszonylag egyszerűen feloszlathatja a parlamentet. A képviselők többségének szavazatával lehet ugyan indítványt kezdeményezni az elnök ellen, kétharmados többséggel pedig bíróság elé is idézhetnék. Viszont miután a módosításokkal egy időben tartják majd az elnök- és parlamenti választásokat, így szinte borítékolható, hogy az elnöknek mindig meglenne a törvényhozási többsége is. És mit veszíthet az ország a vámon? Az elnöki rendszer gyakorlatba ültetését ellenzők szerint ezek az alkotmánymódosítások tulajdonképpen egyenes utat jelenthetnek a tekintélyelvű pártállam felé, és azt jelentik, hogy túl nagy hatalom összpontosul az elnök kezében, megfelelő fékek és ellensúlyok nélkül. Erdogan ellenfelei azt is egyértelműnek látják, hogy az alkotmánymódosításban csúcsosodnának ki a tavaly júliusi, meghiúsult puccskísérlet után elindult masszív tisztogatások, letartóztatások és kirúgások, amelyek egyébként is ízelítőt adtak abból, mire lehet számítani egy még erősebb kézzel irányító elnök regnálása alatt. Emberi jogi szervezetek, többek között a Human Rights Watch és a Velencei Bizottság szerint is veszélybe kerülhet Törökország demokratikus jövője, illetve több európai ország vezetője nyíltan aggódik a török jogállamiság jövőjéért. Az Európai Unió szemszögéből nézve a török elnök hatalmának kiszélesítését követő intézkedések valószínűleg ellehetetlenítik a Törökország uniós csatlakozásáról szóló párbeszéd eddigi eredményeit, és az Unióval ellentétes irányba terelik az országot. Az Európai Néppárt álláspontja máris körvonalazódni látszik: Manfred Weber, a Néppárt európai parlamenti frakciójának vezetője arról beszélt, hogy a Törökország uniós csatlakozási tárgyalását le kell állítani, a török EU-tagság ügyét le kell venni napirendről, illetve az uniós állam- és kormányfők április végén tartandó találkozóján át kell értékelni az EU és Törökország kapcsolatát. Más EP-politikusok óvatosabban fogalmaztak, de abban egyetértés látszik körvonalazódni Brüsszelben, hogy ha Erdogan tényleg visszaállítja a halálbüntetést, azzal a törökök uniós csatlakozását végzi ki elsőként.