Azt tartja a közmondás: „a húst csonttal adják”. Ezt megszokhattuk, megtapasztalhattuk a hétköznapi életben, mint ahogy azt is, miszerint esetenként létezhet és van is csont nélküli, azaz színhús. A kormánykoalíció pártjai, illetve a Tudose-kormány jelenlegi erőlködése arra enged következtetni, hogy átírnák, avagy felülírnák azt a közmondást a következő módon: a hús csonttal jár, nagy csonttal. (Van egy másik variánsuk is: a csont hússal jár.) Mindez annak kapcsán ötlött fel, ami az elmúlt időszakok során következett be a közszférai egységes bérezési kerettörvény bevezetésének jövő esztendőtől kezdődő felfuttatása körül, valamint a munkáltatók által fizetendő társadalombiztosítási kötelezettségeknek a munkavállalókra való tervezett átruházása kapcsán. Szinte mindennaposak voltak az elmúlt héten a nagy szakszervezeti tömörülések által szervezett tiltakozó akciók, amelyekre egyes megyeszékhelyeken, valamint a fővárosban került sor. Volt olyan is, amelyen a résztvevők száma megközelítette az 5000-et. Ezekkel az egyre inkább felerősödőnek látszó akciókkal egyidejűleg került sor a legjelentősebb szakszervezeti konföderációk és föderációk vezetőinek találkozóira egyes kormányzati illetékesekkel, sőt magával a kormányfővel is. Az azok kapcsán elhangzott sajtónyilatkozatokból az olvasható ki, hogy a felek elbeszélnek egymás mellett, azaz nemigen értenek szót. A kormányfő és egyes kormánytagok e tárgyalásokat illetően igen szűkszavúak, nem kívánnak részletekbe bocsátkozni. A szakszervezeti vezetők rendszerint bőbeszédűbbek, álláspontjuk alátámasztására érvek felsorakoztatásával próbálkoznak, virtuális számításokat ismertetnek, s közben azt is hangoztatják, hogy a kormány erőszakoskodik, mi több, megpróbálja őket megzsarolni. Mást lát a kormány De mi is képezi a vita tárgyát? Lényegében két dologról van szó. Egyrészt arról, hogy az új közszférai bérezési kerettörvény egyik előírása értelmében január 1-jét követően a különböző pótlékok, illetmények stb. volumene (azaz összege) nem haladhatja meg a bértömeg 30%-át. Ezt viszont egyesek úgy értelmezik, hogy a munkavállalók szintjén sem lehet a 30%-nál nagyobb arányú a bér jellegű és béren kívüli másabb juttatások összege, mármint a besorolási bérre számítva. Ez nem így van, de tény, hogy az a 30% – tegyük fel például egy nagyobb kórház esetében – azt is jelenti, hogy kevés lehet azon alkalmazottak száma, akik 30%-nál nagyobb arányú ilyen jellegű „rápótlásban” részesülhetnek. Márpedig jelenleg úgy tudni, hogy vannak olyanok is, akik esetében a különböző pótlékok és illetékek együttes értéke akár a besorolási bérük értékével egyenlő, sőt kivételes esetekben annál nagyobb is lehet. Ilyen körülmények között pedig létezhetnek olyan közintézmények, amelyek esetében a személyzet (vagy legalábbis egyes személyzeti kategóriák) szempontjából nagy érvágást jelenthet az a 30%-os felső határ. Úgy tudni, hogy főleg az egészségügyi intézményrendszerben fogalmazódtak meg ilyen összefüggésben fenntartások, tiltakozások. A másik „téma” a már említett társadalombiztosítási fizetési kötelezettségek átruházása. Ennek az intézkedésnek a nyomán a közszférai alkalmazottak semmiképp sem számíthatnak az egységes bérezési kerettörvény által „beígért” átlagos 25%-os bérnövekedésre. Számításaik szerint az legjobb esetben is 2%-os lehet, mármint a nettó bér tekintetében. A kormány, a kormánypárt mindkét „témakört” másként közelíti meg, illetve másként látja, de azt elismeri, hogy amennyiben sor kerül a szóban forgó kötelezettségek átruházására, akkor a nettó bért illetően csak 5%-os növekedés „jöhet be”. Lehet csökkenés… Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk vagy bonyolódnánk, meg kell említenünk, hogy a szakszervezetek azt szeretnék elérni, hogy ténylegesen bekövetkezzék a közszférában minden munkavállaló esetében az előzetesen beígért 25%-os átlagos béremelkedés – s ezalatt a nettó bért értik –, másrészt pedig azt, hogy az „átruházásra” ne kerüljön sor, mert az óhatatlanul „semlegesítené” a bruttó bérek megemelésének hatásmechanizmusát a nettó bérekre nézve. Ez utóbbira vonatkozóan virtuális számításokkal próbálják érzékeltetni, hogy a nettó bérek legjobb esetben is csak mintegy 2%-kal növekedhetnek, s ez is csak akkor, ha valóban lecsökkentik a jövedelmi adót a jelenlegi 16%-ról 10%-ra. A már említett 30%-os értékhatár a Sanitas Szakszervezeti Föderáció szerint hátrányosan érintené az állami egészségügyi intézményrendszerben tevékenykedő szakszemélyzet jelentős hányadát, mert óhatatlanul le kell faragni az őket megillető egyes juttatásokból (például egyes személyzeti kategóriák esetében a viszonylag jelentős arányú veszélyességi pótlékból). Továbbá menet közben kemény kifogások fogalmazódtak meg azzal kapcsolatosan is, hogy a 30%-ot kitevő juttatások körébe belesorolandó az étkezési jegy, az üdülési utalvány stb. Tiltakozásuknak és megütközésüknek adtak hangot a szakszervezeti vezetők annak okán is, hogy mostanság azzal rukkolt elő a kormány, miszerint a közszférai egységes bérezési törvény soron következő előírásainak gyakorlatba ültetése elképzelhetetlen a társadalombiztosítási hozzájárulási rendszer megváltoztatása nélkül, vagyis az a bizonyos „átruházás” elengedhetetlen velejárója a bérezési kerettörvénynek. Azt hangoztatják, hogy ezt annak idején, amikor a kerettörvényről egyeztettek, senki nem mondta, sőt akkor még kormányzati szinten sem lehetett hallani a szóban forgó szándékról. Szerintük elméletileg a két dolog egymással nincs közvetlen összefüggésben, azok egymást nem feltételezik. Most viszont kiderült, hogy ez esetben igenis van e két dolog közt valamelyes összefüggés, s ilyenképpen beigazolódni látszik az, amit a felvezetőben már jeleztünk, nevezetesen az, hogy a kormány „átértékelése” szerint a húst csonttal adják, nagy csonttal. Ami pedig a kölcsönhatást illeti, a bruttó bérek megemelése, valamint azok „megtetézése” a munkáltató által az általa fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulásokkal, végső soron nagyobb adóalapot fog eredményezni, s következésképpen „jól járhat” az állami költségvetés is, nevezetesen bevételi oldalán. (Ez a hatásmechanizmus nemcsak a közszférában, hanem a privát szektorban is érvényesülni fog.) Ilyenképpen pedig lesz fedezet a közszférai bérekre is. Ezért nem is tud, s nem is kíván eltekinteni a kormány a sokat hangoztatott társadalombiztosítás-átruházástól. Ugyanakkor ezért mondják a szakszervezet-vezetők azt (is), hogy őket a kormány megzsarolta, amikor kilátásba helyezte a bérezési egységes kerettörvény további gyakorlatba ültetésének felfüggesztését (már amennyiben nem lesz átruházás). A helyzetet pedig ugyancsak ködössé teszi az is, hogy a kormány a szakszervezeti vezetők állításai szerint semminemű hatásmechanizmust nem ismertetett velük arra való hivatkozással, hogy a pénzügyminisztériumnál még nem végeztek el bizonyos kalkulációkat. A közszférai szakszervezetek egyre hangosabb tiltakozásai kapcsán a kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea rosszallásnak adott hangot, többek között azt állítva, hogy azok tüntetnek, akik megemelt bérben részesülnek, ami pedig a közszférai bérezési törvényt illeti, tudatában kell lenni annak, hogy az nem alkalmazható a hozzájárulásoknak a munkáltatóról a munkavállalóra való átruházása nélkül. Szerinte amennyiben vannak elégedetlenségek, akkor esetleg szóba jöhet egy 5%-os béremelés és másabb változtatás következik be. Ezt bizonyára ő sem gondolta komolyan… Az egészségügyi szektorral kapcsolatosan arra utalt, hogy az azok fedezésére előirányzott alapok idén 14 milliárd lej körül vannak, majd 2018-ban ez az alap a bérezési kerettörvény hatására 2,9 milliárd lejjel növekedik. Nyomatékolta azt is, hogy különbséget kell tenni a jövedelmek, amelyek csökkenhetnek és a bérek között, amelyek nem fognak csökkenni a társadalombiztosítási hozzájárulások átruházása és a bértörvény előírásainak alkalmazása nyomán. Tételesen megemlítette azt is, hogy az egészségügyi szektorban 32 ezer olyan személyről lehet szó, akik jövedelmei csökkenhetnek, de a bérek nem. Mikor ezt állította, azt is hozzáfűzte, hogy „megpróbálunk rendet tenni a bérezési hierarchiában”. Hogy mire utalt, mire gondolt, azt nem tudni… A szakszervezetek viszont másképp tudják: az egészségügyben akár 100 ezer munkavállaló jövedelme csökkenhet… Végezetül, de nem utolsósorban egyelőre csak mézesmadzagnak tekintendő az a kormányzat által kilátásba helyezett „jótétemény”, miszerint a bruttó bérek általános megemelkedése nyomán számítani lehet a majdani nyugdíjak kvantumának a gyarapodására is. Ez csak akkor következhet be, ha a nyugdíjtörvény vonatkozó előírásai hosszú távon érvényben maradnak. Igen ám, de a munkaügyi miniszter a minap bejelentette, hogy új nyugdíjtörvény tervezetét finalizálták. Kérdés: milyen garancia van arra, hogy a majdani törvényben előírt majdani nyugdíjkiszámítási mód nem változik a jelenlegihez képest. Kormányzati „garancialevélre” egyébként ne számítson senki… Hecser Zoltán