Hirdetés

Sok az érdeklődő, többszörös túljelentkezésre számítanak

Folyamatos az érdeklődés a MOL Románia és A Közösségért Alapítvány hátrányos helyzetű fiataloknak szóló „Jogosítvány a jövőhöz!” elnevezésű programja iránt. Eddig harminckét pályázat érkezett elektronikus úton, további hét pedig postán – közölte csütörtökön a Hargita Népe kérdésére András Imre, A Közösségért Alapítvány ügyvezetője. A pályázatok benyújtásának határideje: 2024. január 24.

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Sok az érdeklődő, többszörös túljelentkezésre számítanak
Illusztráció. Traktor vezetésére érvényes jogosítvány megszerzésére is pályázhatnak a fiatalok Fotó: Veres Nándor

András Imre elmondta: a program keretében összesen negyvenöt 18 és 25 év közötti, hátrányos körülmények között élő romániai fiatalnak tudják biztosítani a B, C vagy D kategóriájú gépjárművezetői engedély megszerzését, beleértve a traktorra, trolibuszra és villamosra érvényes engedélyt is. Kérdésünkre hozzáfűzte: a program meglehetősen népszerű, jellemzően három-négyszeres túljelentkezés szokott lenni. Ezúttal is erre számítanak.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés


A pályázati kiírás szerint a programban olyan fiatalok kaphatnak támogatást, akiknek a munkavállalásnál feltétel vagy előny a jogosítvány, illetve hasznos eszköz a munkaköri teendők ellátásában vagy kiterjesztésében azoknak, akik már dolgoznak. A pályázatokat 2024. január 24-ig lehet benyújtani postai úton vagy online. Részletek az alapítvány honlapján találhatók.

A program eddigi eredményei
A 2015-ben indított „Jogosítvány a jövőhöz!” a negyedik olyan hosszú távú társadalmi felelősségvállalási program, amelyet A Közösségért Alapítvány szervez a MOL Románia támogatásával. A program eddigi nyolc kiírásában összesen 169 fiatalnak sikerült befejeznie tanulmányait: 140-nek sikerült megszereznie a B kategóriás hajtási engedélyt, 26-nak a C-t, 3 fiatal megszerezte a pályaalkalmassági igazolványt, egy fogyatékkal élő hölgy B kategóriás jogosítványt szerzett átalakított járműre, egy pedig B96-ra vizsgázott sikerrel (járműszerelvény vezetésére alkalmas engedély: B kategóriájú gépkocsihoz kapcsolt nehéz pótkocsi, melyek össztömege nem haladja meg a 4250 kg-t). Egy fiatal mezőgazdasági vontatóra, traktorra szerzett jogosítványt. 55 fiatal pedig tanulmányait folytatja vagy vizsgára készül – közölték korábban a program szervezői.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!