Élénken foglalkoztatja a közvéleményt az Európába tartó gazdasági és politikai menekültek áradata, a politikusok menekültválságról beszélnek. Az összeesküvés-elméletek hívei a hagyományos európai kultúra és értékrend elleni világméretű összeesküvéstől, az iszlám irányított térhódításától és a szélsőséges magatartás exportjától tartanak. A konzervatívok a hagyományos értékekért, a jogvédő szervezetek a menekültek emberi jogaiért szállnak síkra. De kevés szó esik az emberről. Sorozatunkban egy fiatal csíkszeredai fotós, Fodor Zsuzsánna osztja meg olvasóinkkal a tranzitzónában szerzett tapasztalatait. Kezdetben Torbalı környékére készültünk, ahol több nem hivatalos menekülttábor is működött. A török tisztogatás viszont pont a napokban számolta fel azokat az ideiglenes menedékhelyeket, így az információink és kíváncsiságunk Atça város felé vezéreltek. Jelenleg Törökország területén több mint 2,5 millió bejegyzett menekült tartózkodik. És mégis, sokszor mintha fehér hollóra vadásztunk volna: a rengeteg vállvonás, legyintés, közömbös vagy kétkedő tekintet, a sok „nem lehet tudni”, illetve „voltak, de már itt nincsenek”. Nem beszélve a temérdek üres járatról, amelyeket a titkolózó hivatalok, intézmények, állami szervek jótanácsának köszönhetünk. Végül Atça külvárosában, egy egykori folyómederhez hasonlító vágásban találtunk rá egy rögtönzött sátortáborra, valami ahhoz hasonlóra, mint amilyeneket a törökök az országban szerteszét megszüntetni igyekeznek. Minimális volt a megfogható információ, ami partot ért, nem igazán találtuk a közös nyelvet e célra. A török keveredett az arabbal, majd egy kicsi angollal, egy fikarcnyi némettel, de kézzel-lábbal megbarátkoztunk egymással. Azt sikerült kihámozni, hogy mindannyian Szíriából jönnek, és legutóbb Urfából keltek útra. Csak feltételezni tudtuk, hogy az út nem lehetett akadálymentes, hiszen a török–EU egyezmény óta roppant korlátozott a menekültek mozgástere. Különleges engedély nélkül nem utazhatnak városok között, busz- és vonatjegyeket is csak egy valamilyen, személyazonosságot igazoló dokumentum felmutatásával lehet vásárolni, gyakoriak a rendőri ellenőrzések az utakon. Ez is a magyarázata annak, hogy már alapból jóval kevesebben jutnak el az ország déli vagy keleti részéről a nyugati partokra, mint például 2015-ben. A kommunikáció-kísérletek közepette hamar kiderült, hogy sem én, sem török fotóskollégám nem jelentünk semmilyen fajta veszélyt a tábor lakói számára. Így felkarolt minket Hassan, egy 30 körüli fiatal srác, és sátorról sátorra vezetett végig utcájukon. A magabiztos és a közösségben láthatóan tiszteletnek örvendő „srác” történetéből annyit megértettünk, hogy Szíriában sikeres vállalkozó volt és három feleséget hagyott egyelőre otthon. De hát új világok jönnek, és akár belefér a negyedik is, jelezte mosolyogva. Hassannak köszönhetően bepillanthattunk a körülbelül 150 főt számláló tábor hétköznapjaiba. Kenyérsütés, ebédkészítés, teázás, mosás, golyózás a poros mederben. Főként nők és gyerekek. Feltételezzük, hogy a magyarázat hasonló ahhoz, amivel már találkoztunk: egyes családok férfi tagjai a háborúban estek el, máshol a férj, az apa, az idősebb fiú már valamelyik nyugati országban várja rokonait. Ugyanakkor sokan dolgoznak a város és a környező települések körüli földeken. Bár hivatalosan nem vállalhatnak munkát, a törökök örömmel használják ki az olcsó és kiszolgáltatott munkaerőt. Reyhanlı egy közel 65 000 lakosú város közvetlenül a török–szír határ közelében. Török fotóskollégám, aki velem tart, viccelődik, hogy ő itt legalább annyira idegen, mint én, hiszen török szót alig hallani, nagyon sokan nem is ismerik a nyelvet. Egy kis Szíria. Zajlik az élet, nem érezzük a bőrünkön a feszültséget vagy veszélyt. Emellett szinte hihetetlen, hogy alig 50 km távolságban, poraivá bombázzák Aleppót. De úgy tűnik, errefelé pontosan ilyen ingoványos a helyzet: szinte 50 kilométerenként változnak az uralkodó játékosok, és ezek is folyamatosan váltják egymást, minden egyes alkalommal megrostálva a még megmaradt lakosságot. Néhol gyanúsan elcsendesülnek a tüzek, máshol pedig felborul a látszólagos nyugalom (lásd akár: pokolgépes merényletet, Reyhanlı, 2013). Szír család, Reyhanlı. A családot a nagyobbik fiú tartja el, aki egy fagylaltosnál dolgozik – török a főnök – napi 10 líráért (körülbelül 14 lej), szabadnapok nélkül.