Menesztené egykori felettese

HN-információ
A szenátus költségvetési-pénzügyi szakbizottságának elnöke, Eugen Teodorovici kormánypárti szenátor kedden az általa vezetett szakbizottság ülésén annak a meglátásának adott hangot, miszerint a jelenlegi közpénzügyi minisztert, Ionuţ Mişát le kellene cserélni. Akár meglepőnek is minősíthető ez az állásfoglalás, lévén, hogy párttársáról van szó. Ám tekintettel arra, hogy Eugen Teodorovici pártján belül egyre inkább „különutasként” nyilvá­nul meg, valamint arra, hogy Ionuţ Mişa a szakmai körökben nemigen örvend különösebb tekintélynek, talán nem a véletlen műve volt párttársa megnyilatkozása… [caption id="attachment_59021" align="aligncenter" width="640"] Eugen Teodorovici[/caption] Néhány nap híján négy hónappal ezelőtt kinevezett Ionuț Mișa első lépese is ballépésnek bizonyult, ugyanis a beiktatását követő sajtónyilatkozatában – túl azon, hogy zűrzavarosan fogalmazott – meglebegtette a II-es nyugdíjpillér „összeroppantásának” lehetőségét is. Másnap visszakozott, magyarázkodott, helyreigazításokkal rukkoltak ki párttársai, sőt a kormányfő is pontosításokkal hozakodott elő, leseperve az asztalról mindazt, amit minisztere előzetesen állított. Többször melléfogott Nem egyedi esetről volt szó, mert utólag is sokszor „melléfogott” a tárcavezető, nyilatkozatai rendszerint tekervényesnek, zavarosnak és a szakmabeliek számára is nehezen érthetőknek/értelmezhetőknek bizonyultak. Így történt a megosztott áfarend esetleges bevezetésével, a társadalombiztosítási hozzájárulások rendszerének átrendezésével kapcsolatos nyilatkozatai esetében is. Most a megosztott áfára vonatkozó sürgősségi kormányrendelet szenátus általi jóváhagyását megelőző szakbizottsági ülés során ugyancsak zavarosan fogalmazott. Erre reagált Eugen Teodorovici, többek között azt hangoztatva: „A pénzügyminiszteri tisztség legfontosabb pozíció egy kormányban. Egy normális országban – bármilyen kormányról is legyen szó – a pénzügyminiszter a kormányfő jobb keze. Nem teheted meg, hogy egy adott pillanatban nyilatkozz valamit, másnap azt megváltoztasd, vagy éppenséggel annak ellenkezőjét állítja a kormányfő. A gazdasági környezet, az adófizetők úgy néznek rád mint pénzügyminiszterre. Nekik határozott nyilatkozatokra van szükségük, bizalomra a kormány szintjén. Mostanig ennek csak ellenkezőjét láthattam”. Mit is mondhatnánk, talán csak azt, hogy igen keményen fogalmazott Eugen Teodorovici szenátor, egykori pénzügyminiszter. Amúgy egykori felettesi minőségében is véleményt mondott: „Amikor a pénzügyminiszternek alárendeltje volt Mișa úr és a nagy adófizetőkért felelt, s nem emlékszem arra, hogy hozzám jött volna valamelyes javaslattal olyan értelemben, hogy a bankrendszeri zónában kellemetlen dolgok történnének… Akkor lehet, hogy nem tudta, de az is lehet, hogy tudta azokat a dolgokat, amelyeket ma bírál és annak idején nem akarta azokat megmondani… Én legalábbis mint egykori pénzügyminiszter, mint a parlament tagja, mint román állampolgár nem láttam semmi pozitívat mindabban, amit cselekedett amióta miniszter”. Ami elhangzott a szenátor szájából az nagyvonalakban összecseng azzal, amit hangoztatnak egyes tekintélyes hazai pénzügyi szakértők, adótanácsadók és különböző érdekképviseletek illetékesei a jelenlegi pénzügyminiszter tevékenységével, valamint a pénzügyminisztérium és végső soron a kormány egyre inkább kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak mutatkozó adópolitikai ténykedéseivel, jogszabályozási szándékaival kapcsolatosan. Persze Teodorovici szenátor kemény bírálata még nem azt jelenti, hogy belátható időn belül Ionuț Mișa eltávozik a miniszteri bársonyszékből… [caption id="attachment_59022" align="aligncenter" width="900"] Ionuţ Mişa[/caption] Visszatérés, összeborulás… Több mint négy hónappal ezelőtt távozott a kormányfői bársonyszékből, nem éppen békés és csendes körülmények között, Sorin Grindeanu, s júniusban még úgy tűnt, hogy ő belátható időn belül nemigen kerülhet a jelenlegi kormánypárt közelébe, annál is inkább nem, mert időközben kizárták annak soraiból. Úgyszintén nemigen reménykedhetett abban, hogy neki míg Liviu Dragnea „diktál”, fatámlájú széken kívül esetleg másabb szék is juthat. Voltak olyanok is, akik suszterszéket kívántak ülepe alá tenni, de olyanok is, akik ott akarták hagyni az út szélén. Mindezen összefüggésben elég lenne felidézni azokat a mondatokat, nyilatkozatokat, amelyek június végén, július elején elhangzottak Grindeanu és Dragnea pártelnök, valamint a szociáldemokrata párt egyik-másik tisztségviselőjének a szájából: napokon át egyebet sem hallottunk, mint egymás becsmérlését, súlyosabbnál súlyosabb vádakkal való illetését, rágalmazásszámba menő bírálatokat stb. Eltelt három hónap, némileg lecsillapodtak a kedélyek, s csak annyit lehetett hallani, hogy Grindeanu megfellebbezte a pártból való kizárását, meg arról, hogy valamelyes egyezkedés, egyeztetés zajlik közte és Victor Ponta között egy majdani politikai alakulat létrehozása végett. (Ez utóbbi feltételezést, értesülést azonban Grindeanu azon nyomban cáfolta.) A múlt hónapban viszont olyan nem hivatalos értesülések láttak napvilágot, miszerint Grindeanu találkozott Tudose kormányfővel, s ezt az értesülést a későbbiek során megerősítette maga Grindeanu is. Azt viszont nem árulta el, hogy ki kezdeményezte a találkozót és arra hol is került sor. Majd újabb és újabb hírek röppentek fel arra vonatkozóan, hogy több ilyen találkozóra is sor került nemcsak a kormányfővel, hanem a pártelnök-házelnök Liviu Dragneával is. Most a dolog egyértelművé vált, lévén, hogy Grindeanu kedden azt nyilatkozta, hogy ebben a pillanatban az ő kapcsolatai Mihai Tudose kormányfővel és a szociáldemokrata párt elnökével, Liviu Dragneával „nagyon jók”. Ennek a keddi nyilatkozatnak megvan a maga előzménye: hétfőn a parlamenthez intézett hivatalos átiratában Mihai Tudose kormányfő az Országos Távközlés Szabályozási Szakhatóság (ANCOM) elnöki tisztségébe javasolta Sorin Grindeanut. Tette ezt a kormány nevében, és a jelölt meghallgatására a parlamenti szakbizottságokban kedden került sor. Azt követően nyilatkozott Grindeanu a sajtó képviselőinek. A szakbizottsági kedvező véleményezések tükrében biztosra vehető, hogy Grindeanu rövidesen, ha nem is miniszteri, de államtitkári bársonyszékbe ülhet: a parlament a jövő hét folyamán szavaz az ANCOM elnökévé való megválasztásáról. Ez az elnöki funkció államtitkári rangú tisztség. Egyébként úgy tűnik, hogy a bársonyszék fejében Grindeanu felhagy minden pártpolitikai ambícióval és szerepléssel, annál is inkább, mert szándékai szerint visszavonja a szociáldemokrata pártból való kizárásával szembeni fellebbezését. A fentebb vázolt két történés kapcsán nem mondhatnánk egyebet, mint azt, hogy a jelenlegi kormánypárt (de nem csak) káderpolitikája olyan, mint az időjárás: van, amikor valakikre „rossz idők” járnak, de lehetnek olyanok is, amikor „jó idők”. És a képbe belefér a nap járása is: kinek mikor „lemegy a napja”, kinek mikor „feljön a napja”… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!