Hirdetés

Megyénknek tízmillió lej

HN-információ
Keddi lapszámunkban a második költségvetés-kiigazítás kapcsán azt állítottuk, hogy „kiszúrták a szemünket”, ezt pedig annak okán, hogy a megyei szintű decentralizált kiadások pótlólagos finanszírozására 1 766 000 lejt utaltak ki, ebből a gyermekvédelmi rendszer fenntartására csak 1 497 000 lejt, holott 8,5 millió lejre lett volna szükség. Ezzel pedig nem oldódtak meg azok a súlyos problémák és gondok, amelyekkel kénytelen-kelletlen szembesülnie kellett a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóságnak az elmúlt hónapok során. Most viszont gyökeres fordulat következett be, s képletesen fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy megérkezett a gyógyírt jelentő „szemcsepp”, azaz egy újabb pénzkiutalás. [caption id="attachment_60887" align="aligncenter" width="1000"] Eredményesnek bizonyult a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársainak tiltakozó akciója Fotó: László F. Csaba / Archív[/caption] A kormány szerda délutáni ülésének napirendjén szerepelt a helyi költségvetések számára pótlólagos pénzalapok biztosítása, tekintettel a helyhatóságok által benyújtott kérésekre, igényekre, ugyanis országszerte a gyermekvédelmi rendszer, valamint a súlyos fogyatékkal élő személyeket ellátó központok alulfinanszírozottnak bizonyultak, az utóbbi idősza­kok során már-már fizetésképtelenekké váltak. Megyénk esetében is a már tarthatatlan állapotot ideig-óráig a megyei tanács azon határozatai alapján lehetett áthidalni, amelyek révén jóváhagyták a tartalékalapból való pénzkiutalásokat. Visszatérve a kormányülésre: az arról kiadott szerda délutáni közleményben az szerepel, hogy 36 megye számára jóváhagyták a helyi költségvetések kiegyensúlyozására összesen 240 millió lej átutalását a kormány rendelkezésére álló tartalékalapból. Amúgy egy ilyen jellegű kormányhatározat jogalapját a mintegy három évvel ezelőtt megjelent 2014/83-as sürgősségi kormányrendelet azon előírása teszi lehetővé, amely értelmében a közpénzügyi törvény, a 2002/500-as törvény vonatkozó előírásaitól eltérő és kivételes módon a kormány rendelkezésére álló tartalékalapból összegek utalhatók ki a helyi költségvetések kiegyensúlyozására, azaz kurrens és tőke jellegű költségek kifizetésére. A fentebb említett összegből mintegy 137,5 millió lejt folyósítanak a gyermekvédelmi rendszerek fenntartására és közel 102,4 millió lejt a súlyos fogyatékkal élő személyek ellátási központjainak a finanszírozására. Ez az újabb pótlólagos pénzkiutalás mindenképp örvendetes és akár üdvözlendő is lehet, de ezzel együtt és ezen túl mindenképp furcsállandó, hogy a szóban forgó rendszerek finanszírozásának kérdését nem sikerült rendezni a költségvetés második kiigazítása során, azaz az arra vonatkozó 2017/83-as sürgősségi kormányrendelet révén. Főleg olyan körülmények között, amikor is ennek a jogszabálynak az elfogadására alig ezelőtt egy héttel került sor, arról nem is beszélve, hogy már jó ideje kormányzati szinten is tisztában voltak azzal, hogy helyi szinten nem rendezhető, nem biztosítható a gyermekvédelmi intézményrendszer pótlólagos finanszírozása. Ilyenképpen mindenképp visszásnak tűnik, hogy egy hét leforgása alatt kétszer is ilyen „pénzkiutalásos” jogszabály születik és lépik hatályba. Megjelent a kormányhatározat A pótlólagos pénzkiutalásra vonatkozó kormányhatározat még szerdán a késő esti órákban meg is jelent a Hivatalos Közlöny online kiadásában. A 2017/830-as kormányhatározatról van szó. Annak értelmében a kormány rendelkezésére álló költségvetési tartalékalapból a helyi költségvetések kiegyensúlyozására 239 880 000 lejt utaltak ki. Ebből a pénzből 36 megye részesül, azok közül 33 a gyermekvédelmi rendszer fenntartására és ugyancsak (de nem ugyanazon) 33 megye a súlyos fogyatékkal élő személyek ellátási központjai számára. Ebből az összegből Hargita megyét több mint 10 millió lej illeti meg, mintegy 8 millió lej a gyermekvédelmi intézményrendszert és közel kétmillió lej a fogyatékkal élő személyek ellátóközpontjait. Ilyenképpen pedig a jelek szerint megoldódik a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság anyagi gondja, számolva azzal is, hogy ugyanezen rendeltetéssel a költségvetés-kiigazítás során közel 1,5 millió lej kiutalására került sor. Egyébként megyénk azok közé tartozik, amelyek a mostani kormányhatározat révén jelentősebb összegű pénzkiutalásban részesültek. Ebben az összefüggésben utalhatunk arra, hogy a legnagyobb összeget Vaslui megye kapta, több mint 27,9 millió lejt, Iași megye közel 22,9 millió lejt és Giurgiu 18,2 millió lejt. [box type="shadow" ]Letehetik a koldusbotot A Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője, Elekes Zoltán lapunknak elmondta, hogy nagyon örülnek a kiutalt összegnek. Megjegyezte: jobb lett volna, ha néhány hónappal korábban érkezik, mert akkor nem kényszerültek volna arra, hogy a dolgozók októberi bérének csak egy részét adják ki, továbbá nem lennének kifizetetlen számláik, illetve adóhátralékaik. „Igyekszünk kihasználni az alapokat, most egy hónapunk van arra, hogy az adósságainkat törlesszük. Ez a 10 millió lej erre az évre elegendő lesz, sőt reményeink szerint még jövő évre is tudunk tartalékolni belőle, ami azért fontos, mert idén jóval hamarabb koldusbotra jutottunk volna, ha tavalyról nem maradtak volna tartalékaink” – tájékoztatott az igazgató. Elekes Zoltán köszönetét fejezte ki minden adakozónak, akik a hátrányos helyzetű gyermekeket ellátó központoknak kérés nélkül is segítséget nyújtottak. (Márk Boglárka) [/box] Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!