Június 4-én vált hivatalosan is ismeretessé, hogy igenis megszervezik azt a nagygyűlést, amelyet már az elmúlt hónapban kilátásba helyezett a kormánypárt. Annak a csúcsvezetése által meghozott döntés értelmében a hazai viszonylatban eddig ismeretlen mérvű (legalábbis a szervezők szándékai szerint) nagyszabású akcióra szombaton, június 9-én 20 órakor került sor a kormánypalota előtti Victoria téren. Azt szokták mondani, hogy a jó példa ragadós, s ebben az összefüggésben megemlíthetnénk, hogy volt ahonnan, és amiért ihletődniük a kormánypárt „nagyokosainak”. Igen, mert ilyen jellegű a kormány mellett kiálló tüntetésre már sor került a megelőző időszakokban másutt is (például az anyaországban, igaz, egy civil szervezet rendezésében). A romániainak az volt a sajátossága, hogy maga a kormánypárt szervezte, s mi több, egyik előzetes elképzelés szerint a jelenlegi kormánynak, a Dăncilă-kormánynak a „néptömegek” általi támogatása végett. Utólag döntöttek, hogy a kilátásba helyezett sajátos békemenetnek békés jellegén túl valami ellen mégiscsak irányulni kellene, nevezetesen az igazságszolgáltatásbeli visszaélésekkel szemben. Mozgósítás a javából Alapos és szerteágazó felkészülés előzte meg azt az eseményt, amelyre sor került szombaton a fővárosban, s amely révén – tekintettel a beütemezett több százezres részvételre – a szociáldemokrata párt vezetése azt is bizonyítani kívánta, hogy milyen népszerűségnek és támogatottságnak örvend. Ez hihető is lett volna, ha eltekintettek volna az ugyancsak jól megszervezett mozgósítástól, nem riadva vissza különböző ráhatási, „meggyőzési” technikáktól sem. Lehet viszont, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok soraiban valóban voltak és vannak olyanok, és nem is kevesen, akiket nem kellett nógatni, s akik lelkesen indultak Bukarestbe, hogy részesei lehessenek a visszaélések „megfélemlítését” előtérbe helyező nagyszabású tiltakozásnak. Visszatérve a felkészülésre: részletekig menő, igen aprólékos, de egyben kötelező jellegű útmutatásokat továbbított szinte napi rendszerességgel a „pártközpont” a vidéki szervezetekhez, illetve pártbeli tisztségviselőkhöz. Így például a küldöttségek tagjai mindegyike vagy népviseletben, vagy pedig fehér színű felső ruházatban (azt nem tudni, abba „belefért-e” a fehér köpeny) kellett hogy öltözzön. Ugyanakkor mindenkinek rendelkeznie kellett fényforrásos maroktelefonnal vagy kis méretű zseblámpával, a helyi szervezőknek pedig gondoskodni kellett az elemózsia és az ivóvíz biztosításáról is. Menetrendet is kidolgoztak, mely szerint ki honnan, illetve kik és honnan indulnak, utaznak, hova és mikor érkeznek, illetve hol kell a járműveket leparkolni. Egybehangoltan… A fővárosba való érkezés időpontját nemigen érthető módon 18 órában jelölték meg a szervezők, s ennek okán az ország távoli szögleteiből a küldöttséget szállító járművek már a kora hajnali órákban útra keltek, akárcsak az a különvonat, amely a iași-i pályaudvarról gördült ki. Arra vonatkozóan, hogy hány szállítóeszközt is vettek igénybe nem közöltek hivatalos számadatokat, sem pedig arra vonatkozóan, hogy ténylegesen hányan is érkeztek a fővárosba, és még kevésbé arra vonatkozóan, hogy mennyibe került ez az esetenként több száz kilométert kitevő „békemenet”, s úgy általában a nagygyűlés költségei. Ez utóbbiról annyit tudni, hogy állítólag a helyi szervezeteknek kellett előteremteniük, s azt szubvencionálni kellett a párt helyi „korifeusainak” is. Igen érdekes, de egyben sokatmondó epizódot jelentettek egyes kereskedelmi hírtelevízióknak ama élő adásban közvetített mikrointerjújai, amelyek során a megszólaltatott résztvevőktől arra kívántak választ kapni, hogy tulajdonképpen mi végett utaztak a fővárosba. Nagyon kevesen adtak érdembeli választ, s volt olyan is, aki úgy tudta, hogy a kormány támogatása végett, volt, aki azt mondta, hogy ő pontosan nem tudja, hogy miért hívták meg, de olyan is, aki elismerte, hogy az ingyen kirándulás lehetősége „győzte meg”. A nagygyűlés jó fél órás késéssel kezdődött meg, s az megbosszulta magát, ugyanis az résztvevők közül sokan már 21 óra után néhány perccel távozásra készülődtek, nem hallgatva meg a pártelnök „magasba ívelő, de alacsony röptű” expozéját. Egyébként a felszólalók száma is az eredetileg tervezettnél több volt, de a téma tekintetében egybehangoltnak, pontosabban egyhangúnak bizonyult: az igazi demokrácia és jogállam, a jólét megteremtésére kell törekedni, s ez csak akkor valósulhat meg, ha végérvényesen felszámolódnak az igazságszolgáltatási visszaélések, illetve a párhuzamos állam (azaz a sokak számára láthatatlan ellenség). Egyesek a felszólalók közül próbálták azt nevesíteni, az ügyészi szerveket, illetve a korrupcióellenes országos igazgatóságot (DNA), a SRI-t és az államelnöki intézményt emlegetve, mások pedig tételesen személyekre is utaltak, többek között Laura Kövesire, a SRI egykori főnökére, George Maiorra, a liberális párt elnökére, Ludovic Orbanra és magára Klaus Johannisra. Ha arra a kérdésre kellene válaszolnunk, hogy mi is maradt a nagygyűlés után, csak azt mondhatnánk: igen tetemes mennyiségű szemét, eltévedt, illetve eltévesztett résztvevők, valamint 117 olyan személy, aki orvosi ellátásra szorult, s akik közül állítólag egyesek ott is maradtak a fővárosban, lévén, hogy kórházba utalták be őket. Hecser Zoltán