A kaposvári ünnepi színházlátogatás keretébe másnap Berg Judit – Firkin Rumini Tükör-szigeten című musicaljét iktattuk be. Kíváncsian vártuk a téma kidolgozását, mivel az írónő munkássága igencsak megosztja a magyar, mesére éhes közvéleményt. Az egyik csoport a meseírás koronázatlan királynőjét látja benne, míg a konzervatívabbak nem értenek egyet a szivárványcsaládok érzékenyítő koncepciójával, s eltakarják gyermekük szemét, ha az ártatlan kisded tekintete a könyvesbolt polcain az írónő műveire téved. E vitában, mint a Hagyományok Háza munkatársa s az élőszavas mesemondás elkötelezett híve, nem kívánok állást foglalni.

A darab a Rumini sorozat része, amiből eddig tizenhat kötet látott napvilágot. Ezúttal a Szélkirálynő fedélzetén eseménytelenül indul az út, amíg egy tengeri hidra meg nem csípi Rumini liblingjét, Sajtos Rozit, s a gyógyír csak egy messzi szigeten lelhető fel. A hősök természetesen nem hagyják veszni a szemrevaló, temperamentumos hölgyet.

Berg nem garasoskodik a témákkal, a mesevilág enciklopédiáját tárja elénk. Szerepel benne Iluska-szerű tündérkirálynő, a javulás útjára tért Éj királynője, békává csókolt herceg, jóindulatú (Süsü inspirálta) sárkány, s a gonosz mostohára asszociáló tükör sem hiányzik.

A nagykárolyi születésű Fándly Csaba rendező igazán rendet vágott e nagy kavalkádban, Horváth Ábel Olivér és Gali Petra (egyetemi hallgatók) szerepeltetése jó választás, s a többi szereplő is a helyén van. Az első felvonásban vannak ugyan holtidőszakok, de a második rész már jóval izgalmasabb. A tánckar (Takács Judit koreográfiájával) egy fergeteges tengerésztánccal teszi le névjegyét, a finálé is látványosan embert próbáló. A zene a Firkin zenekar keze munkáját dicséri, a válogatásban békésen megfér egymással az angol–skót zenei áthallás meg a XXI. század punk stílusa. A jelmez (Mészáros Zsófia) és a díszlet (Ondraschek Péter) ötletgazdag, s hűen szolgálja a mondanivalót.

Kaposvári kiruccanásunk Nyi­kolaj Erdman Az öngyilkos című abszurd komédiájával zárult. Az íróról mind ez ideig nem tudtam semmit, az irodalomtörténet szerint egyenes folytatója a gogoli szatírának, tehát rá is érvényes a sokat idézett mondás: „Gogol köpönyegéből bújt ki.” Élete nem volt népünnepély, mivel munkássága java része egy olyan korban zajlott, amikor az emberek nem igazán tudtak őszintén, teli szájjal vigyorogni. Ezen az igazságon ő is elgondolkozhatott a Gulag poklában.

A történet igen bizarr: a főhős – egy családi álkonfliktus nyomán – öngyilkosságra készül. A hír gyorsan terjed, s megjelennek elkövetkezendő tragédiájának vámszedői: akik hasznot remélnek halálából.
Az orosz–lett rendező, Ilja Bocsarnikovsz forgószínpada szakavatottan tárja elénk a sztorit. A főszerepet a már említett Fándly Csaba játssza, kiválóan, állóképességét, memóriáját bármelyik tinédzser megirigyelheti. Önfeledten tud komédiázni, az (ál)drámai jeleneteknél más és más eszköztárat vet be. Ebben olyan kiváló partnerekre lel, mint Farkas Laura (feleség) és Nyári Szilvia (anyós). A népes szereplőgárdából egy művészt szeretnék kiemelni, a süketnéma fiatalembert alakító Szegedi Áront (EH). A jelmezek mívesen visszavezetnek a korba, a díszletek funkcionálisak (mindkettő Marfa Gudkova keze munkáját dicséri), nem hátráltatják az egyébként számomra kicsit hosszúnak tű­nő történetet.