„Hajdanában, amikor még / Így beszélt a magyar ember: / Ha per, úgymond, hadd legyen per!” – kezdi Arany János A fülemile című versét. Péter és Pál „tudjuk, nyárban összeférnek a naptárban”, de nem egymás szomszédságában. Pál diófájának a szomszédba nyúlt egy ága, s ezen a „közös” ágon trillázott a fülemile. Kérdés, amit perre visznek, kié a madárfütty. A bírói döntést egy-egy tallérral is megtámogatják, de a megvesztegetés sem használ: „Ilyen ügyről, madárfüttyről, / Mit sem tud a corpus juris [törvénykönyv]; / Mígnem a bíró, haraggal / Ráütvén a két zsebére / S rámutatván a két félre, / Törvényt monda e szavakkal / A szegény fülemilére: / Hallja kendtek! / Se ide nem, se oda nem / Fütyöl a madárka, hanem / (Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl: /Elmehetnek.” Tanulság: hogyha a per tárgya bolondság is, a korrupt bíró akkor is nyer.
A jogtörténetben a középkortól napjainkig terjedelmes köteteket tesz ki a bűnös állatok elleni perek tömkelege, amikor is a bűnösök letértek a „normális” lét útjáról és megszegték a természet törvényeit. Egyik leghíresebb ilyen bűnvádi eljárás – amint azt Ráth-Végh István Az emberi butaság kultúrtörténetében leírja – a bázeli kakas pere. Ez 1474-ben zajlott és azzal kezdődött, hogy a kakast tetten érték, amint tojásokon ül, azaz úgy viselkedik, mint egy tojó tyúk. A kakast letartóztatták, a tojásokat pedig éjjel-nappal megfigyelték. Idézem Ráth-Végh után a kakas védőügyvédjét, akinek kacskaringós okoskodása bolondság ugyan, de nincs híján a logikának: „Igaz, hogy a kakas tojást tojt, ezt nem lehet tagadni. De arra nincs semmiféle bizonyíték, hogy ennél a cselekedeténél bármilyen bűnös szándék vezette volna. Tojást tojni szabad, ezt a törvény nem bünteti. Amennyiben boszorkányságról lenne szó, ügyfelem ebben az esetben is ártatlan, mert az ördög csupán emberrel köt szövetséget, állattal nem szerződik.” Az ügyész így vélekedik: „De az ördög igenis megszállhatja, s miután nem tudhatjuk, nincs-e jelenleg is benne, halálra kell ítélni a tojásokkal együtt.” Így is lett, s a hóhér nagy nézőközönség előtt póznához kötözte a kakast és megégette.

Az ember nem tud repülni, ezért mindenkor csodálattal nézi az élőlényeket, amelyek hipp-hopp felemelkednek a levegőbe és elszállnak. Madarak, apró bogarak, szúnyogok, darazsak, legyek is képesek erre, s így többet tudnak az embernél. Vajon isteniek ezért vagy ördögiek? Ha az embert imádkozás közben zavarják, biztosan az utóbbiak. Ezt hitte a 17. században az erdélyi fejedelemasszony, Bornemissza Anna, aki pert indított a legyek ellen, azt állítva, hogy boszorkányok legyek képében. A tárgyalást szabályszerűen lefolytatták, s a bűnös legyeket megfenyítették, azonnal hagyják abba a fejedelemasszony zaklatását.
Egy franciaországi patkányok elleni perben a védőügyvéd azért kért új határidőt a tárgyalásra, merthogy az ügyfelei nagyon szétszórtan élnek, és nem tudta összehívni őket a személyes megjelenésre. A bíróság erre elnapolta a tárgyalást és új idézést bocsátott ki, amelyet a piacon dobszó mellett kihirdettek. A patkányok helyett azonban újra csak az ügyvéd jelent meg, ezúttal azzal érvelt, hogy a per hírére a macskák lesben állnak, s ezért a patkányok félnek előjönni.
Napjaink híre, a 444-ben olvastam (2025. január 22.), hogy Colorado államban elutasították az öt elefánt állatkertből való kiszabadítására irányuló kérelmet. A keresetet benyújtó állatvédő csoport azt akarta elérni, hogy az elefántok átkerüljenek egy elefántmenhelyre. Ezért az állatok nevében és képviseletében (!) kértek olyan jogi eljárást, amely az embereknek lehetővé teszi pert indítani saját fogva tartásuk miatt. Az elefántoknak joguk van a szabadsághoz, mert intelligensek, a fogság miatt azonban „trauma, agykárosodás és krónikus stressz” jelei mutatkoznak náluk. A coloradói legfelsőbb bíróság megvizsgálta, hogy az elefánt humánnak, emberi személynek minősül-e, és ezért ugyanolyan szabadságjogokkal rendelkezik-e, mint egy ember. A bíróság határozata szerint: „Az öt idős afrikai elefánt fenséges ugyan, de az elefánt nem ember.”
Kedves Olvasóm! Bizonyára hallottad élőben a fülemile, más néven csalogány trilláit. Ha nem, hát itt van! Madártudósok buzgó bolondságból lefordították emberi beszédre, hogy botfülűek számára is közkinccsé tegyék. „Fid, fid, fid, kr-kr-ci-ci, doridó, riridezit, ci-ci-ci-lo-lo-lo, fid a ckvo-ckvo-ckvo tiriririri, lü-lü-lü-lü–lollolollol, daci-daci-daci, rrrrrrrrr, cuzzuzzuzuci…”