– Sok ez, vagy kevés?

– Azt mondanám, éppen elég. A sok és a kevés mindig valamihez viszonyítva jelentkezik. Így hát maradjunk a tér, az anyagi háttér, a további körülmények nyújtotta lehetőségek tükrében megfogalmazandó: éppen megfelelő kifejezés mellett.

– Vegyük sorra: a Megyeháza Galéria gazdag évéből mit tartasz a legfontosabbnak, mi a kiállítások hozadéka?

– Legfontosabb kiállítást nem szeretnék kiemelni. Fontos az, hogy idén is tudtuk tartani magunkat a galéria működési politikájához, éspedig ahhoz az elvhez, hogy helyet adjunk egyéni, csoportos, helyi, külföldi, gyűjteményes, szakmailag változatos kiállításoknak, amelyek a sokszínűségükkel biztosítják azt a tényt, hogy elkerüljük az unalmas galéria megbélyegzést. Ily módon a stílusbeli változatosságon túlmenően, koncepciók ütköztetésének vagy csak egyszerű bemutatásának színterévé is válhatott e légtér.

– A FREE Camp amolyan saját gyermeked, szeretettel és elhivatottsággal szervezed több mint két évtizede. Miért? Mi a legfontosabb eredménye?

– A válaszom nem hangzatos, de ez az alapja annak, hogy Csíkszereda magáénak mondhatja a FREE Campet. Talán legnagyobb eredménye, hogy létrehoztunk egy olyan alkotói teret, ahol a hazai művészek a világ több részéről meghívott alkotókkal együtt felszabadult, baráti, keményen szakmai, kellemes, tartalmas együtt alkotásnak részesei. Ebből pedig sok minden következik: az, hogy minőség születik, vagy hogy az alkotók visszavágynak e térségbe, hogy körvonalazódik egy sokszínű kortárs gyűjtemény, vagy az, hogy a közönség szeretettel várja a következő bemutatkozást.

– Nemrégiben zárult a budapesti Artézi Galériában a Hargitai Szalon anyagát bemutató kiállítás. Hogyan fogadta a budapesti közönség a Hargita megyei képzőművészet friss termésének keresztmetszetét adó kiállítást?

– Az idei Szalont meghívásra vittem Óbudára. Németh Géza képzőművész, az Artézi Független Galéria vezetője keresett meg, a kolozsvári Zilahi Nono közvetítésével – aki a Hargitai Szalonok visszatérő résztvevője –, hogy szeretne egy székelyföldi, átfogóbb bemutatkozást Budapesten. Egy év tárgyalás után összejött a bemutatkozás. A fogadtatás pedig reményen felüli volt. A megnyitón megtelt a galéria ismert vagy addig ismeretlen szaktársakkal, műkritikusokkal és számos érdeklődővel. Feledy Balázs – aki mellesleg a FREE Campek ismerője is – megnyitóbeszéde pedig beágyazta a szalon törekvéseit a szerinte és mások véleménye szerint is a térségben kiérdemelt helyére. Meg kell említenem, hogy a kiállítás Csíkszereda Polgármesteri Hivatala pályázata elnyerésének következtében valósulhatott meg.

– Mi a közös nevezője e háromágú tevékenységnek, hogyan kapcsolódnak egymáshoz, hogyan függenek össze?

– E tevékenységek között átjárhatóság van. Közös nevező a szakmaiság mentén alkotni, szervezni, bemutatni. Minden egyes kiállítás hatással van egy következőre anélkül, hogy mindenáron tudatosítanánk – akár magunkban is – ezt. Új kapcsolatok születnek, beszélgetések folynak, lehetőségek körvonalazódnak minden egyes találkozás alkalmával. Szerintem nyitottnak kell lenni, felfigyelni a lehetőségekre és kihasználni azokat. Ezt próbálom művelni, és megpróbálok egy jó értelemben vett diplomáciai tolerancia mentén cselekedni a kapcsolatépítésben.

– Nagy Imre, majd Gaál András és Márton Árpád áldásos tevékenysége folytán létjogosultságot nyert a képzőművészet a térségben. Sikerült megőrizni ezt az elismertséget?

– Szerintem eddig sikerült. Nem a stílusok különbözősége, a koncepciók változatossága vagy akár a technikai sokszínűség felvonultatása és ezek milyenségének boncolgatásába való megfulladáshoz vezető versengés a lényeg, hanem inkább „izzásban tartani a vasat”. Fenn kell tartsuk a folytonos megmutatkozást, mellőzve a pitiáner, egyéni érdekeket és vonzzuk be a nézőt a kiállítóterekbe, hogy megteremthessük annak egyfajta szakralitását. Nem akarok letűnt korok népművelő szövegelője lenni, de a közönség nélkül bezárt, köldöknéző, finnyás szakbarbárokká válhatunk.

– Milyennek látszik a csíki, szélesebb körben a székelyföldi művészet Bukarest és Budapest, netán Bécs perspektívájából?

– A helyi művészek semmiben sem különböznek más tájakon élő, e hivatást művelő alkotóemberektől. Azonban minden térségnek megvan a saját művészetkedvelő közönsége. Ezek persze más és más impulzusok mentén jutottak el a befogadáshoz, de létezik mindenhol igény az újszerű megtekintésére legalább, vagy jobb esetben annak népszerűsítésére. Az viszont tény, hogy bármely külföldi vagy bukaresti kiállításról jó visszajelzésekkel tértem haza. Úgy vélem, ez a tény a gondos válogatás eredménye, ugyanis bármely kiállítás vagy műhelymunka szervezésekor megnézem, hogy milyen kvalitású művészeket hívok meg. Legyenek olyanok, hogy túl a mindig szajkózott helyi értékek tolmácsolásán elsősorban szakmailag képesek legyenek képviselni minket. Ha létezik ez a fajta igényesség önmagunkkal szemben, akkor bátran kiléphetünk a dédelgetett szűk köreinkből és felvehetjük bárkivel a versenyt. Pedig ez igazából nem is verseny, hanem kellemes, tartalmas terek létrehozása.